1697 - A hegyaljai felkelés

„Amíg a szegénység pusztult, annak húsából a hatalmasok jószága épült."

Lángba borul Hegyalja...

 

 

1697. június 30-án robbant ki a Sátoraljaújhelyen a felkelés a császári adminisztráció és a katonaság önkényeskedése ellen...

1697. június 30-án, Sátoraljaújhelyen a vásári sokadalomban megjelent a sárospataki német kapitány kíséretével, és a vásározóktól az addig szokatlan "vásáradó"-t követelt. A feldühödött tömeg agyonverte őket. Ezzel lobbant lángra a hegyaljai felkelés, amely mindössze néhány hétig tartott csupán, mégis óriási visszhangja volt, s hatását tekintve sem elhanyagolható a későbbi történésekre nézve. A felkelők villámgyorsan, július 1-re virradóra hajnalban elfoglalták Sárospatakot és Tokajt. A pataki német őrséget mind leöldösték, míg Tokaj magyar őrsége, Bajusz Gáspár hadnagyuk vezetésével melléjük állt.

A felkelés spontán lázadásként indult, de jól ismert, hogy a leverést követő kihallgatási jegyzőkönyvek arra utalnak, hogy volt egy titkos szervezkedés, amelyet éppen a már említett szegénylegények által működtetett, szerteágazó csempészmozgalom közvetített.

A felkelés vezetői, Tokaji Ferenc, egykoron Thököly seregének volt gyaloghadnagya, Szalontay György a pataki uradalom egyik falujának volt bírája, és Kabai Márton református prédikátor voltak: mindannyian más-más társadalmi jogállású rétegből, de mégis egyaránt érintve az elnyomók hatalmaskodásától. Tudott, hogy a szomszédos területeken, mint a Tiszaháton is folyt a szervezkedést, amelyet Szatmár megye főispánja, báró Károlyi Sándor azzal előzött meg, hogy a két "főkolompost" Kis Albertet és Esze Tamást lefogatta. Mindketten alacsony sorból származtak: jobbágynak születtek, Kis Albert azonban Thököly seregében szintén gyaloghadnagy lett, majd a felszabadító háborúkban Veterani hadtestében szolgált egy ideig.

Tokaji Ferenc Sárospatak várából kiáltvánnyal hívta fegyverben mindazokat, akik a haza szabadságáért tenni akarnak. A lázadás tüze egész Hegyalját végig perzselte, s hamarosan nem csupán a császári katonaság, a megszállókkal együttműködő hivatalnokok, uzsorások vámtisztek stb. lettek a célpontjai a felkelőknek, aki magukat kurucnak nevezték, s Thököly vitézlő népének, hanem azok a nemesek is, akik a császári hatalomhoz lojálisak voltak, esetleg ennek köszönhetően a zűrzavarosban halászva éppen mások rovására megtollasodtak. Ilyen volt példának okáért gróf Barkóczy Ferenc Zemplén vármegye főispánja, s az alája beosztott alispán is, akik ügyeskedéseikkel és jogtalan visszaéléseikkel olyan hatalmas szőlőbirtokokhoz jutottak, hogy végül nádori vizsgálat is indult ellenük. Amíg a szegénység pusztult, annak húsából a "hatalmasok jószága épült.”

 

 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

 

 "…a hegyaljai felkelés néhány hét helyi története. Mégis dokumentumok tömege maradt róla az utókorra: a vármegyék, a városok, a nádor, a kancellária, a főkapitányok, a főispánok, a Szepesi Kamara iratai, az uralkodó, I. Lipót császár és magyar király rendeletei, a bécsi kormányszervek döntései, befutó jelentések és tanúvallomási jegyzőkönyvek, családi levelezések, követjelentések, francia, német, holland újságok, énekek, diáriumok, emlékezések."

R. Várkonyi Ágnes: 1697: a szervezkedők és külkapcsolataik. (A hegyaljai felkelés újragondolásához). In: Hegyalja 1697. 13., 22.