1571 - Thury György halála 1.

„Ebek, engöm pórázon nem hordoztok,
Egyik helyről másikra nem hurcoltok.”

A „Magyar Cid”, a vitéz Thúry György kapitány hősi halála

1571. április 2-án halt hősi halált a "magyar Cid", a "Dunántúl oroszlánja", a nevezetes bajvívó és törökverő bajnok, Thúry György - egykori palotai, majd kanizsai kapitány...

A XVI. századi végvári harcok egyik legjelesebb hőse, Thúry György (született 1519 körül) a török ellenes küzdelmek számtalan harcában részt vett, s noha vitézi életében a hadi szerencse is mellé pártolt - úgy csapatos, mint egyéni küzdelmekben, oly annyira, hogy török ellenfelei legyőzhetetlen bajnoknak tartották - ím az ő órája is betelt: 1571. április 2-án, mint Kanizsa kapitánya a Somogy és Zala vármegyék határvidékén portyázó törökök lesre csalták. Kiskomárom (ma Zalakomár) közelében a Sár patak völgyében vette űzőbe a martaléknak kibocsátott - környéket fosztogató - törököket.

Lovasaival száguldott utánuk - gyalogságát nem várva meg - ráment az ellenség által felállított csapdára: "...nagyszámú törökre bukkant, akik az erdőben rejtőzködtek. Katonái közben megérkeztek és kemény harc kezdődött. Már számosan elestek az ellenség soraiból, amikor a Malchus (ti. egy szigetvári török tiszt) több mint hatszáz törökkel rájuk tört leshelyéről. A végzetes összecsapás két domb között egy keskeny völgyben zajlott le, ahol a Sár patak tavaszi kiöntése alaposan feláztatta a talajt. Itt egy iszapos, csúszós helyen a főkapitány lova összeesett. Talán puskalövéstől vagy kopjadöféstől? Esetleg elcsúszott? (...)

Thúry ekkor talpra ugrott és vitézül védte magát, miközben egy idegen lovat, amely gazdátlanul hozzá futott, a gyeplőjénél megragadott és iparkodott ráugrani. Nem, sikerült, a földre zuhant. Megadásra szólították fel, mire ő levette és elhajította sisakját, jelezve: elevenen nem kerül a kezeik közé. Kardjával még egy ideig osztotta a csapásokat, de az ellenség körbefogta. Végül övéi is elhagyták, s egy fejére mért hatalmas szablyaütéstől végleg a földön maradt.”

A levágott fejét úgy tudni, hogy a szultánhoz küldték, megcsonkított holttestét - neveltje a szigetvári hős fia - gróf Zrínyi György, aki csapatával megsegítésére sietett, találta meg és Kanizsán tisztességgel eltemettette.

A veszedelem, mely Thúry Györgyöt és hős lovasságát érte, 1571. április 2-án történt. Mivel az egykorú történetírók egymástól eltérően adják elő ez eseményt, a hivatalos jelentések alapján ismertetjük e szomorú, de lélekemelő halálküzdelmet.

Ha valaki, úgy Thúry György ugyancsak ismerte a törökök lesvetéseit, leshárításait, s csalóka harcmódjának minden csínyját-bínját. És annyi jó vitézünkkel egyetemben mégis áldozata lett ő a török ravaszságnak. Mindent megkísértettek ezek, hogy Thúry Györgytől szabaduljanak. Sok jó török vitéz törte azon a fejét, mint foghatná el élve Thúry Györgyöt. Hiszen minden török tiszt tudta, hogy ez esetben hazájában örök hírre és dicsőségre teszen szert. És úgy télvíz idején ugyancsak kovácsolgatták a terveket. Hogy a vállalkozási kedv még jobban fölébredjen köztük, maga a szultán is ígéretekkel telt levélben biztatta őket.

A Kanizsa körül fekvő török végházak tisztjei jól tudták, hogy Kanizsa palánkjai düledezőfélben vannak, s hogy magában a várban a kevés és fizetetlen katonaság élelem és ruha nélkül szűkölködik. Elérkezettnek látták tehát az időt Thúry György megtámadására. Olyan időre tűzték ki a támadást, mikor még jórészt vizes hó borítá a földeket, s amikor a bevett szokás szerint a törökök harcolni nem szoktak. A török támadás tervezője Ali, szigetvári bég volt, aki természetesen a szomszéd török bégeket is beavatta a támadás titkába. Forgách Ferenc szerint a szigetvári bég levelekben és titkos kémjei segítségével többször tudtára adta Thúry Györgynek, hogy ő keresztény szülők gyermeke, és legfőbb kívánsága, hogy újra e hitnek követője lehessen.

