1562 - A hegyesdi ostromtábor rendtartása

„...legyen minden dologban jó szertartás, jó vigyázás, egyenesség, szeretet...”

Hírek a hegyesdi ostromtábor rendtartásáról...

A középkorból és a XVI. századi magyar katonai rendtartásokról nem sok konkrét forrásunk van. Antonio Bonfini a humanista historikus Hunyadi Mátyás hadba szállt seregéről írta, hogy a katonák a legnagyobb rendben viselték magukat – hiszen Mátyás királyt magasztalva (nyilván elfogultságot, kötelező formulát kell ebben sejtenünk) - „minő katonai fegyelemre, tiszta erkölcsre nevelte a magyarokat.”

Könnyen érthető Bonfini elfogult véleménye, ha arról olvasunk, hogy a magyar lovasok nagy részben mind nős és gyermekes, tehát családos emberek; ők olyan szilárdak erkölcseikben, hogy akár három évet is végig katonáskodnak a táborban, de a házastársi hűséget alig szegik meg – nem vennék magukra ezt a szégyent (!). Az olasz humanista hosszan magasztalja a magyar hadat, hogy látta miként viselték a téli háborúskodás nehéz fáradalmait, egész éjjel kitartottak őrhelyükön a legnagyobb fagyban is, s rendületlenül eltűrnek mindent, sőt már gyerekeiket a táborban okítják a hadi mesterségre. Nyilván ez a kép túlságosan is idilli.

De ha már ebből az időszakból kezdtük, akkor érdemes itt felidéznünk Janus Pannonius néhány sorát is „Mikor táborban megbetegedett” című versében azzal kezdi, hogy bár zúdítja a pogány nyilát, mégis kardnál metszőbben sérti tüdejét a láz – utalván elhatalmasodó és fájdalmas betegségére:

„Csábítottak a vad harcok, a trombitaszó,
Kórság, sápadt Félelem és Düh, rút Nyomor, ádáz
Arcú Vérontás táborozik ma velem,
És e nehéz életmód túl gyönge tüdőmnek
Hőség, por, zivatar s éji hideg sokat árt.”

Valamivel több és jobb közvetlen információt ad nekünk Ormányi Józsa sümegi kapitány 1562 tavaszán, amikor a nádorhoz, Nádasdy Tamáshoz írt levelében a hegyesdi ostromtáborból arról írt, hogy mind a végvári kapitányokkal, Gyulaffy Lászlóval, Enyingi Török Ferenccel, Magyar Bálinttal és másokkal együtt gyorsan siettek a Balaton-felvidéken fekvő Hegyesd alá, ahová a török fészkelte be magát.

A magyar kapitányok a vár gyors elfoglalására készültek:

„...az táborocska igen szertartás nélkül vagyon... Vagyon tíz kapuja (már mint a magyarok által kiépített és megépített ostromtábornak) és szertelen nagy zsákmánlás és kóbollás vagyon az táborból...”

Úgy tűnik a sok végvári kapitány között elveszett a fő, mert Ormányi sümegi kapitány azt kéri a nádortól – mint Magyarország első zászlósurától –, hogy „...parancsoljon keményen az uraknak és Magyar Bálint uramnak, ki nagy emberséggel szolgál mast itt, hogy legyen minden dologban jó szertartás, jó vigyázás, egyenesség, szeretet...”

Már most éppen tőle tudjuk azt is, hogy a másik nevezetes végvári kapitány, Gyulaffy László miként járt pórul. 1561-ben Gyulaffy László tihanyi kapitány, illetve a pápai végváriak egy csapata járt szerencsétlenül, amikor is azok Veszprém várának megrohanására készültek a jófajta balatoni boroktól megrészegedtek, és a rendtartásra már semmit sem adtak. A törökök meglepték a részegen mulatózó magyarokat, vagy kétszázat levágtak, s a neves bajvívó, Gyulaffy is csak nehezen menekülhetett meg. A sümegi főtiszt mindehhez hozzáfűzi: „…mert soha nem lehet az magyar had részegség nélkül, mert csak csatára menjen is, azonnal meg kell valahol részegedni.”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat.

lásd. Antonio Bonfini: Mátyás király. ford. Geréb László. Bp. 1943. 84.
lásd. Magyar levelek a XVI. századból. I. közlés. Történelmi Tár 1907. 160.
vö. Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül. Bp. 1996. 107.