Ismertető 2.

A Mohácsi Történelmi Emlékhelyet az 1526. augusztus 29-ei mohácsi csata emlékére alakították ki a városunktól délre fekvő Sátorhely szomszédságában az esemény 450 éves évfordulóján, 1976-ban.

Szokatlan dolog egy vesztett csata helyén emlékparkot létesíteni, ám ez a tragédia jelképi értékűvé vált, s az egyik legmaradandóbb nyomot hagyta történelmi emlékezetünkben. A törökök elleni küzdelem másfél évszázados szenvedést indított el, sok szempontból meghatározva országunk történelmének, sorsának későbbi alakulását is.

Az érdeklődők Mohács irányából az eszéki útról lekanyarodva, a Sátorhelyre vezető, vadgesztenyefákkal szegélyezett úton közelíthetik meg a közel 8 hektárnyi, természetvédelmi területen fekvő emlékhelyet. A bejáratnál Pölöskei József ötvösművész bronzból készült kapuja magasodik ki a tájból. Hálószerkezetének motívumait a tömegsírokban feltárt csontok ihlették.

Beljebb haladva egy földbe süllyesztett, átriumos épület udvarába jutunk (ennek, s egyben az egész emlékhelynek a tervezője Vadász György Ybl- és Kossuth-díjas építészmérnök volt). E kiszolgáló létesítmény közepén áll Illés Gyula törött virágra emlékeztető szökőkútja. A fehér kőrózsa mély törésvonalai a három részre szakadt országot szimbolizálják. Az átrium mentén a csatával kapcsolatos történelmi, hadtörténeti és régészeti kiállítás tablóit tekinthetjük meg.

Az udvarból felvezető lépcsőkön a körkörös elrendezésű, erdősávokkal szegélyezett temetőkertbe érkezünk, melynek tervezője Zalay Buda kertészmérnök volt. Itt öt tömegsírt látunk, rendszertelenül elhelyezkedve. Bennük összesen mintegy négyszáz férfi holttestének maradványai nyugszanak. A tömegsírok között II. Lajos király, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, Szulejmán szultán és sok-sok névtelen vitéz fából faragott szobrait láthatjuk.

A fegyvereket és lovakat ábrázoló kopjafák sokasága eleven mozgást teremt a csendes sírkertben. Alkotóik Király József, Kiss Sándor, Kő Pál és ifj. Szabó István szobrászművészek voltak. Néha egy-egy látogató megkongatja a zsindelytetős kis lélekharangot, amelynek hangja tovább fokozza a sírkert magasztos hangulatát.

A tíz méter magas, tölgyfából készült keresztet a csatában elhunyt keresztények tiszteletére emelték 1990-ben. (Szökőcs Béla)

Az emlékhely április 1-jétől október 31-éig hétfőtől vasárnapig 9-18 óráig tart nyitva. Telefonszám: 69/382-130, 69/382-130

 

forrás