1538 - A nagyváradi béke

1538. február 24-n létrejött a nagyváradi béke. Ez a béke tulajdonképpen kompromisszum volt a két csalódott király között: Ferdinánd csalódott a fegyveres megoldáshoz, János pedig a török védelemhez fűzött reményeiben. Megegyeztek tehát, hogy János király életében Magyarország királya marad, de halála után a korona Ferdinándra száll, tekintet nélkül arra, marad-e Jánosnak fiúörököse, avagy sem. A szerződés titoktartásra kötelezte a szerződő feleket éppen a török várható megtorlása miatt, s arra az esetre, ha a megállapodás mégis kitudódnék és a török haddal támadna János ellen, Ferdinándot fegyveres segítségnyújtásra kötelezte.

 

(Szapolyai) János magyar király

 

A váradi szerződés azon az igen veszélyes illúzión alapult, hogy a habsnurgok katonai ereje elegendő a török hatalmának megtöréséhez, következésképp az ország területi és állami egységének megőrzéséhez is. Ez az illúzió az országra végzetesnek bizonyult, mert rákényszarítette Szulejmánt ajánlata visszavonására, tehát azt idézte elő, aminek elkerülésére a szerződést létrehozták, súlyosbítva azzal, hogy 150 évre hadszíntérré változtatta az országot. (...)

 

Hogan kell tehát értékelni a nagyváradi szerződést, Egy bizonyos: nemhogy előegítette az országegyesítést, sőt éppen ellenkezően, előkészítette az ország felosztását, amennyiben felkeltette Szulejmán gyanakvását és lénygében véve az első komoly és igen konkrét figyelmeztetés volt számára, hogy "ajánlatát" még János és pártja is egész sereg hátsó gondolattal fogadta el, s hogy a létrejött szövetséget csak átmeneti megoldásnak tekinti, készen arra, hogy azt adandó alkalommal felrúgja. Egyébként azonban a szerződést mindkét fél, szinte az aláírás pillanatában, alig tekintette másnak, mint papírrongynak. (...)

 

I. Ferdinánd

 

Láttuk a szerződésban bennfoglaltatott, hogy amennyiben kitudódnék és a török haddal támadna Jánosra, Ferdinánd köteles őt megsegíteni. Nos, néhány héttel a szerződés aláírása után olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy Szulejmán, tudomást szerezvén a szerződésről, haddal támad János ellen. Rövid idő múltán már egészen konkrét jelentéseket kaptak a szultán hadikészületeiről, bár voltak hírek is, hogy a támadás Moldva ellen irányul.

 

Miután János és híveinek lelkiismerete nem volt egészen tiszta (hiszen szerződésszegést követtek el a szultánnal szemben), rémületükben a török Moldva elleni szándékairól kapott híreknek nem adtak hitelt, hanem biztosra vették, hogy a támadás Magyarországot éri. Elrendelték tehát a mozgósítást és ami problémánk szempontjából a legfontosabb: segélyadásra szólították fel Ferdinándot. S ebben a pillanatban minden kétséget kizáró módon bebizonyosodott, hogy a váradi szerződés még annak a papírnak az árát sem éri meg, melyen megfogalmazták, mert Ferdinánd nevetségesen kevés katonaságot, mindössze néhány ezer zsoldost küldött. Az ország szerencséjére azok a hírek bizonyultak igaznak, amelyek a Moldva elleni támadásról szóltak.(...)

 

Egyébként megint csak a helyes arányok érzékeltetése céljából meg kell említenünk, hogy mindaz, ami ebben a pillanatban történt Magyarországon, a Porta másod-harmadrendű gondjai közé tartozott. Sokkal fontosabb, nem is kis veszélyeket magukban hordozó fejlemények mentek végbe a Földközi-tengeren, valamint a Közel- és Távol-Kelete. (...)

 

Szulejmán szultán

 

1539 nem hoz drámai fordulatokat, egy momentumazonban vészjósló Jánosra, de az egész országra nézve is. Ferdinánd újrakezdi  aknamunkáját a Portán, sőt a váradi békét is beárulja. Szulejmán reakciója a hírre: "Bizony méltatlanul viseli e két hűtlen király fején a koronát!" A hódítók mentalitása ez, akik rendszerint úgy érzik, hogy a meghódított hálával tartzik nekik. Ugyanakkor viszont nem is volt alaptalan Szulejmán felháborodása. Végül is János neki köszönhette a koronát, s még mindig nem tette azt, amit pedig már 1526-ban megtehetett volna, azt ti., hogy az országot vagy legalábbis annak egy részét birodalmához csatolja.

 

Perjés Géza: Mohács

 

 

Justus van der Nypoort: Nagyvárad látképe Birckenstein geometriakönyvéből
Birckenstein: Erzherzogliche Handgriffe.
Wien, 1686, 29. kép.