1560 - Magyar puskások

Még egyszer a Horváth Márk által említett "magyar puskások" kérdéséhez:

Amint már írtam nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy szervezett magyar alakulat állt volna a pécsi bég zsoldjába és vállalta volna ezzel a pribékség kockázatát és gyalázatát...

Meglehet, hogy arról van szó, hogy az azab alakulattal találkozott itt, amelyről Marsigli adta a legpontosabb leírást egy bő századdal később (1683): "több egymástól független csapatokra vannak felosztva. Rendesen azon ország szülöttei, ahol szolgálnak, s úgy öltöznek, mint ugyanazon ország bennszülöttei. Budán kötelesek voltak úgy öltözni, mint a magyarok. Bőrrel prémezett kelme-sapkában járnak, egy kardot és puskát hordoznak fegyverzetül. Ennél fogva könnyen összelehet téveszteni őket a magyarokkal."

Már most Marsigli, mint olasz, könnyen összetéveszthette őket, de semmilyen módon nem téveszthették össze a honfitársaik, jelesül itt a szigeti magyarok. Hangsúlyos a Horváth Márk-féle leírásban, hogy külön beszél rácokról és magyarokról. Véleményem szerint egy megoldás még lehetséges. Jelesül a "müszellemek" hadi szervezete, amely a "szabados katonaparasztok" intézményét jelentette, s bizonyos - a török források tükrében - , hogy a Dél-Dunántúlon az 1540-es években létezett (bár 1570-es évekre teljesen elsorvadt).

A dél-dunántúli határszakaszt vizsgálva elsőként – a korszakot megelőzendően – szólnunk kell arról, hogy a török kormányzat és katonai vezetés már az 1540-50-es évek folyamán (közvetlenül a Hódoltság kiépülésével egy időben) bevezette „a szabados katonaparasztok” – a „müszellemek” hadi szervezetét. A „müszellemek” egy heterogén katonai csoport volt – lehettek lovasok és gyalogosok egyaránt – amelyek fő jellemzője az volt, hogy az alávetett keresztény lakosságból (a rájákból) hozták létre. Olyanokból szervezték, akik bizonyos adókedvezmények fejébe vállalták a katonai szolgálatot az adott területen. Például a dél-dunántúli végvidéken – az egykori Baranya vármegye területén – már az 1550-es évekre meghonosodott ez a rendszer – amely egyébként előtte a Balkán meghódítása idején már bevált gyakorlatnak számított. Ebben a magyarországi térségben – Szentlőrinc, Sellye és Vaskaszentmárton körzetében – vagy 90 faluban 543 lakost teljesen mentesítettek teljesen és 78 főt részlegesen az adófizetési kötelezettségeik alól (1543 és 1546 között) – cserébe a katonai szolgálatot várták el. Elsősorban a határvédelem feladatának ellátását (s ezentúl még a mindennapi, egyszerű hadi szükségletek kielégítését, pl. lovak patkolását stb.) várták el tőlük.