1552 - Egri búcsúlevél

„…hidd el, hogy ez az én utolsó levelem…”

Egy egri „búcsúlevél”…

1552. szeptember első hetében – miként elesett Szolnok és annak híre ment – már mindenki előtt nyilvánvaló lett, hogy az egyesült török erők főtámadási iránya eztán Eger lesz. Szeptember 7-én keltezve írta meg Mekcsey István egri vice-kapitány búcsúlevelét húgának…

A tapasztalt végváriak már Szolnok ostromakor tudták, hogy itt nem fog megállni a győzedelmes török hadsereg, de nyilvánvalóvá csak akkor lett, mikor a pasák egyesítették erejüket a Tisza parton, és elfoglalták Szolnokot.

Amikor a hír eljutott távolabb is – mint a Felvidékre – az egész török támadás alatt tapasztalható pánik és fejetlenség még jobban eluralkodott: Kassán a királyi hadbiztosok – Werner György, Serédy és Rakovszky György – fűhöz-fához kapdostak, hogy valamiféle segítséget vigyenek Egerbe… Katonákat kértek a királytól (!), és rendeletet hoztak Kassa megerősítéséről is, hiszen, ha Eger is elesik – mint várható volt a török győzelmek tükrében – akkor bizony Kassa sem marad meg.

Az egriek is pontosan tudták – ekkor –, hogy a győzelemittas egyesült török had most már Eger alá indul. Mekcsey István írta ekkor búcsúlevelében édestestvérének, húgának: „…egyebet nem írhatok, (…) hanem mindennap fejünkre várjuk az súlykot, mert immár Szolnokot is megadták az árulók. Immár rajtunk a szer… mert nekem hidd el, hogy ez az én utolsó levelem…”