1605 - Bocskai diadalmenete

"az németöt teljességgel kigyomlálja az országból…"

Bocskai „angyalainak” diadalmenete a Dunántúlon... betörés Ausztriába és Morvaországba.

1605. májusának végére Némethy Gergely vezette hajdúcsapatok a Dunántúlon, Rhédey Ferenc főkapitány csapatai a Felvidéken, szinte mindenütt visszaszorították a császáriakat. Meg szerezték – a dunántúli végházak javát a magyar katonaság örömmel csatlakozott hozzájuk – a nyugati végeket – Körmendet, Szombathelyt és Kőszeget is, majd átcsaptak Ausztriába (ahol csak a híres neves katona, Tilly ellentámadása vethette ki őket). A nagy és erős várakat, ahol fegyverrel nem nyerhettek – mint a felvidéki Érsekújvárnál – blokád alá vonták, s a lassú, de biztos kiéheztetés módszerével próbálkoztak.

A dunántúli területeken Némethy Gergely a császáriaktól óriási hadi zsákmányt ejtett, s elzsákmányolt még vagy 800 korszerű puskát... de még fontosabb volt, hogy a magyar végvárak hadi népe csaknem mind mellé álltak – május 30-án üzenték a veszprémiek, hogy zászlót kérnek. Váctól Zólyomig, Garamszentbenedektől egészen a Dunáig, s azontúl a Balaton-felvidékig, a zalai végekig mindenünnen jöttek a csatlakozás hírei.

Kérdés, hogy a bécsi kormányzat miért nem bízott a magyar katonákban? Vagy egyáltalán így volt-e ez? Harcedzett és kemény harcosok voltak a végváriak, akik az ellenfél minden mozzanatára tudták a választ (s még így is igen gyakran tőrbe estek), de fegyvereik, sem ellátásuk, sem fegyelmük nem volt olyan, mint a regularitás irányába fejlődő nyugati zsoldosoké. Ezért nem is bízott Bécs a magyar katonaságban, és persze abban is kivetendő dolgot talált, hogy a magyar vitézek igen nagy része valamely protestáns vallást – elsősorban a kálvini hitvallást – követte. Amikor Bocskai István fegyvert fogott a Habsburgok ellen és hadai a Felvidék hódoltatása után 1605-ben immár Ausztriába és Morvaországba csaptak át és igen gazdag zsákmányra tettek szert. A híres császári generális Basta seregei – bár nem egyszer győztek – mindenütt visszavonulóban voltak. S ez a visszavonulás gyakran keserves "vesszőfutás"-hoz volt hasonlatos, amelyen a korabeli versike emígyen csúfolódott:

"Állj te, ne fuss Básta,
állj meg, ne szaladj, gyere Básta!
Ámde te futsz, s lándzsa
Most seregeidet veri, vágja.
Mocskosan ez jára:
Nyomorultak véritől áza.
Vajha te is Básta
Vesznél fakarón, legyalázva."

Az ausztriai portyáról visszatérő híres hajdúkapitány, Némethy Gergely a dunántúli területek hódoltatásához fogott: a fizetetlen és elégedetlen végbeliek, királyi hajdúk mind örömmel csatlakoztak zászlaihoz, Sümegtől Körmendig és Pápától Kőszegig minden várat Bocskai hűségére térített. Amikor a bécsi béketárgyalások folytak, akkor az erdélyi fejedelem szorgalmazta, hogy a dunántúli végvári főkapitányságok élére is olyan főtiszt, "generális" kerüljön, akiben a végek népei feltétlenül megbíznak. Ezek a tisztviselők magyarok legyenek, "igyekezzék olyan generálist a Dunántúlon rendelni, kivel az mi hűségünk alatt szolgált magyar vitézink megnyughassanak (…). Az végházakban is magyar kapitányokat, tisztségviselőket, hazafit, nem adoptivusokat válasszanak."

Nem véletlenül írta Bocskai az erdélyieknek, hogy az ellenséget most mindenütt űzik, ölik-vágják. Egyik kapitánya, Bosnyák Tamás pedig egyenesen arról szólt, a fejedelem arra törekszik, hogy "az németöt teljességgel kigyomlálja az országból...”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

 Bocskai levelei. In: Történelmi Tár. 1878. 336.,
lásd még : NAGY László: Bocskai István a hadak élén. Bp. 1981. 195.
lásd. Nagy László: Bocskai István a hadak élén. Bp. 1981. 175.
Nagy László: Hajdúvitézek. Bp. 1986². 162-163.