1574 - Sanyarú sors Várpalotán

„...sem strázsára, sem vigyázásra nem akarnak vala menni, hanem sokan el akarnak menni. Az kapu napestig felvonva volt!”...

„...Fölséged rám bűnt nem vessen, ha valami baj történik!”

Elégedetlenség, dezertálások (Vár)Palotán...

1574. július 19-én a nevezetes végvári főtiszt, Pálffy Tamás (vár)palotai kapitány benyújtotta lemondási kérelmét a királyhoz...

Hivatkozásában arról szól, hogy a Haditanács sürgetései és ígéretei ellenére a Kamara már oly sok zsolddal tartozik a vitézeinek, hogy azokat az elégedetlenségük miatt már meg nem fékezheti.A 16 hónapos elmaradást csak 6 hónapnyi zsolddal kárpótolták, de a palotaiak valósággal felzendültek, s fenyegetőztek, hogy ezt az alamizsnát nem hajlandóak átvenni, sőt mi több: „...ha valaki közülük csak arrul szóljon is – levágják!”

Már szolgálni sem akarnak, hanem elszökdösnek:

„Most annyiban voltam velek, hogy sem strázsára, sem vigyázásra nem akarnak vala menni, hanem sokan el akarnak menni. Az kapu napestig felvonva volt!”

A helyzetben valóságos félelme lehetett Pálffynak, mert (Vár)Palota – különösen Székesfehérvár közelsége okán – állandó célpontja a törökök portyáinak, csatáinak. Az erődítmények pedig még az őrségnél is lepusztultabb állapotban vannak. Még a veszprémi felcser is vissza igyekszik, s nem ott maradni a toprongyos és szegény Palotán. Az Udvarhoz könyörögve szólt:

„Az török pedig szüntelen körülöttünk vagyon, mert jól érti minden dolgainkat és az vitézlő népnek ilyen vesződéseit!… Nagyságod az kőmüveseket is küldené be, mert csak az napját nem tudom, hogy az palánk az bástya mellett mind az árokba dől… Továbbá írja a Te Nagyságod, hogy az sebeseknek jó borbélyt hozatnék. Azért itt sehol jobb borbély nincsen az veszprémi Borbély Máténál. Azt hivattam volt ide hozzájok. De ma az is visszamegy…”

A helyzet nem sokat változott – hacsak annyiban nem, hogy Pálffy Tamás lemondása ellenére a helyén maradt. Egy esztendővel később 1575. június 17-én írta a Kamarának, hogy az ellátatlanságot úgy igyekezett enyhíteni, hogy saját zsebéből is fizette vitézeit:

„Ami pénzem volt, kiosztottam köztük, tovább már nem segíthetek rajtuk… Pedig jó vitézek ők, s megérdemlik a fizetést. A vár javítására is pénz kéne. Az eső a szobába folyik, s a padozatok leszakadnak. Én mint kapitány megtettem a magamét, Fölséged rám bűnt nem vessen, ha valami baj történik!”

Ugyanezen napon kelt levelében a győri főkapitányhoz – feletteséhez is – panaszkodott, hogy 27 havi zsoldhátralékkal tartoznak vitézeinek, s azok a pénzecskék amiket beküldenek csak arra jók, hogy az addigi adósságaikat rendezzék. Sürgősen kér köteleket és csigákat az összeomlott épületek karbantartási munkáira valamint „jó borbélyt” - mert a sebesültek az ápolás hiányában meghalnak, mint a jó Ormándy Péter is a minap...

„Azért ha Nagyságodnak Istene, lelke vagyon, gondolja meg te Nagyságod az mi nyomorult voltunkat, ha méltó-e minékünk az mi hosszú ideig való várásunkért, hogy három hópénzt adjanak! Mind az mi eleink is és mind magunk is az vár szállásakor (ostromakor) és az utótol fogva sok véreink hullásával és sok atyánkfiúink halálukkal szolgáltunk. És most immár ennyi hűséges szolgálatunk után sírva, jajgatva kezünk összekulcsolván feleségestől-gyermekestől ki kell belőle mennünk az nagy éhség és nyomorúság miá és örökké való bújdosóvá kell lennünk. Ha Őfelsége akasztófátúl vagy rabságtúl váltott volna mind ki bennünket is, mégis kegyelmes fejedelemnek kellene hozzánk lenni; mert az rabnak is mindennapi eledele megadatik, mi penig szabad emberek lévén feleségtűl-gyermekestűl éhhelhalunk meg. De mégis meggondolván az tisztességet, Nagyságodat utolsó levelünkkel meg akarjuk találni, hogy Nagyságod népet küldjön az várba; nem legyünk mi oka az háznak veszedelmének; mert az mi hitünkre esküszünk az egy Istennek, hogy tovább benne meg nem akarunk maradni ilyen nagy fizetetlenségben… Im az csesznekieknek is 16 hóra tólták fizetéseket, mi penig ez világ szerint igen alávalók vagyunk, hogy három hópénzt és három hó posztót akarnak adni és egy darab papírost az többi fizetésről… Azért mi ezen megesküdtünk az egy Istennek, hogy mi az három hó pénzt és az három hó posztót fel nem akarjuk venni, hanem akarunk inkább a nélkül kimenni belőle. Te Nagyságodtól hamarságos választ nem küld, hamar való nép oly dolgot hall Nagyságod, hogy ki még az végben nem történt! Kinek mi oka nem legyünk, azért adjuk Nagyságodnak tudtára. Isten tartsa meg Nagyságodat jó egészségben.

Datum ex Palota 19 Juni, Anno Domini 1575. Te Nagyságodnak alázatos szolgái lovag és gyalog Palotán lakozók.”