1541 - "Nem oda Buda!"

„A jó siker a budaiakat oly elbizakodottá és vakmerőkké tette...”

Nem oda Buda! - véres harcok a magyar fővárosért...

1541. június 1-jén már csaknem egy hónapja vívta Wilhelm von Roggendorf, I. Ferdinánd király tábornoka – javarészt német, olasz, cseh és spanyol zsoldosokból álló – hadával Buda várát, a Magyar Királyság székvárosát, de csak most jött el a lehetősége egy nagyobb rohamnak. Ez azonban csúfos kudarccal végződött...

Buda ekkor éppen Szapolyai János magyar király özvegyének, Izabella királynénak a kezén volt, s benne valóban a Szapolyai-párt oszlopos hívei védekeztek, ott volt Fráter György barát, és a hatalmas főúr, Török Bálint is.

Az elhúzódó ostrom miatt a budai nép egyre inkább nélkülözött és jóformán már a lovak húsát mérték a mészárszékek, azt is méreg drágán. Ráadásul valami járványos betegség, ragály is felütötte a fejét – úgy hogy a budai magyar katonaság, a védelem már 1.200 főnyire apadt. Istvánffy krónikája írta le, hogy: „A polgárság s a nép egy része zajongva adta tudtul, hogy az ostromot tovább kiállni nem képes, amiért is méltányos feltételek mellett a megadásról gondolkodott.”

Valójában igen nagy volt a feszültség az özvegy Izabella királyné a valós vezetést gyakorló Fráter György pálos barát között; az elkeseredett királyné – állítólag nyilvánosan – követelte veszekedve, hogy kimehessen – akár egy száll ingeben is – és magával vihesse csecsemő fiát, János Zsigmondot. Bizonyosra vehetjük, hogy nagy volt az elkeseredettség.

Ezért Roggendorf generális is úgy érezte talán most érkezett el a döntő pillanat, hogy a várost rohammal megveheti. A Habsburg-párti had tüzérsége olyan nagy hatásfokkal lőtte néhol a falakat, hogy rohamra alkalmas réseket nyitottak. A Duna felől a naszádosok tüze is – itt állomásozott a Habsburg-párti magyar serege is, Perényi Péter vezetésével – nagyon sikeres volt, és szinte meggátolta, hogy a „vízhordó” úton a Dunáról vizet hordhassanak fel a várba.

A tüzérség által lőtt réseket – mivel a rohamot hanyagság miatt ekkor nem indították meg – az éjszaka alatt megfeszített és lázas munkával eltorlaszolták, elreteszelték. Mikor június 1-jén a zsoldosok támadása megindult, igen nagy meglepetés érte őket. Nem csupán azért, mert a tegnap még tátongó réseket elfedve találták, de azért is, mert rohamuk nyomán ugyan számosan feljutottak a falakra és be a városba, de igen kemény ellenállásba ütköztek. Néhánynak még Ferdinánd király zászlaját is sikerült kitűzni, de a védők kemény ellentámadása mindenütt visszaverte őket.

A menekülőket pedig folyamatosan puskázták és ágyúzták. Úgy hogy csak ez a roham 224 német zsoldos katona életébe került, s éjjel mindez megismétlődött, ekkor vagy 200 főnyi olasz hagyta ott az életét. De nem jártak jobban az északkelit és keleti részek felől próbálkozó Perényi vezette magyar és cseh csapatok sem... ők is nagy veszteségeket szenvedtek és véres fejjel vonultak vissza.

S ez még mind nem volt elég. A siker a védők erejét meghatványozta, ahogyan Istvánffy írta: „A jó siker a budaiakat oly elbizakodottá és vakmerőkké tette, hogy a németekre nemcsak gyávaságukat hányó gúnyszavakat kiáltoztak le a falakról, de gyakorta ki is törvén, azoknak ágyúsáncait megtámadták.”

Roggendorf látván csapatainak sikertelenségét, megparancsolta az aknafúrások és készítések elkezdését a falak alatt – szerencsétlenségére azonban Budán vagy 100 főnyi nagybányai bányász is volt, s Török Bálint nyomban megparancsolta nekik, hogy figyeljék mindenhol az aknamunkát, s ha kell maguk is készítsék el az ellenaknákat.

