1524 - 2. Szulejmáni ajánlat (2)

Artner Edgár, egy valószínűleg a vatikáni levéltárban talált forrás alapján arról ír, hogy 1525 januárjában Tomori Budára ment, hogy rávegye a kormányt: kössön békét  még az átvonulás engedélyezése árán is! De a következő évben, a mohácsi csatát megelőző hónapban is felszólította a királyt, hogy kössön békét. Burgio ugyan azt írja, hogy a békét adó felajánlásával javasolta megszerezni, ez azonban nehezen hihető el, mert Tomori tudhatta, hogy Szulejmán Magyarországtól nem pénzt vár - mint ahogy János királlyal sem fizettet adót. Meg azután azt az iszonyatos költséget, amibe a török hadsereg mozgósítása és Magyarországra való eljuttatása jelentett, a magyar állam több évi jövedelméből sem igen lehetett volna fedezni.

Ezen felül azt is tudjuk, hogy Tomori 1525-ben két alkalommal is tárgyalt Bali béggel, Nándorfehérvár parancsnokával. Ezt írja Artner:

"az egész tulajdonképpen Bali bég cselszövése volt, mellyel a magyar titkokat akarta megtudni, amint azt Campeggio előre sejtette."

Nehezen ugyan, de az még elhihető, hogy Campeggio így látta a dolgot, hiszen nyilvánvalóan nem kötötték az orrára, hogy miről is folytak a tárgyalások.  Két dolgot nem lehet ugyanis feltételezni Bali bégről, a török birodalom egyik legjobb katonájáról. Az egyik, hogy rászorult volna arra, hogy éppen Tomoritól tudjon meg bizonyos titkokat, mikor feltehetően ő irányította a Magyarország ellen folytatott és az előbbiekban megismert kitűnő török hírszerzést. A másik hihetetlen dolog, hogy nagy ellenfelét, a katonái által is annyira rettegett Tomorit olyan embernek tartsa, aki vénasszony módjára államtitkokat fecseg ki.

Egészen bizonyos, hgy kormánya megbízásából valamilyen rendkívül fontos dolog miatt találkozhatott a két vezér és ez más nemigen lehetett, mint a béke. S ha ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre, akkor annak okát másban aligha kereshetjük, mint abban, hogy Bali bég, kormánya megbízásából, változatlanul a szabad átvonulás engedélyezését kívánta, amibe viszont Tomori a király felhatalmazása nélkül nem mehetett bele. (...)

Brodarics István

Brodaricsnak igen jó kapcsolatai voltak a lengyel királlyal és több levélben számolt be neki tapasztalataról. 1523 nyarán írja: "a kersztény fejedelmek béjébe vetett reményből alig valamicske maradt meg", a segély pedig, bár sokat tárgyaltak róla, sehol sincs. Az a hír jött Budáról, hogy békét akarnak kötni a törökkel, amitől Rómában igen megijedtek; "eget, földet ígérnek", de semmit sem adnak; kéri tehát Zsigmondot, hogy hasson Lajosra: keressen valami megoldást, "nehogy a (fejedelmek) békéjét és a segélyt várva, az országot elveszítse - amit Isten ne adjon"; valóban csodálatos, hogy a magyarok nem hallgatnak Zsigmondra, hogy "békét vagy fegyverszünetet kössenek, különösen, hogy a keresztény fejedelmek háborúban állnak egymással és semmi rmény sincs arra, hogy segítséget adjanak". És kimondja a nagy reálpolitikai igazságot: aki időt nyer, életet nyer: "tanácsos lenne valamilyen fegyverszünetet kötni, miközben mindkét Felségnek (ti. Zsigmondnak és Lajosnak) szabad tere nyílna, hogy illő és alkalmas módon rendezze ügyeit..."

Persze Lengyelország más feltételekkel köthetett - és kötött is - békét a törökkel, de igen valószínű, hogy Brodarics még a Magyarországgal szemben szabott sokkal szigorúbb feltételek mellett is a békében látta az ország megmaradásának egyetlen lehetőségét. Amikor ugyanis Mohács után ténylegesen e feltételek elfogadása árán jött létre a béke Szulejmán és János király között, mint a török orientáció egyik legtekintélyesebb képviselője így írt egyik levelében: a már elhunyt Lajos királynak is kifejtett akkori véleményét most is szilárdan fenntartva állítja, hogy "Magyarország menekvését csakis a törökkel való barátság biztosíthatja."

Brodarics István címere

Súlyos ok kényszeríthette Brodaricsot, Mohács nemzedékének ezt az egyik legtisztább alakját, akinek hazafias és keresztény érzületeiben kételkednünk nem lehet, hogy ezeket a sorokat leírta! És ez az ok más nem lehetett, mint a nemzet féltése a végső pusztulástól.

Perjés Géza: Mohács