1607 - Hajdú felkelés

„Támattunk fel az igaz hit mellett országunkért és megromlott, elfogyott magyar nemzetnek megmaradásáért, kiért mondhasson jót még maradékunk is utánunk.”

Hajdúfelkelés a Tiszántúlon és Felső-Magyarországon…

1607 októberének végén és novemberének elején lángolt fel a hajdúfelkelés a tiszántúli és a felső-magyarországi vármegyékben…

A 15-éves háború véres harcaiban felduzzadt és vérét minden frontvonalon bőven ontó, s még inkább a Bocskai-féle szabadságmozgalomban fegyverbe öltözött, és hadakozó hajdúság megkerülhetetlen katonai, politikai tényezővé nőtte ki magát, egy külön társadalmi réteg, a hadakozó rétegen – a „vitézlő renden” – belül is egy különálló és meglehetősen öntudatos csoport, mely ígért és „kivívott” jogaiért immár fegyverét önmagáért vonja ki.

„Támattunk fel az igaz hit (ti. a kálvinista hitvallás, a református hit) mellett országunkért és megromlott, elfogyott magyar nemzetnek megmaradásáért, kiért mondhasson jót még maradékunk is utánunk.’ A felkelés okai a ’némettel bélelt’ – későbbi elnevezéssel labanc – magyar urak és nemesek voltak, akik elorozták a hajdúktól a Bocskaitól kapott szabadságokat. Ezért nem akarták a ’németből lett’ fejedelmeket, vagyis a Habsburgokat szolgálni, hanem kizárólag a magyar fejedelmeket.”

„A hajdúlázadások tulajdonképpen már Bocskai életében megkezdődtek, ugyancsak súlyos órákat szerezve a szabadságharcos fejedelemnek. Maga is látta a hajdúkkal kapcsolatban, hogy azokat ’nehéz lesz, a békesség meglévén, contentálnunk s lecsendesítenünk.’ A privilégiumot nem nyertek esetében csakis azt látta valamiféle elfogadható megoldásnak, ha a végvárakban helyezik el őket, ahol azonban legfeljebb öt-hatezer fő kaphatott helyet. Ugyanakkor a Mátyás főhercegtől ígért ötvenezer forinttal mindössze 13.750 hajdúnak lehetett volna egyhavi zsoldot fizetni. Bocskai tulajdonképpen maga is látta, hogy ezek a tervek nem oldják meg a hajdúproblémát. Illésházynak egyenesen meg is mondta titkos vágyát: ’csak oszlanának meg most.’ A hajdúknak egyes források szerint mintegy hatszázezer zsoldhátralék-követelésük volt. Azzal fenyegetőztek, ha nem kapják meg elmaradt zsoldjukat, a törökhöz állanak (!). Bocskai ebben a reménytelen helyzetben 1606 decemberében Kassára rendelte a hajdúkapitányokat, hogy valami módon módot találjon a lázadók leszerelésére. A tárgyalások menetéről nincsenek közvetlen adatok, a következmények viszont arra utalnak, hogy nem sikerült megoldást találni.”

„1607 októberében kirobbant a hajdúk felkelése. Fegyvert kellett fogniuk, mert a királyi biztosok a megyei nemesség örömére hallani sem akarta kiváltságaik felől. Nagyobb részük, akiket Bocskai a várakban akart elhelyezni, kiváltságokkal papíron sem rendelkeztek. Nem is volt pénz a leszerelésükre, a Tisza mentén tanyáztak tömegesen, teljes bizonytalanságban saját sorsuk felől. A velük élő kálvinista prédikátorok is tüzelték őket, hirdetve, hogy mennyi minden maradt teljesítetlenül a bécsi béke vallási és politikai rendelkezései közül. A gyorsan terjedő mozgalom új helyzetet teremtett a nagyon cseppfolyós állapotban lévő politikai életben. Mindenki, a török csakúgy, mint a Habsburgok és Báthory Gábor eszközül kívánták az elégedetlen hajdúságot felhasználni. A közvetlenül fenyegetett felső-magyarországi vármegyék királyi biztosai, Forgách Zsigmond és a Thurzó György helyébe lépő Dóczy András Rákóczi (ti. Rákóczi Zsigmond) segítségét kérték. Birtokainak fenyegetettsége és a hajdúkérdésben eddig mutatott közönyösnek tűnő állásfoglalása miatt számítottak rá. 1607 novemberének közepére a hajdúk ellepték Tokaj környékét, az ellenállást szervező Forgách Zsigmond kénytelen volt később – 1608. február 18-i levelében – bevallani: ’Hannibál se tudta vóna azzal a hajdúkot megverni, hanem ha elsőben elhitette vóna velek, hogy ellenség, kit én, sem senki nem tudnánk hirdetni az emberekkel.’ A budai pasa felkarolta a mozgalmat. A török is, a hajdúk is Homonnai Drugeth Bálintot szerették volna a vezetésre megnyerni, sőt királlyá tenni.

Valójában a hajdúkérdés volt az, amellyel Rákóczi Zsigmond nem súlyához méltóan foglalkozott fejedelemsége első hónapjaiban, és ezzel nagyot hibázott.”

 A Bocskai kiváltságolt hajdúinak címere.

 Nagy László: Tündérkert fejedelme, Báthory Gábor. Bp. 1988. 86
Nagy László: Hajdúvitézek. Bp. 1986. 174-175.
Hangay Zoltán: Erdély választott fejedelme, Rákóczi Zsigmond. Bp. 1987. 192-193.