Mindeközben Nagy Szulejmán szultán hatalmas hadsereg élén közeledett már Magyarország felé, hogy a kis csecsemő „királyfi” jogait biztosítsa... „Baráti segítsége” hamarosan megérkezik – értesítette a budai védőket, csak tartsanak ki! Ez azonban nem, hogy kitartást, ha nem éppen zűrzavart okozott Budán – hiszen nagyon sokan azt tartották, hogy Fráter György nem is a „királyfi”-nak János Zsigmondnak és az özvegy anyakirálynénak védelmezi Budát, hanem a török szultánnak. Sokan így vélték – maga Izabella királyné is. S inkább gondolták a kisebb rossznak, ha átadják a magyar fővárost I. Ferdinánd királynak (tehát a Szapolyai-párt helyett, a Habsburg-párt birtokolta volna Budát), mintsem a töröknek. Az eseményeket egy kortárs, az események részese Bornemissza Tamás írta le talán a legrészletesebben:

„A királyné hívására Turkovics Miklós budai bíró vezetésével 13 tekintélyes polgár jelenik meg a várpalotában Izabella előtt. Miután tisztázódik az »összeesküvés« elvi alapja, az özvegy »mindeniknek kezeket fogá, mindnyájan megesküdtek, hogy űneki az bíró és az tanács minden hívséggel lennének, és erre ajánlá magát, hogy addig nem nyugodnék, míg az ű szabadulásával az Buda várassát, az sok jámbort megszabadítaná. Ezt is mondá az többi beszéd között: Úgy gondoljatok rejá, hogy ezek az árulók (ti. György barát és társai) engemet és az országot régen elárulták, csak hogy űk uralkodhassanak. Akkoron ez válasszal jüvén ki királyné asszonytúl« ebben egynéhány napok elmúlván, ismeg Izabella asszony kiizente az tanácsnak, hogy gondot viselnénk az megszabadulására, mert én fogoly vagyok, úgymond.

Az tanácsbúl két polgárt választanak Izabella asszonyhoz: Bácsy Ferencet és Syry Imrét. Ezektűl az királynéasszony ezt izené: hogy az németekhöz kiküldjenek, és vele szörzödjenek, és Budát kézben adják az körösztyén fejedelömnek, hogy pogán kezében ne jusson, mert én nyilván értöm, úgymond, hogy ezek Budát pogánnak akarják adnia.

Ez szót hallván, az királyné akaratját és az pogántúl való rettegést megértést megértvén a tanács, végezné, hogy némethöz kiküldene, és mindent végezne velök az megmaradásról.

Egy embört kiküldének éjjel titkon Budából, és Roggendorf hitlevelet külde azon éjjel, hogy valamit Izabella asszony, az váras kivánna az megmaradás felől, írják meg, mindent kész királyi pecsét alatt, kezeírása alatt megadni, beküldeni.

Ezt titkon Izabella asszonynak hírre tevék, kin az királyné asszony igen örüle, és Istennek hálát ada, hogy Buda töröké nem volna, hanem körösztyén kézben esnék.
Az mi kivánsága lűn királyi asszonynak az ű megmaradása felől, és az országnak megmaradása felől, mindent artikulos szerint megírnák, és titkon elküldenék Roggendorfnak, mire Roggendorf mindenre hit szerint fogadná, hogy kísz király kezében megadni és Ferdinandos királlyal meg köll firmáltatni, erősíteni…

Szentháromság nap után hetfün (junius 14-én) két embert, egyik tanácsbéli Bornemissza Gergelt, másik Korcsolás Pétert kibocsáták éjjel Budából, hogy 600 magyar puskást, és azután két zászlóalja lancot (landsknechtet, német zsoldost) behozzanak Budában, és azután az egész hadat, ki királyné asszonynak mind akaratjával volt. Kik mikoron Roggendorfhoz mentek volna, ottan kész lett reá, de semmiképpen magyarokat nem adott, hanem két zászlóalja lanckenest, kik előtt zászlótartóul tette az fiát.”

A Szapolyai-párti védelem azonban éber volt – s a nem is túl rejtett árulást hamar felfedezte – a beszivárgó kis csapatot hamar legyűrték, a landsknechteket mind levagdosták...