1552 - Drégely eleste

„Már későn költ ahhoz... Neki eltökélt szándéka, hogy inkább becsülettel hal meg...”

Drégely eleste, Szondi György hősi halála.

1552. július 9-én a kis nógrádi vár, Drégely háromnapos hősi küzdelem után elesik. A védők élükön Szondi György várkapitánnyal mind hősi halált haltak a közel nyolcvanszoros túlerővel vívott küzdelemben.

Mint láttuk Khádim Ali budai pasa dunántúli hadjárata sikere után váratlanul jelent meg Nógrád vármegyében s folytatta a hadjáratát erős haderejével. A kortársak – Istvánffy Miklós és Forgách Ferenc krónikája – úgy 10-15-ezer főnyire becsülték a budai pasa haderejét, amely meglehetősen modern és erős tüzérséggel is rendelkezett – legalább tizenkettő ostromágyút vitt magával.

Már július 6-án megjelentek Drégely vára alatt, amelyet Szondi György vezetésével mindösszesen 146 főnyi legénység védelmezett.

Július 7-én erős tüzérségi tűz zúdult a várra, amelyet a védők aligha viszonozhattak, lévén Szondi Györgynek mindösszesen egy tüzére volt, s ágyúja alig, lőpora és golyóbisa szinte semmi, hiszen a várba igyekvő segélyszállítmány az ostromgyűrű bezárta miatt meg sem érkezhetett (szinte az is nagy bravúr volt a bányavárosi szállítok részéről, hogy veszteség nélkül visszafordulhattak és átvergődhettek a törököktől ellepett nógrádi vidéken). Szondi jól látta a túlerő nem tréfa, s meg is üzente a közelben – Léván – állomásozó Erasmus Tauffel – ahogyan a magyarok, akkor nevezték: „Ördög Rézmán” - főkapitánynak, „hogy négy napnál tovább nem tudja tartani Drégelyt.”

A török tüzérség rombolása már az első nap olyan sikeres volt, hogy a kaputornyot szétrombolta – itt esett el Szondi egyik tisztje, Zoltay János amikor a romok maguk alá temették – és a falakat is olyan súlyosan megrongálta, hogy a török gyalogság felkészülhetett a rohamra. Ezt a védők azonban véres küzdelemben visszavetették. Eztán létrákon kísérelték meg a bejutást a várba; azonban ezen második gyalogsági támadást is visszaverték a drégelyiek.

Ekkor a veterán és tapasztalt vezér, Khádim Ali pasa újólag a tüzérségi támadást folytatta, amelynek hatására a középkori váracska falait teljesen rommá zúzták, s nem egy helyen tátongtak, hatalmas támadható rések a várfalakon. Ali pasa az oroszi lelkészt küldte be Szondihoz és a védőkhöz felszólítván őket a megadásra. Szondi visszaüzente: "Már későn költ ahhoz (…) Neki eltökélt szándéka, hogy inkább becsülettel hal meg, semmint Ali őt csalárdsággal szolgaságba hurcolja, s nyakán lánccal rabszolgának eladja.”

Ekkor nevezetes dolog tört. Szondi, aki a halálra szánta el magát, két fiatal török rabját – gazdag ajándékokkal halmozva – s két lantos fiatal apródját velük leküldte őket a budai pasához, kérvén őt, hogy kímélje az életüket, s tisztességgel neveltesse vitézekké őket. Maga pedig minden marháját és értékét – köztük derék lovát is leölve – tűzzel emésztette el. S maroknyi vitézeivel – azokat buzdítva – az utolsó támadás fogadására készültek. A törökök megrohanták a romhalmazt, de véres fejjel verték vissza őket, majd a védők látván a helyzet végső, tarthatatlan voltát, Szondival az élen kitörtek a várból. A kapitányra és embereire a törökök tüze zúdult. Szondit is súlyos találatok érték, egy golyó összetörte a térdét, de ekkor féltérden állva is fegyverrel a kézben várta az ellenséget, újabb lövések érték: fején is és testén is találat érte. Így esett el. Aztán a törökök fejét vették.

A pasa a hősi ellenfelét megtisztelve, nagy katonai pompával temettette el. Sírjára zászlót és kopjákat tűztek. (Van olyan vélemény is, miszerint Szondi súlyos sebesülésekkel került a törökök kezébe, s ekkor vették volna a fejét. Mindez a lényegen azonban nem változtat.) Drégely elesett. Erasmus Tauffel maga is a környező kapitányok segítségére és a királyi hadak erősítésére várva – közel 10-ezer fős hadával nem mozdult Léváról. Hallván Szondi és a drégelyiek hősi halálát ezt írta volt: „lovagiasan, becsületesen s jól tartották magukat az ellenséggel szemben." Istvánffy pedig meg is jegyezte: "Szilárdsága az utókor tiszteletét megérdemli."

Már most Szondinak és a drégelyiek vesztén a legtöbb nógrádi váracskában megrémültek a védők. Erasmus Tauffel is azt javasolta, hogy ezen apró hegyi várakat pusztítsák el, s az őrséget vonják hátrébb a bányavárosok védelmében. Erre nem került sor, „mert Drégelynél erősebb várakat is rút futással elhagyták, vagy a hirtelen félelemtől megrettenve nagy szégyennel és gyalázattal átadták az ellenségnek.”

"Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedül!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján"

- Szondi György emlékműve - Melocco Miklós domborműve a drégelyi romnál (2004)