Szerémi György - Magyarország romlásáról

Szerémi György: Magyarország romlásáról

"Azután leszállt Mohácsnál, és tábort ütött. Vele volt Báthori István, Móré László, Batthyány Ferenc, Perényi Péter, Szepesi György, Széchy Tamás és a Cseribasa s az esztergomi Varga László kancellár, Perényi Ferenc váradi, Pálóczi csanádi, Pál egri püspök és Móré Fülöp pécsi, aki az ezüstedények beszedője volt az isten házából.

Hogy a törökök császára hallotta, hogy a magyarok megadóztatták templomaikat, mondta: Bizony, már ellenségükké tették és maguk ellen állították istenüket, Jézus krisztust, kit istennek és embernek hisznek és vallanak. Bizony, bármit ajándékul adtak török őseink és én is Mohamed prófétának tiszteletére, s én ilyen rendelkezéseket határoztam volna el, nyomban megölt volna engem az egész török nép. De már biztosabban haladok, mert győzelmet nyerek a magyarok felett. - Íme, mit mondott a törökök császára: bosszút akarok állni Jézus nagy prófétáért, mert igen nagy sértést követtek el a magyarok Jézuson, Mária fián, akit Krisztusnak mondanak; Mohamed prófétánk megparancsolta nekünk, hogy tisztelnünk kell őt; próféta, s nincs hozzá hasonló.

És már mindkét fél, a török császár és Lajos király, külön tábort ütött egymással szemközt. Ez ifjú király volt; mint bárányt vitték a mészárszékre; vigyázatlan és gyakorlatlan harcra.

Mohács mezején több mint egy hónapig feküdt mind a két fél. De természetesen a harcban naponként gyakorolták a magyarok a haditudományt, s mindig a szegény magyarok győztek. Mondta Lajos király: Azonnal János vajda után! Jöjjön, mert látom, hogy a törökök császárának nagy hadai vannak, mi pedig kevesen vagyunk. - Mondták a mágnások: Felséges király, ne jöjjön az az áruló, mert félnie kell tőle valamennyiünknek, a királyi felségnek is. Ő ki van zárva társaságunkból. - Ott állt Korlát Péter a király előtt a sátorban; esedezett, és kérte a királyi felségtől Trencsén várát minden birtokával; és a többi nemesek hasonlóan, hűtlenségi ítélete miatt. Mondja Lajos király: Nem tudjátok, mit kértek, mire kértek, mert esetleg nem más, hanem ő lesz Magyarország örököse. - És szóltak a királyhoz ismét: Ne kételkedjék, ne ingadozzék felséged, mert a magasságos isten már nekünk adta ezt a győzelmet, mert a törökök már fogynak. - De Lőrinc herceg mondta: Király uram, menj feljebb Buda felé; ezen nem kell csodálkozni. - És az a rác hasonló módon beszélt, mert óvatos volt a harcban, név szerint Bosith Radics; rácul ezeket a szavakat mondta: Mivel kevesen vagyunk, ezért, felséges király, menjünk feljebb Buda felé. - Hogy ezt hallották a főemberek, mondták: Bizony ne menjen felséged, mert a királyné már küldött Budáról hadinépért Németországba, s jön már az emberek sokasága. És a nádor úr is küldött parancsleveleket valamennyi vármegyéhez, hogy keljenek fel a parasztok személy szerint; aki fegyvert foghat, jöjjön.

Azután pedig csalárdlevelet írtak Ferdinánd hoz, hogy nem szükséges nekik jönniük, mert elég hadinépünk van; csak pénzt küldjenek. - Dóczy János és Pál egri püspök tudta, hogy a császárnak sok hada van, s hamarosan megütköznek; ők ketten azzal az ürüggyel, hogy hadinépért mennek s elhozzák azt a királyhoz védelmül; el is jöttek, de később vonakodtak Lajos királyhoz menni Mohács mezejére.

És a német hadinép sohasem jelent meg, hogy jöjjön Magyarország királyának segítségére, s János vajda Debrecenben volt számos hadinéppel, főként magyar vitézekkel.

János vajdát igen sokszor kérték, hogy harcoljon a törökök ellen. Bodó Ferenc sok törököt elpusztított, s hogy ezt János vajda meghallotta, mindjárt megdorgálta őt, hogy rosszul cselekedett. És ez a derék vitéz magában elkeseredett, hogy annyi keresztény lelket levágnak és lekaszabolnak, s nagy szomorúsággal ágynak esett. János vajda titkon megüzente a császárnak, hogy ne sokat pihenjen, hanem tegye, amire jött; ne halogassa, mert itt az ideje. És mindkét fél felkészült a harcra. Másnap támadtak, Kálmán vértanú napján, szerdán, s az egész nap mindketten nagy küzdelmet vívtak. A törökök legyőzték a magyarokat.

Hét főpap veszett el a háborúban, mégpedig a váradi, a csanádi, bácsi, diakovári, pécsi, esztergomi, váci; a mágnásokból pedig, mint meg van írva, elestek ezek: Drágffy János, Széchy Tamás, Tomori Pál, Szepesi György, Becskei János, Paksi; és még sokan pusztultak el."

Forrás

Szerémi György: Magyarország romlásáról
Szépirodalmi K., Bp., 1979,

Than Mór: Mohácsi csata