1566 - 28 - A keresztény tábor eloszlása

„Az tábor eloszlott, mentön megyön örök siralmunkra…”

A szégyenletes október; a győri tábor csúfos feloszlása Szigetvár elfoglalása után…

1566 októberében – már hónapelején látható volt – a Győr mellett összegyűlt magyar és német birodalmi hadak fel- és szétoszlása…

Ez a hadi tábor Habsburg Miksa német-római császár, magyar és cseh király parancsára lassan gyűlt össze (számúk több tízezer főre rúgott) Győr alatt, míg az idős szultán, Nagy Szulejmán Szigetvárt ostromolta. Noha a hadtörténeti szakirodalom, mint felmentő hadsereget jegyzi, amely Szigetvár ostromlott védőit lett volna hivatva megsegíteni – és ezt a kortársak is így tudták. Valójában e had nem mozdult el Győr alól. Azt is tudjuk, hogy a hadban számos jeles vitéz ott volt – mint Gyulaffy László, avagy Thúry György. Ez utóbbi nevéhez kapcsolódik a „felmentő had” egyetlen sikeres fegyverténye – szeptember elején – amikor a keresztény hadsereg mozgását figyelő kikülönített török erőkkel sikeresen megütköztek (s végig üldözve a Bakonyon át szétverték). A haditettéért az uralkodó Thúry Györgyöt megjutalmazta és kitűntette…

Éppen Thúry volt az első, aki 1566 október elején 120 vitézével – a bizonyos hírre, hogy Szigetet a törökök elfoglalták, a hős Zrínyi is, a nagy szultán is halott – elvonult a királyi táborból. Hogy Thúry György távozásának okát megértsük, tudnunk kell, hogy a vele hadba vonult katonaság zsoldjával az Udvar – „szokás szerint” – elmaradásban volt. Mikor Thúry Pápára ment, még egyszer sürgette és kérte a királyt a hátralékok kifizetésére, s bár az uralkodó utasította a Magyar Kamarát a pénz átutalására, erre még sem került sor. Ekkor, hogy az adósságokat rendezze – Thúry gyakran saját zsebből fizette meg a királyi zsoldban álló vitézeit – (Vár)Keszőt minden tartozékaival együtt a király Thúry Györgynek adományozta. Éppen egy esztendőre rá, tehát 1567 őszén pedig kinevezte a Kanizsai Főkapitányság élére…

Már most visszatérve a „szégyenletes október”-re… Elsőben látnunk kell a Haditanács azon stratégiáját, amely a császárváros – Bécs – védelmét, ha csak tehette a magyar területeken igyekezett megvalósítani (ez a koncepció végig megfigyelhető a XVI-XVII. század folyamán). Ebben semmi furcsa nincs: ugyanaz a védelmi törekvés valósult itt meg, amelyet a magyar királyaink – Zsigmond (1387-1437) is, Hunyadi Mátyás (1458-1490) is – cselekedtek bő száz esztendővel előtte, amikor a délvidéki határvonal előtt a balkáni területeken vazallus államok vagy a királyság alá tartozó bánságok területén kívánta feltartoztatni a törököt. Másrészt az 1566-os háború konkrét helyzetéhez az is hozzátartozik, hogy a szultán nagy erejű támadását Szigetvár hősi védelme megakasztotta és a törököket a hosszú ostrom alaposan kivéreztette. Elképzelhető, hogy a generálisok – kimondatlanul – is azt a taktikát választották, hogy ha elesik is Sziget nagyon fontos vára, és a ha a szultán eztán tovább vonul nyugat felé, esetleg éppen a feltételezett célpont, Bécs ellen, akkor egy kivérzett török hadsereggel szemben több eséllyel vehetik fel a harcot. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a korszakban, a Nagy Szulejmán-i oszmán-török haderőnek olyan „verhetetlen” nimbusza volt, melytől minden európai uralkodó megrettent. Erre is írható a keresztény „felmentő sereg” tétlensége.

Máskérdés az, hogy léteznek ellenpéldák arra, hogy a felmentő had aktív hadműveletei akár az erők megosztását, akár a nyílt mezei ütközetet is kikényszerítheti. Éppen – újra – csak a nevezetes 1556-os „babócsai diverzió” említendő. Más kérdés – nem mellékes –, hogy akkor nem a szultáni fősereggel álltak szemben…

Egy tény: 1566 októberének folyamán – Szigetvár elestének hírére – a keresztény „felmentő sereg” ereje teljesen szétfoszlott. A csapatok – mint ahogyan Thúry György bandériuma is – haza felé vagy a vára felé vette az irányt. Az idegenek közül először a szomszédos cseh és morva csapatok, majd a birodalmi pfalzi németek indultak haza. A megmaradt táborban az ellátatlanság okozott egyre jelentősebb hiányokat, és megérkezett a szokásos járvány – az emberek és állatok egyaránt hullani kezdtek, akár az őszi legyek. A sereg ereje – az ellenséges kardcsapás vagy puskalövés nélkül is – napról napra hatványozódva fogyott.

Az uralkodó, Miksa azonban csak október 21-én adta ki a parancsot a táborbontásra. Ekkor már teljes bizonyossággal hírét vették Nagy Szulejmán halálának és a török hadsereg visszafordulásának. Nem törvényszerű azonban az, hogy a had semmiféle hadi cselekménybe nem fogott – dolga is lett volna. Hiszen a nagyvezér, Szokollu Mohamed pasa látványosan igyekezett demonstrálni a török hadsereg erejét egy részt azzal, hogy Sziget eleste után nyomban kiküldte lovasságát és szinte egész Somogyországot elnyelte (ez fontos célja is volt – egyszersmind Sziget elestéből következő katonai feladat), másrészt ál-hírekkel zavarta meg a keresztény hadakat, hogy a hadsereg a Duna mentén tovább indul… Erre nem volt ereje a kivérzett – s mondhatni szinte „pyrrusi győzelmet” arató – hadseregnek.

A hadak feloszlottak, s egy kortárs szemtanú, Szentgyörgyi Gábor írta e keserű sorokat: „Az tábor eloszlott, mentön megyön örök siralmunkra. Mondják, hogy az beglerbég szele ütötte meg őket.”

Miksa a hónap végén – október 30-án – már Bécsben volt. A hadból egyedül gróf Salm generális – a győri főkapitány maradt. Innen még kisebb csapatokat küldtek szét a megerősítendő helyekre és végházakba: Komáromba, Pápára, Kanizsára és Kassára. Ezzel az 1566-os évi nagy háborúság a végéhez ért. Október 4-én utasította a nagyvezér János Zsigmondot is, hogy hagyja abba a hadakozást Felső-Magyarországon.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.