1558 - A tihanyiak támadása Ságvár ellen

„Ők is lőttenek, mi is őket”

A tihanyiak támadása Ságvár ellen...

1558. július 7-én kelt levelében a tihanyi kapitány, Takaró Mihály írta meg a nádornak, Nádasdy Tamásnak, hogy vitézeivel rajtaütést hajtott végre a törökön, a déli parttól nem messze fekvő Ságváron. Egészen pontosan arról tudósítja Nádasdyt 1558 nyarán, hogy vitézeivel a Siófoktól nem messze fekvő ságvári „szentegyház”-ra támadt, ahol a törökök erődítették magukat, súlyos és nyereség teljes harcot vívott velük, noha a „szentegyházba” szorult törököket megsegítették a szomszédos endrédi és körishegyi (Kőröshegy) garnizonból.

A tihanyiak támadása – a „szokásos módon” - a Balaton vizén át történt, az őrség egy része ladikjain villámgyorsan átkelt a déli oldalra, s rátört a ságvári törökökre, akik a falu templomából alakítottak ki erődítményt maguknak. A ságvári törökök ide szorultak vissza – négyen (!) - a magyarok támadása elől. Az egyikük már a küzdelem elején elesett, neki fejét levágták, de a többiek bátran és elkeseredetten felvették a harcot – bízva a szomszédos török palánkok és erősségek segítségében. Már egy órája tartott a heves lövöldözés (puskából lőtték egymást), amikor egy maroknyi magyar vitéz száraz nádat és szalmát gyűjtve azt a ságvári torony körül és alatt felhalmozva és meggyújtva igyekeztek a török védőket kifüstölni. Mindez – a harci zaj hangjai, és a jól látható füst is – felkeltette a szomszédos (balaton)endrédi és kőröshegyi török erők figyelmét és hamarosan Ságvárra száguldottak. Takaró emberei, hogy a megszerzett zsákmányt biztonsággal vihessék, gyorsan visszavonultak a partra és ladikjaikon – ahogyan jöttek – most gyorsan visszafelé igyekeztek Tihanyba. A törökök meddig tehették a parton kísérték őket, s erősen tüzeltek utánuk, ahogy a tihanyi kapitány levelében olvassuk: „Ők is lőttenek, mi is őket”