1556 - Vihar készül...

„...annira harczoltunk velek, hogy az kapun bevágtuk őket, az híd alá is ennéhány hullott bennek…”

Vihar készül, de szele másokra is lecsap.

1556. júniusának első felében – noha a török főerők, a budai pasa vezetésével – a dél-dunántúli Szigetvár ellen támadtak, elterelő hadmozdulatként és a magyar erők lekötéseként az észak-dunántúli területeken is támadott a török...

Már 1556 tavaszán jelentősen felélénkültek a törökök portyái és kisebb-nagyobb rablótámadásai az egész Dunántúlon, de különösen a Székesfehérvártól északra és északnyugatra, a Vértes hegység és a Balaton-felvidék, illetve a Bakony vadonjain át. Mindennek az volt az oka, amint erre hamarosan fény derült, hogy a törökök eltereljék a magyar védelem figyelmet arról, hogy a budai helytartó pasa Szigetvár ellen készül.

Lám, Szigetvár ellen készült a vihar, de szele érte Bodajkot, Csókakőt, Veszprémet és Pápát is. Bizton állíthatjuk, hogy sok végbeli kapitány vagy hadnagy mondhatta volna azt, mit a nevezetes Takaró Mihály tihanyi főtiszt: „hogy én nékem előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben pedig az ellenség.”

Amikor Khádim Ali pasa seregével megkezdette a Szigetvár vívását, azt meglehetősen nagy figyelem övezte. A (székes)fehérvári török bég, Veli parancsba kapta, hogy nyugtalanítsa és erőivel kösse le az észak-dunántúli magyar végek erőit és kapitányaik figyelmét (noha tudott, hogy mind a török Fehérvárról, mind Veszprémből vontak el török katonákat, akiket Szigetvár ostromára küldtek volt).

Veli bég először csak Veszprémig ment ki, majd pár nappal később Pápáig száguldottak előre és a szomszédos Marcaltő falucskát teljesen felprédálták, lakosságát csaknem mind egy szálig foglyul ejtették s magukkal hurcolták. A török csapat – ahogy már szokásban volt – a gazdag zsákmánnyal a foglyokkal és az elhajtott állatokkal a Bakonyon keresztül sietve igyekezett Székesfehérvár felé. A pápai vitézek azonban szerencsére elég éberek voltak. Minderről pontosan a pápai kapitány, Enyingi Török Ferenc – a híres-hírhedt Török Bálint egyik fia – számolt be a nádorhoz, Nádasdy Tamáshoz írt – 1556. június 10-én kelt – levelében:„az uraim innen Pápáról utánnok mentenek volt” - s a szokásos vonulásukat követve a Móri-árokban (a Vértes és a Bakony közötti átjárható völgységben) Bodajk falu közelében érték be őket. A török sereget sikerrel szétverték és a foglyokat kiszabadították, a zsákmányt is elvették tőlük: „...egynéhánynak (ti. a töröknek) fejét is vették, hármot elevenen hoztanak bennek… Azt mongyák ezek, hogy immár a fehérvári bég elment, Szigetet megszállották”. (A fehérvári bég feladata azonban a mondott figyelem elterelés volt.)

Az „akció-kontraakció” végvári szokása azonban most sem maradt el: Pápa környéki rablás miatt, most a pápai vitézek jöttek ki Fejér vérmegyére, egész Székesfehérvár alá száguldottak. Erről szintén Enyingi Török Ferenc számol be a nádorhoz írt levelében – bár a dátum nem teljesen biztos, vagy június 16, vagy július 16-án kelt, mindkettő reálisan elfogadható:

„Spectabilis et magnifice domine stb. Ezt akarám kegyelmednek tudtára adni, hogy az elmult napokban mentünk vala mind az győri és devecseri hadakkal egyetemben Fejérvár alá ez elmult Vasárnap délkor időn ot voltunk, a terek is ki jöt vala harczolni, voltanak mint harmadfélszáz lóval és azután ugyan nilván értettem, hogy annál többen nem voltanak, valamenyien voltak, mind kinn voltak, gyalogjok is volt, de azok számát nem írhatom kegyelmednek. Az mi kevesen lének igen emberkedének, harczoltunk velek azt hiszem négy óráig, elég kopjákat törtenek az uraim, fejeket vettenek, töb mi felünkben ott nem veszet az szegén Krakkai Thamásnak vevék fejét egy szolgájával együtt. A többiek hála Istennek mind nyereségben jöttenek haza. Ezt is írhatom kegyelmednek, hogy annira harczoltunk velek, hogy az kapun bevágtuk őket, az híd alá is ennéhány hullott bennek…”

Aztán pedig a (szabad)battyáni török erődítmény ellen törtek:

„Ezt írhatom Kegyelmednek, hogy Ádám Gál (vagyis Adam Gall), király őfelsége győri kapitánya azt mondá, hogy a király akarattya, hogy a falukat elégessék, azért Battyánt és a több közel való falukat is elégették (ti. a magyar vitézek), az kastélt pedig még ugyan menőben (odafele menet) megvevők és az mit benne találnánk, elhozók, kibe fát, nádat hordatánk, és megégetők. Azt hiszem, hogy ha az fala le nem romlott is, az mi fa benne volt, az elégetett; az mi barmot és juhot Fejérvár környül találnánk, azt elhajtók, mi magunk pedig békével hazajöttünk.”

Azt is tudjuk, hogy a pápaiak harci kedve igen tüzesedett a számos sikertől, mert elhatározták, hogy néhány nap múlva Veszprémre is rámennek – hiszen azon törökség is java Sziget alá ment – így tudták... 1556. június 24-én el is portyáztak a pápai vitézek a veszprémi vár alá. Az ottani törökök kijöttek és megütköztek velük – kettő pápai vitéz elesett, egy sebbe esett – a törököket visszavetették, de olyan sikert nem arattak, mint a fejérváriak ellen korábban, mert a pápai kapitány a beszámolójához hozzá teszi, ha lovassága is mind ott lett volna, bizony nagyobb sikerrel jár...

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

vö. Magyar levelek a XVI. századból. In: Történelmi Tár. 1907. második közl. 393.
lásd még. Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. Bp. 1987. 69.
lásd. Magyar levelek a XVI. századból. Enyingi Török Ferenc Nádasdy Tamásnak. In: TT. 1907. 417-418.