Sír még a föld is 3.

„…azt Nagyságod jól tudja, hogy idegen pogán ellenségnek torkában vagyunk, így naponként súlyosabb a dolgunk…”

Sír még a föld is… (3.)

Egy példa a „kettős adózatás” terhére:

Bicske sanyargatása (1640-1647) adóval, sarccal, fegyverrel és uzsorával.

A Hódoltság peremvidékén – Buda közelében fekvő – észak-dunántúli Bicske (Fejér vármegye északi területén) valójában a Batthyány-család birtoka volt, de a török közelsége miatt egyértelmű volt a lakosságnak, hogy kétfelé – mind török, mind magyar földesura – felé le kell rónai adóját. A helyzetüket az súlyosbította, hogy Bicske egyszersmind a végvári határvidéken – úgymond a frontvonalban feküdt – ezért a végvári katonaság – itt jelesül a magyarok – sarcolásai miatt nem szűntek meg a panaszok, s egy példa – már itt (is) – a szegényeken és nyomorultakon vett mérhetetlen uzsorára:

„…mindenhogy kényszeríttetünk az nagy ínségben nagy nyomorúságunk miatt Nagyságodat megkeresnünk – írják a bicskeiek földesuruknak, gróf Batthyány Ádámnak -, mert azt Nagyságod jól tudja, hogy idegen pogán ellenségnek torkában vagyunk, így naponként súlyosabb a dolgunk. Nagyságodnak könyörgünk, hogy az mint Nagyságoddal megsummáltak (azaz a falusiak megegyezetek a földesúrral a járadékaik mértékéről) embereink, helyt köllött az Nagyságod kívánságának adniuk ideig, de immár annyira jutottunk dolgunkban, hogy csak az időtől fogva is az zsidóknak estönk eztán az egész faluval közel 600 forint adósságba, az mely miatt csakhogy rabok nem vagyunk. Ha nem az Istenre kérjük Nagyságodat, mint nekünk Kegyelmes, nagy urunkat, hogy Nagyságod legyön summánkban engödelömmel, mert bizony ölégtelenek vagyunk annak megadására, hadd vehessünk valamennyi könnyebbséget…”

Mindez még nem volt elegendő 1642 és 1647 között a tataiak, gesztelyiek (Várgesztes?) és mi több a távoli rábaköziek – a Nádasdyak vitézei – gyakran „vendégeskedtek” itt sarcot szedvén a bicskeiektől – mondván azok török földesurát károsítják ezáltal. Többször kifosztották a falut, s mindezt természetesen a föld népe, a falu lakossága szenvedte meg:

„fölöttébb való nagy sanyargatást kíméletlen cseleködetnek tartjuk, szidalmaznak, tömlöccel és vereséggel (azaz veréssel) fenyegetnek bennünket, úgyannyira, hogy most is bíránkat száz forint kezesség alatt bocsátotta ki kapitány urunk, Vörös János (vagyis a tatai kapitány).”

Másutt ismét a magyar végváriakra van panasza a falu népének: „a gesztelyi hajdúk reánk ütöttek (…), 90 ökrünket elhajtották (…), immár csak a malomba sem mehetünk kárvallás nélkül. Íme, bíránk fia két szekérrel ment volna az tatai malomba (…) az terhes szekér elől hat ökrünket elhajtották.”

Elmentem a malomba... - régi középkori kéziratból (cc. XIV. század).

 MOL Batthyány. cs. lt. P 1314 N. 06716
MOL Batthyány. cs. lt. P 1314 N. 06713., 06714

lásd. Illik Péter: Török dúlás a Dunántúlon. Török kártételek a nyugat-dunántúli hódoltsági peremvidéken a 17. század első felében. hn. én. 69.