1567 - Felső-Magyarország pusztítása

„Most utolszor mutatnom kell mivoltomat;
Kövessed, mikor kell, te is nagy próbámat.”
Felső-Magyarország pusztítása. Felsővadász és az „első” Rákócziak példája...

1567. áprilisának első napjaiban – a dátum nem pontos, de biztos, hogy április 2. napját követően – a felsővadászi kastélyerőd védői kirohantak az ostromlókra s csaknem mind elestek...

Szükség, hogy én itten végezzem napomat,
Mert Isten rendelte itt végső órámat.
Most utolszor mutatnom kell mivoltomat;
Kövessed, mikor kell, te is nagy próbámat.”

olvassuk a költő és hadvezér Zrínyi Miklós – a szigeti hős dédunokájának eposzában a híres sorokat, mely a szigetvári hősöknek állít emléket.

Azonban az már egyáltalán nem közismert, hogy a szigetvári ostrom után egy esztendővel, 1567-ben az ország átellenben lévő szögletében, Északkelet-Magyarországon – a korabeli megfogalmazással Felső-Magyarországon – is kemény harcok dúltak. János Zsigmond segítségére török-tatár csapatok támadtak a Habsburg-párti magyar urak birtokaira.

Hasszán temesvári pasa tűzzel-vassal emésztette és hódoltatta Borsod, Abaúj, Zemplén és Gömör vármegye falvait, várait és kastélyait. Dédes várából annak felrobbantása után menekültek ki a védők, a töröké lett Putnok, Finke és Gagybátor meg sem várta a támadást, a török közeledtére a védők elszéledtek. Azonban másutt kemény ellenállásra leltek a támadók.

Felsővadász erődített kastélyát is ostrom alá fogták, majd felgyújtották, erre a védők kitörtek és kettő híján mindegy szálig odavesztek. Ináncson a megerődített templomban védekeztek a falu lakói, egy sem maradt életben. (Erdő)Horváti védői úgy szintén elestek.

Csak ebben a hadjáratban a pogányok 12-ezer embert hajtottak el rabláncon az Eger és Kassa között elterülő vidékről /a kortárs Forgách Ferenc történetíró becsülte ezt a számot, de a települések pusztulásából vélhetően nem járt messze az igazságtól. Ekkor elpusztult még Bodrogkeresztúr, Zombor, Szerencs, Kak (Hernádkak), Hernádnémeti, Luc, Bekecs,(Takta)Szada/.A hősiesen küzdő kastély, Felsővadász birtoka Rákóczi Györgyé volt.

Ekkor a Rákóczi név még egyáltalán nem volt olyan ismert, mint a Zrínyi, sőt a régi, felvidéki család nem számított jelentős birtokosnak, a csillaga azonban hamarosan óriási pályát futott be a XVII. század folyamán, és ragyogó üstököseivel világította be e komor századot.

A Rákóczi nevet először a XIV. században említik az oklevelek. A család felemelkedése azonban csak a XVI. században indul meg. Az ősök, Rákóczi Zsigmond és fivére Ferenc 3000 aranyforintért vásárolják meg Abaúj vármegyében Felsővadászt és Selyebet, amely rövidesen a terjeszkedő családi birtokok központja lett.

Alapaxiómánk, hogy a XVI. század magyar történelemének legnagyobb kihívása a török veszély volt. Így talán nem véletlen, hogy az Adriától az Al-Dunáig húzódó hosszú védelmi láncban a Rákóczi családnak szintén fontos szerep jutott. Míg a Zrínyiek – többed magukkal – Horvátországot, és a Dél-Dunántúlt biztosítják, a Rákócziak az ország másik szegletében állnak a vártán. Rákóczi Ferenc 1527 és 1530 között volt Szendrő várának kapitánya, egyik fiát, Rákóczi Györgyöt pedig a nagyon fontos erősségnek számító Szatmár élén találjuk 1568-ban, míg ennek fivére János többször betöltötte a likavai kapitányi tisztet.

„Az ő utódai lettek a legjelentősebbjei a famíliának, az ő ágából származtak ugyanis a fejedelmek. A vitézi mentalitás, a katonáskodás és a haza védelmének fontossága mindvégig jellemző maradt erre az ágra különösképpen is.”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

A felsővadászi kastély XIX. századi ábrázolása. Cserna Károly rajza.

 Szigeti veszedelem. V. 96.
Balogh Judit: A Rákóczi-család. In: Acta Patakina I. Rákóczi-iratok a Sárospataki Református Kollégium Levéltárában 1607-1710. Szerk.: Dienes Dénes. Sárospatak. 1999 235., lásd még Hangay Zoltán: Erdély választott fejedelme. Rákóczi Zsigmond. Bp. 1987. 6-8.