1566 - 15b - Tűzvész

„Az erőd egy része tüzet fogván égni kezdett…”

A törökök betörnek a várba, és elfoglalják a Külsővárat. Kitör és tombolni kezd a tűzvész. Szecsődy Máté halála.

1566. szeptember 5-én újabb – a védők számára – tragikus fordulatot vett a szigetvári ostrom. A nagy – augusztus 29-ei – sikertelen roham után a törökök az aknák ásásához fogtak hozzá, és ezen munkájukkal sikerrel jártak és immár betörtek a várba, elfoglalták a Külsővárat, a védők – akik ekkor talán csak hatszázan lehettek – bezárkóztak a Belsővárba…

A törökök felrobbantották a két-három napja lázas sietséggel ásott aknát a vár délnyugati szegletbástyája alatt. A robbanás óriási volt – amelyet az is elősegített és erősített, hogy a védők által beljebb a rés reteszelésére ácsolt palánk, cölöpsor alatt elhelyezett puskapor tömege is felrobbant. A török források úgy mondják, hogy a bástya törmeléke „egészen a csillagos égig röpült.” A védelem szempontjából veszteséget jelentett, hogy a bástya robbanásával négy ágyú is oda lett, de sokkal nagyobb veszedelem volt, hogy a robbanás okozta tűz belekapott az erődítmény faanyagába, sőt a védelemhez összehordott gerendákba és cölöpökbe is belekapott.

Mindenki igyekezett oltani a tűzet, de a déli szél is feltámadt és jobban felgerjesztette a tűzet, mely hamarosan mindent elemésztő tűzvésszé növekedett Istvánffy Miklós így szól a kialakult tűzről: „Az erőd egy része tüzet fogván égni kezdett – írja Istvánffy Miklós. A tűz mindent, ami útjában állott elpusztított, és segítve a reggel fújni kezdő déli széltől annyira dühöngött, hogy már az ostrom során megsérült rések kijavítására összehordott gerendákba és rőzsébe is belekapott. A mieink a veszély nagyságán elrémülve mindnyájan az oltáshoz fogtak, s nem csupán a már igen leapadt őrség, de a parasztok, nők s a nagyobb gyermekek is merítették és hordták a kéznél levő vizet a belső vár árkából, hogy a tüzet elojtsák. De az elhatalmasodott tűz gyorsabban terjedt, amint azt elmondani is lehet, azokat pedig, akik rocskákban vagy bőrvedrekben a vizet hordták a janicsárok biztos puskalövéssel leterítették, s így a megfeszített munka meghiúsult.”

A török tüzérség – hogy a védők igyekezetét a falak oltásában meggátolja – össztüzet zúdított a falakra, minden irányból lőni kezdték a Külsővárat. Budina azt írta, hogy „A golyók esőként csapódtak a várba.” Amikor a tüzérség elnémult, mindenki tudta, hogy a török roham nem sokat várat magára. Azonban nem a lerombolt délnyugati oldalon indultak meg – hiszen itt a tűz miatt lehetetlen volt átjutni, hanem a délkeleti oldalról indult meg a roham. Az ostromtöltés, amely itt is épült, segítette a rohamozó törököket, hogy bejussanak a várba: a védők – élükön a kapitánnyal, Zrínyivel – elkeseredetten és szívósan védelmezték a falakat.

„A véres tusában Zrínyi mint rettenthetetlen vezér vett részt, s övéit nemcsak szóval lelkesítette, de karddal a kézében harcolva is példát adott. Az első ellenséget, ki a falat meghágta, saját kezűleg döfte át.” Az első kísérletet visszaszorították, de a megújuló roham végül a törökök sikerét hozta: „Zrínyi övéinek maradványával nem az ellenségtől való félelem, hanem az olthatatlan tűz dühöngése miatt végső szükségre jutott és a belső várba vonult, olyan hevesen űzetve az ellenségtől, hogy alig maradt ideje az előnyomulók előtt a kaput bezárni.”

Sokan, a védők közül nem tudtak bejutni a Belsővárba, őket lekaszabolták. Így veszett el a szigetiek egyik legnevezetesebb tisztje és vitéz katonája, Szecsődy (vagy Szekcsődy, Szekcsői etc.) Máté (aki már az első ostromban, 1556-ban is jelesül viselte magát, s aki most 1566-ban, az Óváros elvesztésénél sebesült meg súlyosan), aki térdeinek roncsolása miatt ágyban feküdt a várban álló házában; kilenc gyermek és felesége szemeláttára fejezték le a betörő törökök. Azt is megjegyzik a krónikák, hogy a betörő törökök az asszonyokat, nőket és gyerekeket fogságba ejtették, de mivel kevés volt a zsákmányuk így egymással is összeverekedtek.

Amikor Zrínyi összeszámolta a Belsővárba zárkózott embereit, hatszáz férfival, nővel és gyermekkel számolt – legalábbis Istvánffy szerint – s ebből mindössze csak 200 fő volt katona. Nagy veszteséget jelentett a Külsővár elvesztése, s a kicsiny helyre bezárkózott védők most már minden bizonnyal tudták, hogy közel a vég. Kevés volt az ivóvizük – mert a belső kút az augusztusi forróság miatt elapadt –, kevés volt a lőpor és a tűzfegyverek száma is csekély, s minden védő elcsigázott, fáradt és sebesült volt. De a felszólítások ellenére sem adták meg magukat. Nem használt sem szép szó, sem fenyegetés: még a nagyvezér csele sem.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.