Publikáció:

A „Mohács 1526–2026-kutatócsoport” legújabb eredményei

A Duna-Dráva Nemzeti Park által szervezett, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen 2018. december 7-én lebonyolított konferencián, a Fodor Pál és Pap Norbert professzorok által vezetett „Mohács 1526–2026: rekonstrukció és emlékezet” projekt történeti földrajzi kutatásokat végző kutatócsoportja is részt vett. A mohácsi csata centrumterületének beazonosítását célzó, 2017 júniusa óta zajló vizsgálatok legújabb részeredményeit Pap Norbert, a kutatócsoport vezetője foglalta össze, „Duna – mocsár – Karasica: az 1526. évi mohácsi csata főbb helyszínei” című előadásában.

A konferencia plenáris ülése az MTA pécsi székházában

A kutatásvezető és geográfusokból-történészekből, valamint régészekből álló csapata (Dr. Kitanics Máté, Dr. Gyenizse Péter, Szalai Gábor, Morva Tamás, Dr. Nagy Levente, Hancz Erika, Polgár Balázs) szakított a korábbi megközelítésekkel. Bizonyítékokon alapuló módszerrel, az írott források, régi térképek, távérzékelés, a természeti földrajzi sajátosságok értelmezése, a régészeti adattár és részben térinformatikai eszközök felhasználásával modellezte a térség korabeli környezeti viszonyait és meghatározta a csata helyének főbb földrajzi jellemzőit.

Az egymást kiegészítő információk alapján az ütközet több jelentős helyszínére is fény derült. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a mohácsi csata helyét egyértelműen kijelöli a mély Duna menti mocsár, vagyis a Mohácstól délre fekvő Vizslaki-rét, illetve a forrásokban is szereplő, most beazonosított ősi folyóvölgy, egy hatalmas árok. Ez utóbbi a mohácsi mezőt mintegy 5 kilométer hosszan keresztülszelve, annál a Törökdombnál futott ki az eszéki útra, amelyen 1630/1631 körül Haszán budai beglerbég a csata emlékére egy fából épített pavilont emeltetett (http://www.mohacs.btk.mta.hu/images/Trkdomb.pdf).

Pap Norbert és Kitanics Máté terepbejáráson a Vizslaki réten

A csatára vonatkozó források utalásai alapján a küzdelem éppen itt, az ároknál folyt, és ez az a hely, amely mentén a felek súlyos veszteségeket szenvedtek. Ezért kerültek elő ennek közelében az 1960-as és 1970-es években a már eddig is ismert tömegsírok.     
A szemtanú Brodarics István, a csata leírásában egy színházi nézőtér módjára elnyúló dombot is említett, amelyen túl a török szultán ütette fel táborát, és amelynek lábánál Földvár falu, valamint az ellenséges lövegek helyezkedtek el. A mostani eredmények szerint az említett domb, a „színházi nézőtér forma” terület a sátorhelyi hát északi részén ismerhető fel, míg Földvár Sátorhely területével azonosítható.
Miközben a kutatócsoport meghatározta az ütközet központi területét, kizárta, hogy Majs térsége ennek része lett volna. A középkori írott források alapján ugyanis egyértelmű, hogy az egykori Majs és Földvár birtoka között a Borza patak képezte a határvonalat. Ez pedig a török kiűzése után keletkezett, helyi viszonyokat részleteiben is ismertető térképeken is nyomon követhető. Szintén megjelenik ezeken a térképi forrásokon Sátorhelynél Földvár neve, amely a 19. század közepéig rendszeresen a Sároristye/Sátorhely felirattal együtt szerepel.

Földvár lehetséges helyei N. Ipoly Márta 1977-ben készült térképi ábráján

(utólag jelölve a Majs melletti falunyom)

A majsi területen talált 16. századi hadileletek mennyisége elenyésző, annak ellenére is, hogy ott 2009 óta a JPM vezetésével számos alkalommal, nagy létszámú fémdetektoros bevonásával került sor fémleletek begyűjtésére. A 2018 végéig mintegy 110 hektárt átvizsgáló kutatók, mindössze 300 db, 16. századra datálható hadileletet tudtak felmutatni. Összehasonlításképpen az 1632-ben lezajlott lützeni ütközet csataterén, szintén 110 hektáron 11066 db hadilelet került elő, úgy, hogy a csatában résztvevő csapatok száma csak mintegy 45 000 főre volt tehető, vagyis kevesebb, mint a fele volt a mohácsi csata résztvevőinek.  

Az új koncepció tehát a Borza pataktól északkeletre, Sátorhely térségébe teszi az ütközet főbb eseményeit. Ez azért sem meglepő, mert az 1700-as évektől egészen az 1920-as évek elejéig úgy vélték, hogy Földvár nem más, mint Sátorhely. Ezzel pedig a kutatócsoport részlegesen rehabilitálja a Mohács-kutatás úttörőinek elképzelését a csata helyéről.