A ravasz török addig írogatott, s addig küldözgette embereit Thúryhoz, míg végre ez hitelt adott neki. Thúry értesítette a dologról Miksa királyt is, aki helyeselte a béggel való egyezkedést. A szigeti bég ezután napot tűzött ki a találkozásra. Az egyezség szerint ő előbb leölette volna a szigeti őrséget, aztán hűségesküt tett volna Miksának. Forgách szerint Thúry csakugyan megjelent a kitűzött helyen, ahol aztán a törökök körülfogták és megölték.

A hős Forgách Simon minderre azt a megjegyzést tette, hogy "ez a narratio nem igaz"! Aztán ő maga leírja, mint történt Thúry György halála.

Mi lehetségesnek tartjuk a szigetvári bégnek Forgáchtól előadott cselfogását; hiszen a hódoltság korában akárhányszor megesett ilyesmi. Ez azonban semmi összefüggésben sem volt Thúry György végzetes csatájával. Ennek leírását hűségesen előadja a halálról szóló verses munka, melyet szemtanú: Thúry György deákja írt volt. S amit e deák versekben összeírt, azt Istvánffynak és Forgách Simonnak följegyzései is megerősítik. Ezek szerint Ali bég nagy erővel kiküldé Malkucs agát, hogy a Zalaságban rablást tegyen, s így a kanizsaiakat kicsalja. A török lest pedig Oroszton falu mellett az erdőben állította föl. Itt állott a fehérvári őrségen kívül a szigetvári bég egész népével, valamint a koppányi és a pécsi bégek csapatai. Forgách Simon tehát hibásan írja, hogy csak a fehérvári szandsák bég hada volt ott. Maga Mehemet nagyvezér is elismeri, hogy a pécsi, koppányi, szigeti bégek csapatai is ott voltak. S Mehemet a törökök e támadását azzal indokolja, hogy Thúry György soha nem maradt nyugton; minden harcnak ő volt a kezdeményezője; ő minden utat megszállva tartott, s mindig leskelődött.

A XVI. század szokása szerint a törökök felállítván a deréklest, 300 lovas törököt martalékul előre küldtek, hogy a kanizsaiakat maguk után csalják. Ez a 300 török lovas Kopornak felé száguldott. Thúry György az emelkedő füstből és lángból hamar észrevette, merre pusztít a török. Azonnal lóra ült, s annyi csatán forgott és próbált lovasaival sietve vágtatott a szegénység védelmére. Hogy váratlan meglepetés ne érje őt, a gyalogosait is kirendelé, s amennyire lehetett, ezeket is lovakra költöztette. A kiinduláskor Thúry régi szokása szerint szép beszédben buzdította katonáit, s "bort köszöntött rájuk, mint jó fiaira".

Thúry a rabló török csatát hamar szétveri. A foglyokat kiszabadítván, lóhalálban űzi a menekvő török lovasságot. Hirtelen aztán (Oroszton falu mellett) szemben találja magát a törökök deréklesével. Az erdőből minden oldalról tódul kifelé a török. Kétségbeesett küzdelem fejlődik ki. Thúry György és vitézei erősen tartják magukat, s nagy pusztítást visznek végbe az ellenség sorai közt. Már-már sikerül nékik visszanyomniok a támadókat, mikor Malkucs hatszáz pihent lovassal a hátrálók segítségére jön.

A túlnyomó erő visszanyomja a mieinket a sáros völgybe, hol a lovak szárig, sőt hasig süppedtek a posványos iszapba. Thúry György lovát elvesztvén, a mocsárba esett. Páncélban lévén, csak nagy nehezen gázolt ki a sárból. Vida nevű apródja, látván ura veszedelmét, a már elesett Vitéz György deák lovát viszi hozzá, és segíti felülni. Thúry György féllába már a kengyelben volt, mikor a törökök körülfogták, s szép szóval megadásra szólítják. A felszólításra Thúry a pallosával közéjük vágván, így kiáltott:

Ebek, engöm pórázon nem hordoztok,
Egyik helyről másikra nem hurcoltok.

