1598 - Deli Márkó balszerencséje

Akit elhagyott édesanyjának hit szerencséje…

A „szerencsés” Deli Márkó balszerencséje

Éppen Szamosközynél olvashatunk az 1598-as török támadás kapcsán egy rejtélyes hajdúkapitányról, bizonyos Deli Márkóról, aki a magyarországi végvidékekről kicsapott a balkáni területekre is a „szabadlegényeivel.” Ez a Deli Márkó olyan szerencsésen hadakozott, hogy a szerencsét édesanyjának hitte. Azonban mindennek vége szakad egyszer…

Az elővigyázatosságra szükség is volt, mert ezen a vidéken egy erős „szabadcsapat” és vezérük Deli Márkó rajtaütéseire lehetett számítani. Erről a hajdúkapitányról nem sokat tudunk. Szamosközy tudósításából azt sejtjük, hogy bolgár vagy rác – esetleg más délszláv etnikumú lehetett, és nevét igen rettegték a törökök:

„ebben az időben egy Deli Markó nevű trák származású, bátor ifjú, aki már számtalan ütközetben kipróbálta a változékony hadiszerencsét, önkéntes hajdúinak népes csapatával - le a Dunáig, sőt még azon is túl - sűrű rajtaütéseivel nyugtalanította az egész vidéket: a mit sem sejtő törökök csapatait gyakran megrohanta, dunai teherszállító hajóikat elfogta, és hol titokban, hol nyílt ütközetekben a háború minden csapásával fenyegette őket. Ez súlyosan veszélyeztette a törökök hadisikereit, de megingatta a bátorságukat is. Markó vakmerő portyázásai során időnként olyan messzire jutott, hogy hadszíntérré változtatta az egész vidéket a Zaridal nevű hegyig, a Haemus innenső nyúlványáig, és a manapság Maricának nevezett Hebrus folyóig, kiváltképpen mikor azt hallotta, hogy a török hadsereg minden erejét összeszedve és táborba gyűjtve idegenbe, Magyarország ellen indult. De miközben ily vakmerően veszélyeztette a törököket, meg kellett tapasztalnia, hogy az édesanyjának hitt szerencse balszerencsére fordult, mostohája lett. Mert a Szaturdzsi pasa vállalkozását követő esztendőben, miután portyázó csapatai élén - nagyobb bátorsággal, mint amekkora katonai erővel - átkelt a Dunán, és észrevétlenül egészen Bulgária beljebb eső területéig hatolt, ő szenvedte el azt a csapást, amelyet a töröknek szánt: míg azzal volt elfoglalva, hogy roppant zsákmányával visszavergődjön, az előzőleg kifosztott kladovai bég csapdájába futott. Hajdúit mind egy szálig levágták, őt magát súlyos sebesüléssel elfogták, és Konstantinápolyba vitték.”