1552 - "Aprólékharc"

„Ti azért harcoltok, hogy igazságos ügyet vigyetek győzelemre, s hogy Krisztus szent hitét védelmezzétek... De mi nem adjuk fel a várat! Esküdjenek meg kegyelmetek, hogy élve innen nem megyünk ki!"

Temesvár alatt a török... Losonczy István vitézi elszántsága és esküje...
„Aprólékharc” – csatározások és csoportos bajviadalok – Temesvár falai előtt.

1552. június 24-én történt, hogy Kara Ahmed és Szokollu Mohamed pasák egyesült seregének előhada már a délvidéki erősség, Temesvár alá száguldott, nem hagyva kétséget abban senkiben sem, hogy a fősereg támadása egyenesen e vár ellen irányul (elsőben)...

1551-ben Losonczy István délvidéki főkapitány már sikerrel védelmezte meg Temesvárt Szokollu Mohamed pasa ostromától, de a vár védműveinek elszenvedett súlyos rongálásait és pusztását ily rövid idő alatt – kellő anyagi segítség hiányában – nem sikerült megfelelően helyreállítani. A várban mindösszesen 17 kisebb-nagyobb ágyú állt a védők rendelkezésére, s a védősereg is kisebb volt – Tinódi Lantos Sebestyén históriája szerint „harmadfélezer” vitéz, azok is vegyesen, magyarok és idegen zsoldosok, spanyolok, németek és csehek – noha a támadó had jóval nagyobb (kb. 70-ezer főnyi) mint az elmúlt esztendőben; végzetes fordított arányosság.

A védők azonban ezekben a napokban semmit nem vesztettek a lelkesedésükből, amikor Szokollu Mohamed pasa és Kászim pasa csapatai elsőként a vár alá érkeztek – Losonczy ekkor még nem is volt a várban – az alárendelt tisztek, a spanyol Alfonso Perez és a rác Milán vajda vagy 400 huszárral és 100 gyaloggal a törökök elébe mentek és véres harcban visszavetették, megfutamították őket. Losonczy István csak a 24. órában érkezett be Temesvárra, lopva, rejtek utakon az ingoványon és a nádasok sűrűjén keresztül.

Már másnap – június 25-én – a védősereg és a polgárok elé állt felesketve őket, hogy Temesvárt minden áron megvédelmezik:

„Ti azért harcoltok, hogy igazságos ügyet vigyetek győzelemre, s hogy Krisztus szent hitét védelmezzétek... De mi nem adjuk fel a várat! Esküdjenek meg kegyelmetek, hogy élve innen nem megyünk ki!”

Feleségéhez, Pekry Annához pedig ezeket a sorokat írta volt – mint egy előre látván későbbi keserű sorsát is:

„Én az én Istenömhöz való jó hitömben, az én hűségömben és az én édes hazámhoz való szeretettemben, az én lelkem míg testemben leszen, az élő Istennek segítségével meg nem fogyatkozom, de ha Magyarországban akartok lakni, idegen embörre dolgotok ne bízzátok; mert az magyarokat semminek veszik; szömmel látott dolgot mondok; nyilván nem szánja se országunkat, sem mi magunkat!”

(E keserű kifakadása nyilván arra utal, hogy a Bécsben udvarát tartó magyar királytól, a Habsburg-házbeli Ferdinándtól semmi segítséget nem kapott). A temesvári védők ekkor még a magyar és az idegen vitézek egyként hangoztatták – Tinódi szavaival élve:

„Ott az vitézök nagy örömben lőnek,
És nagy jókedvvel ők es eskövének,
Tisztösségökre ott veszni mernének,
Keresztyénségért halált szenvedének.”

Losonczy titkon az év elejéről  a nevezetes és igen vitéz Tóth Mihály és a környéken sereglő szabadhajúdság segítségében bízott – s egyáltalában nem a híres-hírhedt „Nagykampó”-ban, a spanyol Aldana lippai kapitányban, akit a király – és Erdélyből Castaldo őrgróf is – Losonczy minden módon való megsegítésére utasított ugyan, de mindezt Aldana Lippa „védelme” okán elszabotálta (egyébként harc nélkül hagyta el őrhelyét).

Június 25-én a szokásos „aprólékharc” vagyis csatározások kezdődtek meg a temesvári vár előterében: a kapuhoz nyomuló tíz szpáhi – élükön egy agával – hangos gyalázkodással hívták páros harcra a védőket. Mind a magyarok, mind a spanyolok erősen versengtek, hogy ki vegye fel a bajt. Végül a szerencsére bízták, hogy ki megy ki Losonczyval együtt a törökkel megvívni: kockát vetettek, az egyik spanyol tiszt – a már említett, igen bátor – Alfonso Perez is magára öltötte páncélját. A nyugati kapu előtt zajlott le a csoportos bajviadal. Három török halálos ökleléstől zuhant ki a nyeregből, kettő a kopjatörés után sebesülten esett le lováról, a védők azonban bántódás nélkül nagy üdvrivalgások között vonultak vissza Temesvárra.

Mindez azonban csak gyerekjáték volt. Már június 27-én – amikor Kara Ahmed pasa had és tüzérsége is beérkezett – heves ágyúzásba kezdett a török ostromhad (36 nagy ostromágyú szórta a közel 14 kilogrammos lövedékeket a falakra). Az ostrom sereg a következő napon – június 28-án – megkezdte Temesvár módszeres ostromát. A baljós hangú jelentések így mentek a környező várakból be Erdélybe, a főparancsnok Castaldo őrgróf főhadiszállására: „még egy légy sem mehetett be Temesvárba”.