1603 - "Se pénz, se posztó" - török módra 2.

"...Ennyi pénzt adtunk, mit akarsz még? Őseim üdvösségére, ha még egyszer kérsz, méltó vagy a büntetésre.”

Jencsics Haszán nagyvezér panasza a Portán a török hadak fizetetlensége miatt...

1603 májusára – a hosszú és véres 15-éves háború – már nem csupán a Habsburg Birodalomban okozott nagy anyagi károkat, és a kincstár kiürülését, hanem az egykor olyan kimeríthetetlen erővel rendelkező, és végtelennek tűnő anyagiakkal rendelkező Oszmán-Török Birodalomban is... Általánosan elfogadott a történeti szakirodalomban, hogy Nagy Szulejmán halála után (1566) a török impérium válságba jutott és ez egyre mélyülő folyamat volt. Tény, hogy a Nagy Szulejmán-i idők fegyelmezett és általánosságban jól ellátott és rendre fizetett (ezért is a világ akkor legjobb hadseregének tartott) török haderő állapota is folyamatosan romlott, fegyelme züllött...

A magyarországi hadszíntérre küldött nagyvezír Jencsics Haszán a hadak fizetetlenségéről írta:

„Boldogságos padisahom! Amikor a nagyúri kengyelhez előterjesztem , hogy a hadjáraton részt vevő kulok zsoldjára hatszor százezer flori szükséges, 400 ezer florit kegyeskedett (adni). Nagyságos padisahom! Most a (felséged) szolgájával, az anatóliai részek szerdárjával, Nuh pasával kirendelt szilahtárok, bal oldali ulufedzsik, janicsárok és más kapu kuluk zsoldja 136 jük akcse, s ha azt a mennyiséget odaküldjük, akkor a magyar hadjáratra csak 300 ezer arany mehet. Ennyi pénz azonban semmiképpen sem elegendő a magyar hadjáratra kirendelt kul legénység zsoldjára… S mit tegyen most (felséged) szolgája, a hadjárat szerdárja? Ha a hadjáraton ennyi kapu kulu összegyűlt, mindenképpen felvesz két zsoldot. A kul csak kul marad, nincs meg zsold nélkül. S mi ez a kért pénz a kul zsoldjára? Ebben az ügyben a kegy megadása kegyes padisahomé.”

A szultán ingerült válasza:

„Ennyi pénzt adtunk, mit akarsz még? Őseim üdvösségére, ha még egyszer kérsz, méltó vagy a büntetésre.”

A fenyegető és durva elutasító hang – noha a „mindenható szultáné” volt – mégis messzebbről jött, semmint ijesztőbb lett volna, mint azoknak a fenyegetése – a magyarországi török birodalmi hadak zöme ekkor a Nándorfehérvár környéki területeken állt a telelés után – akik közelebb hallatták elégedetlenkedő hangjukat, s a lázadásuk a küszöbön állt. Nem véletlen, hogy a nagyvezér panaszát, Murád pasa ismételte meg: Murád pasa 1603 tavaszán kénytelen jelentésében magához a szultánhoz fordulni:

„Korábban tudomása volt felségednek arról, hogy ezen a vidéken a végbeliek zsoldjában milyen hiányosságok vannak. Mivel a legtöbb végbeli jön kérni a zsoldját, többször küldtem előterjesztéseket és leveleket kérve, hogy zsoldjuk küldessék el. Mivel nyoma sincs a pénznek, az összes zsold kérésére érkező Belgrádban van, s naponta határozottan és durván mondogatják: »zsoldot!«… Mit mondjunk a végbelieknek? Most nincs idő a hanyagságra és a halogatásra. Annyi a nehézség és a megpróbáltatás! Időben intézkedni kell, hogy minden dolognak az előkészítése időben megtörténjék. Ha öntől nem kapunk segítséget, mit tegyünk mi? Azaz, ha ezúttal gyorsan és idejében nem érkezeik meg 400 ezer flori összeg és a korábban kért lőpor és kanóc s más, a hadjárattal kapcsolatos dolog, hanem késlekedve, amivel csak telne az idő, (és minden) elhúzódna, s ha a katonák nem jönnének korábban a végekre, mint a megelőző években, akkor a szolgálat egyáltalán nem a kívánalmak szerint fog történni, s a hadjárat szükségképpen el lesz hanyagolva.”

Érkezik az utánpótlás? Avagy a török hadak málhájának és muníciójának szállítása egy XVII. század eleji ábrázoláson. Általánosan megfigyelhető jelenség volt a Török Birodalomban is, hogy a hosszú 15-éves háború és aztán a perzsiai hadszíntéren is kiújult ellenségeskedés miatt az erőforrások elapadtak.