1566 - 02 - A számvetés napjai

„…mindnyájan bezárkózva megfogadjuk, hogy kívánunk… a kereszténységnek s ezen édes és végtelenül elpusztult hazánk hűségesen és állhatatosan, valamint vidám arccal, vérünk hullásával s ha a sors úgy hozza, fejünk vesztésével is szolgálni…”

Szigetvár és Gyula vára felkészültsége a nagy török támadás előestéjén – a fináléhoz közeledve. A számvetés napjai...

1566. április első napjaiban Gyula várában a várszámvevői és az előjárók összeírták és elkészítették az erődítmény felszerelésének lajstromát. Ilyen lajstromra, leltározásra igen körültekintően – legalább évente – sort kellett keríteni. S különösen ekkor volt szükség az anyagi és lelki „számvetésre”, mikor a rossz és fenyegető hírek míg riasztó és pusztító fellegek kezdtek el tornyosulni...

Az 1566-os hadjárat okaiként csaknem biztosra vehetjük, hogy az idős Nagy Szulejmán az erdélyi „báb”, János Zsigmond pozíciójának megerősítése miatt indult Magyarország ellen. A szultán a Hódoltság területére lépve még nem tudta, hogy merre vonuljon fel. Belgrádban várakozva még nem látszott, hogy Eger vagy Szigetvár ellen fordul. A Dráva áradása miatt a Dunántúlra való átkelés kétséges volt. A török krónikák tanúsága szerint mind Eger, mind Szigetvár kivívták a szultán haragját, hiszen állandó beütéseikkel és portyáikkal zavarták a hódoltsági török őrségeket, azokat állandóan nyugtalanították.

Amikor Zrínyi 1566 tavaszán már biztos értesüléssel bírt az öreg Szulejmán szultán újabb hódító szándékáról azonnal igyekezett még több erőt a védelemre koncentrálni, mint ez több leveléből is nyilvánvalóan kiderül, amint az is, hogy ugyancsak számított arra, hogy a Porta haragja elsősorban ő ellene irányul, és a csapás vélhetően őt célozza. „Midőn már világos, hogy a legveszedelmesebb ellenség, a török császár hatalmas erővel közeledik, hogy nyomorult hazánk ezen maradványát is elpusztítsa s egészen eltörölje és elsősorban Szigettel tegyen kísérletet, mely több tartomány védőbástyája (…).

Ugyanitt Zrínyi azt is hangsúlyozza, hogy mint eddig is bátor ellenállásra talál az ellenség: „…mindnyájan bezárkózva megfogadjuk, hogy kívánunk … a kereszténységnek ezen édes és végtelenül elpusztult hazánknak hűségesen és állhatatosan, valamint vidám arccal, vérünk hullásával s ha a sors úgy hozza, fejünk vesztésével is szolgálni…”

E levél – mely az elhunyt nádor özvegyéhez, Nádasdy Tamásnéhoz szólt – azt is elárulja, hogy segítségre van szüksége. Legalább háromezer fősre kívánta bővíteni a védelem erejét, de a felvonuló török elővéd, és az utánpótlás zavarásához még szükségesnek tartotta – legalább – 6000 fegyveres közvetlen harcba vetését az ostromműveletek zavarásaként.

Ez azonban még nem elegendő, szüksége volna pattantyúsokra (tüzérekre) és ágyúkra, puskákra s ehhez való munícióra. Erről szólt a Haditanácsnak, s erről szólt a fenn idézett levélben is, mikor a nádor özvegyétől „egy-két csapatnyi puskást” kért volna segítségként.

A szultán támadása miatti rémület és a dermedt közöny azonban kerékkötője volt a cselekvő segítségnek. A nádor özvegye csak kevés fegyverest küldött, más dunántúli urak semmit (sőt Nádasdy Kristóf egyenesen azt javasolta édesanyjának semmi erőt ne küldjön Szigetbe, mert mint mondta: „volna mit őrizni anélkül is”. Az a félezer német lovas, amely a Haditanács segítsége volt még az ostrom megindulásakor is csak Csurgón állomásozott, így nem csak hogy akaratuk, de szinte már lehetőségük sem lehetett, hogy ekkora létszámú csapatukkal a védőket érdemlegesen megsegítsék. Nem is tették.

Végső soron állítható, hogy Zrínyi erő gyűjtése, úgy anyagiakban – élelmiszer, muníció, takarmány stb. –, mint emberi erőben bizonyságát adja annak, hogy felkészült a vár bátor mindhalálig történő védelmére, amelyről nem sokára az uralkodót is tájékoztatta.

Bizonyos, hogy a szultán háborút akart, s olyan követelést támasztott, amelyet a király csak megtagadhatott: ti. Eger, Szigetvár és Gyula török kézbe adását követelte. Megjegyzendő, hogy bár ez utóbbi, avagy Gyula vára, a törökök stratégiai céljait nem veszélyeztette, mégis annak vitézei gyakran nyugtalanították a törököket, s ráadásul Temesvár eleste óta jelentősen megnövekedett a szerepe.

Gyula helyzet – földrajzi fekvése okán, távol volt a nagy erőt bíró keresztény váraktól, Egertől, Szatmártól és Kassától – még Szigetvárnál is kilátástalanabb volt (noha jóval kisebb haderő, de még így is elég nagy fordult ellene).

1566 márciusában már mindenütt mozgásban voltak a török ruméliai erők és a tatár segédhadak is gyülekeztek Szilisztriában, és Dobrudzsában, Kerecsényi László a nehéz helyzet (nem az ostromhírek) miatt már lemondását fontolgatta, de a király külön kérte, hogy most ne hagyja el őrhelyét.

A gyulaiak áprilisi leltára szerint 1566 első felében – bő három és fél hónappal az ostrom megkezdése előtt – a rendelkezésre álló eszköztök kiegészítése szükséges, hiányzik legalább 400 mázsa lőpor, 100 mázsa ólom, hatalmas mennyiségű kén és salétrom, szükséges lenne még 11 kisebb-nagyobb ágyúra, az öt bástya védelmére, s mindehhez értő tüzérekre, puskákra és szakállas puskákra...s hosszan szól még a hiányjegyzék ásáshoz szükséges szerszámokról, kötelekről, vedrekről etc., melyek az ostrom kivédésében nélkülözhetetlenek. Számukat megsokszorozni, ilyen rövid idő alatt – ha a központi hatalom bürokráciája olajozottan működött volna is, lehetetlenség volt.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

Gróf Zrínyi Miklós (1508-1566) horvát bán, majd dunántúli főkapitány, a szigetvári hős.

Káldy Nagy Gyula: Szulejmán. Bp. 1974. 213.
Gökbilgin Tayyib: Nagy Szolimán 1566. évi Szigetvár elleni hadjáratának előzményei. In: Szigetvári Emlékkönyv. Szigetvár 1566. évi ostromának 400. Évfordulóján. Szerk. Rúzsás Lajos. Bp. 1966. 55-58.
Sugár István: Szigetvár és viadala. Bp. 1976.149-150.
Németh Béla: Szigetvár története. Pécs. 1903 207. vö. Mühimme defteri 6, 628-629/1383 Konstantinápoly 1565. július 9. A Habsburg uralkodóval való békekötés feltételei és körülményei. In: Szultáni tanács… 310-311.