1566 - 22 - Eközben Győrben...

„…mert nyilván a török császár elhagyná Szigetet”.
Hírek (és álhírek) az ostromlott Szigetből...

 

 

 

1566. augusztus 14-én a Győr alatt gyülekező keresztény hadak vezérei tanácsokat adnak az uralkodónak, I. Miksa német-római (e néven II. Miksa) császárnak, magyar és cseh királynak, hogy Szigetvár felmentésére miféle hadműveleteket kezdjenek…

 

Sziget alatt az ostromló török, miután elfoglalta a legdélebbi részt, az Újvárost, már javában az Óváros falainak vívásához kezdett. Ali Portug bég irányítása alatt pedig megkezdték a várost és a várat ölelő tó és mocsár lecsapolását is, hogy a falakat a gyalogság rohamához előkészítsék. A nyugati töltésút, avagy gát átvágásán dolgoztak a török műszakiak és a munkára hajtott jobbágyok, s ez a munka hamar felkeltette a szigeti védők éberségét is, több tiszt is sürgette Zrínyinél, hogy az átvágást zavarandó kicsaphassanak a törökökre, de ekkor a főkapitány ezt még nem engedélyezte.

 

A harcok hevességére utal, hogy a lassan gyülekező – és Bécs alól elindult – Győr alatt táborozó felmentő hadban is különböző hírek jártak Szigetvárról. Például olyan, amit a spanyol királyi követ jegyzett le, hogy úgy tudták az öreg Nagy Szulejmán szultán maga is részt vett személyesen egy-egy támadás irányításában, hogy ezzel is buzdítsa seregét. Persze ez nem bizonyos – mondhatni kevéssé valószínű. Az azonban igaz hírnek bizonyult, hogy a szultán az ostromseregből az anatóliai hadtestéből egy nagyobb lovassereget kénytelen volt a Török Birodalomban visszavezényelni, egészen pontosan az ázsiai határok védelmére küldeni, mert keleten kiújultak a harcok az ősi ellenséggel, a perzsákkal.

 

A győri táborban ezalatt a hadi tanácskozáson több vélemény is elhangzott, hogy az ostromlott Szigetet miként tehermentesítsék, avagy mentsék fel. Nádasdy Kristóf azt tanácsolta, hogy a törökök székesfehérvári táborát támadják meg (emlékezzünk a szultáni hadvezetés a szigetvári ostrom megkezdése előtt mind Székesfehérvár, mind a somogyi Nagybajom térségében egy-egy biztosító hadat küldött ki, hogy a keresztény felmentő hadműveleteket figyelje, illetve elhárítsa).

 

A szigeti várvédő Zrínyi Miklós fia, Zrínyi György pedig 30-ezer harcossal egyenest Szigetvár alá szállt volna, mert mint mondták – legalábbis Chantone spanyol követ jelentése szerint – „a császárnak annyi embere van, hogy kétannyi töröktől sem kellene félnie, annyival is inkább, mert szedett-vetett népség s a legnagyobb része fegyvertelen”, s ha a keresztény had megindulhatna az ostromlottak megsegítésére úgy „a török császár elhagyná Szigetet”.

A had ekkor – s mint tudjuk később sem – indult meg.