Nagy Kálmán - Magyarország Mohács után

Nagy Kálmán: Magyaroprszág Mohács után

Győzött a túlerő és jelkép lett Mohács,

Hősök temetője, a példa és a gyász.

Ugyanakkor kezdet, amelynek a tétje,

Nem csupán az volt: Háború vagy béke?!

Hanem, hogy szolgaként pusztul-e a nemzet,

Vagy szabadságért emel újra fegyvert?

Mivel a magyarnak szabadság a léte,

A szolgaság helyett fegyvert vett kezébe!

Holt hőseink helyett, új hősök születtek,

Kik e drága földért a halálba mentek.

Említhetném Drégelyt, Szondy-nak példáját,

Vagy Zrínyi Miklósnak hős kirohanását.

Névtelen ezreket, kik a hazát védték,

Egymást lelkesítve, éltüket nem félték.

Nyugat bástyájaként, 150 éven át,

Felmorzsolta a hős nép iszlám vad hadát!

Itt halt meg Szulejmán, a hódító szultán,

Sziget vára alatt, falát ostromolván.

S mikor Európa összefogott végre,

Odalett az oszmán dicsősége.

A mohácsi mező hősök szemfedője,

Lett a töröknek is gyászos szemfedője.

Ezrek pusztultak itt a Duna mocsarába,

Miként Lajos egykor, Csele patakjába.

Porba hullt a félhold, nálunk letűnt vége!

Felkerült a kereszt a templom tetejére.

A török helyett a Habsburgok jöttek,

Tovább folyt a vérünk, de ők sem győzthettek.

Aztán két háború tizedelte népünk,

Majd szovjet megszállást is túl kellett élnünk.

Ám a sok kín után - most eljött a béke,

S ránk mosolygott végre a szabadság fénye!

Ebben a fénykörben benne van Mohács.

És nem puszta gyászként! - mint megújulás.

Ahol emlékezik, tiszteleg az ember,

A hősök sírjánál virágot helyez el.

Hol csendes imával idézi a múltat,

Hogy erőt merítve elkezdje az újat.

Összefogva együtt, így szítva lángot,

Mellyel építhetünk egy jobb, szebb világot!