Aztán keményen harcolt a körülötte zsibongó törökök ellen. Bár több lovat s embert levágott, a törökök mégsem ölték őt meg; mert mindenáron élve akarták őt kézre keríteni. Thúry, jól tudván, mi a töröknek a célja, nehéz sisakját letevé, hogy így könnyebben kapjon halálos sebet. Aztán tovább küzdött. A törökök csak lábait sebesíték meg, s inait ökleldezték, hogy elesvén, megfoghassák őt. De Thúry állva maradt, s tovább harcolt. Mivel a törökök belátták, hogy élve nem foghatják el őt, végre a fejét sebesítették meg. S a nagy hős, korának legelső vívója, végre kiadta lelkét. A törökök fejét vették, s kifosztott testét otthagyták.

Zrínyi György, hallván a kanizsaiak harcát, lovasságával lóhalálban sietett Thúry György megsegítésére. Kopjás hada azonban későn érkezett. Mikor Zrínyi megtalálta Thúry testét, könnyekre fakadt. Mint atyját és jótevőjét megsiratván, a holttestet csapataival Kanizsára vitette. Onnét temették azután el. Sírja fölé kupolás kápolnát emeltek, mely kápolna még 1664-ben is fentállott.

Thúryval együtt a csatamezőn halt meg vagy rabbá esett a kanizsai őrség színe-java. Újlaky Sebestyén, Thúrynak vitéz hadnagya súlyos sebekkel borítva a törökök kezébe került. A vitéz Balaskó Vince deák, Adonyi Bálint, a hős György deák stb. sok jó vitézzel egyetemben elesett.

Kanizsa asszonyai özvegyekké, gyermekeik árvákká lettek. Az egykorú feljegyzések szerint nagy sírás-jajgatás volt Kanizsán. Thúrynak özvegye s gyermekei a bánatnak és a kétségbeesésnek adták magukat. Az özvegyről írja az elhunyt hős deákja:

Sírástól ü nem akara megszünni.
Ha lehetne ü is kész vón meghalni,
Ővele mind együtt eltemetközni,
Hogysem immár ez világ szerint élni.

Siratták a hőst azok az ifjak is, akiket Thúry György nevelt föl, s akik benne atyjokat vesztették. Ezekről énekli volt deákja:

Az kiket gyermökségökből feltartott,
És sokféle szerencséken hordozott,
És üvélük sok dolgokban forgódott,
Ühozzájok jó hírt, jó nevet adott.
Ezek csoda nagy sirást tesznek vala,
Sem éjjel, sem nappal nem szünnek vala.
Azért immár jutának bujdosóba;
Mert elesett fejöknek koronája.

De nemcsak Kanizsán, hanem az egész országban nagy volt a gyász. Az egykorú levelek, miket az ország nagyjai váltottak egymással, alig találnak szót, mellyel a nagy veszteséget, s e veszteség fölött támadt fájdalmat kellően kifejezhetnék.

Németországban külön újságlapok siratták Thúry György halálát. Velence államában is nagy részvétet keltett a gyászeset. Hiszen Thúry Györgyöt ott is jól ismerték, mert a velencei tanácsot ő tartotta volt török hírekkel.

Thúry György halála a legnagyobb csapás kétségkívül a Zalaságra volt. Itt siratták őt legjobban, mert ez a vidék egyetlen védelmezőjét vesztette el benne. Méltán írta tehát a krónikás a Zalaság községeiről: "Minden ember Thúry Györgyöt kiáltja; kicsiny s öreg mind egyaránt óhajtja!"

Hogy mit jelentett Thúry György a Zala megyének, azt az események hamar megmutatták. Alig egy hóval halála után Istvánffy Miklós már azt írja Batthyány Boldizsárnak: "Immár Thúry György halála után több harminckét falunál hódolt meg!"

Az egykorú metszet előterében Thúry György lovagol, mellette Lazar Schwendi és mögöttük az uralkodó Miksa német-római császár, magyar és cseh király. A kép 1566-ban készült, talán a győri hadi tábor népe, mely Szigetvár felmentésére gyülekezett láthatta így őket.

Varga J. János: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok...” A természeti környezet szerepe a dunántúli végvári harcokban. In: Végvár és környezet. 114. ezenkívül forrás lásd. Istvánffy Miklós: Historia Regni Hungariae. XXIV. 315.
Takáts Sándor: Bajvívó magyarok. Bp. 1979. (reprint), Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. Bp. 2010 (reprint) Thúry György életével foglalkozó fejezetekben