1551 - "Divide et impera"

„...az árulással legyőzött királyné egyelőre lemondott hatalmi helyzetéről.”

„Divide et impera” - „osszad meg és uralkodj rajta!”

Magyar belháború 1551-ben a Partiumban és Erdélyben...

1551 tavaszán és júniusában is dúlt a Habsburg- és a Szapolyai-párt között az a belső háború, amely Magyarország erejét – a mohácsi csatavesztés után – 1527-óta a két király (értsd. Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd megválasztásával) megosztotta. S mind a mondásban a „világhódító” szultán nevető harmadikként szedte le mind ennek a gyümölcsét, került a hatalma alá Magyarország jelentős része...

A szultán, Nagy Szulejmán kiválóan és tudatosan alkalmazta azt a régi elvet - „divide et impera!”, oszd meg és uralkodj!, amely „iskolapéldájaként” ismertethető a korabeli Magyarországon. Tíz évvel azután, hogy Buda a Török Birodalom része lett sem nyugodtak el a magyarok fegyverei, amelyet egymásra vontak.

Martinuzzi „Fráter” György és Izabella özvegy királyné – a gyermek János Zsigmonddal (kit a török hatalom magyar királynak ismert ugyan el – de a hivatalos irataiban csak „királyfi”-nak nevezett) a keleti országrészek és Erdély felett kapott hatalmat. Fráter György törekvése azonban nyilvánvalóan az országegyesítés elérésére irányult azzal, mikor mind V. Károly német-római császárral, spanyol és nápolyi királlyal felvette a kapcsolatot, hogy öccsének, I. Ferdinándnak megsegítésével egyesítse Magyarországot. Az 1549-ben megkötött nyírbátori megegyezés éppen erről szólt. Azonban a Szapolyai-párt nem volt hajlandó ezt végre hajtani, míg Fráter György a Habsburgok katonai segítségét is megkapta, hogy szerezzen érvényt a megállapodásnak.

A harcok először Csanád vára és a Maros mentén lángoltak fel: Petrovics Péter – a Szapolyai-párt oszlopos tagja, s ekkor Izabella királyné hűséges híve – Kászim budai pasa kiküldött segélycsapatait maga mellé véve megkezdte Csanád ostromát, amelyt ekkor Nagy Péter kapitány védelmezett. Az ügynek külön érdekessége, hogy a szultán nem adott parancsot Kászim pasának a katonai akcióra, azt önhatalmúlag indította meg (ezért nem sokára leváltották, s helyére – a számunkra már nagyon jól ismert Khádim /vagy Hádim/, magyar forrásokban „Herélt” vagy „Kappan”) Alit nevezte ki, aki valóban az akkori török főtisztek egyik legkiválóbbika volt.

Bár Csanád alatt nem jártak sikerrel, s Petrovics erdélyi csapatainak el kellett vonulniuk, a fegyverek továbbra sem nyugodtak. Balassa Menyhárt – korszak nevezetes és hírhedt főura – sietett a visszavonuló Petrovics Péter és az özvegy királyné segítségére, június elején azonban ők is meghátrálásra kényszerültek Fráter György Habsburg-párttal megtámogatott csapataitól. Castaldo őrgróf a nyugati zsoldos hadak parancsnoka ekkor már Debrecenben állt, s várta, hogy a Habsburg-párti magyar hadak – kiket Báthory András és Nádasdy Tamás vezettek volt beérkezzenek. Erőltetett menetben siettek Erdély felé. Gyulafehérvár felé fordulva egy sereg Váralmást elfoglalására ment ki, míg a zöm tovább vonult...

Castaldot már Kolozsváron biztosították az erdélyi rendek követei, hogy elismerik I. Ferdinánd hatalmát, Fráter György pedig üzent (1551. június 6-án), hogy siessenek Gyulafehérvárra, nehogy Petrovics Péter csapataival előbb megérkezzék, mert mint mondta – legalábbis Forgách Ferenc krónikája szerint –, „...olyan hatalommal és vagyonnal rendelkezett, hogy ha csak csekély támogatást kap is, a királynét és a királyságot még György és Castaldo akarata ellenére is meg tudta volna tartani.”

A versenyfutás Gyulafehérvárra végül Fráter György akaratát és a Habsburg-párt helyzetét erősítette meg. Forgách így írt Izabella lemondásáról:

„Miután a várost a királyné rendeletére átadták, György az ott hagyott drága felszerelést visszaküldte, egyszersmind követei útján tárgyalást javasolt a királyné és fia érdekében, ha előzőleg kiszolgáltatják Ferdinándnak Balassa Menyhártot, Kendi Antalt, Csáky Mihályt és Kis Pétert. Ezek számára a királyné könnyűszerrel kegyelmet eszközölt ki Ferdinándnak az imént említett vezéreitől; a tárgyaláson György előadta, hogy mit végzett Ferdinánddal, mire az árulással legyőzött királyné egyelőre lemondott hatalmi helyzetéről.”

Valójában ekkor 1551 első felében még semmi nem dőlt el. Izabella királyné érzékelte, hogy híve – s köztük az erdélyiek – nem állnak és sorakoznak fel mind mögötte, inkább kivárták mi is fog történni...Érdekes, hogy a szultán annyira megbízott Fráter Györgyben, hogy még ekkor is megerősítette őt kormányzói hivatalában, s Kászim budai pasát is leváltotta (mint mondtuk a megindított támadása miatt). Fráter György pedig megküldte az adót is, amit a Portának kellett leróni...

Egyszóval a barát elhitette a ravasz és zseniális politikai érzékű Nagy Szulejmánnal is, hogy itt minden az ő akarata szerint zajlik. Azonban ezt a politikai sakkjátszmát már csak tényleg Fráter György vezényelte és ő is értette a legjobban, a szövetségesnek kirendelt Castaldo egyenesen gyanakvással figyelte a törökkel folytatott tárgyalásait – s mindezt a Habsburg uralkodó elárulásának vélte. A helyzet azonban ekkor még nem érett meg, s hátra volt még a „fekete leves.”

Jagelló Izabella királyné 

Szapolyai János király özvegye és János Zsigmond édesanyja.

1559-ben halt meg.

Az erdélyi viszonyokról itt: Forgách Ferenc: Martinuzzi és Izabella krónikája. In: Erdély öröksége I. Tündérország 1541-1571. Bp. én. (reprint) 79-115.
lásd bővebben: Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése. Bp. 1984.