1626 - Így harcoltak a magyarok

„Így kell üldözni a császár ellenségeit, így lehet kivívni a győzelmet!”

A fejszedő Zrínyi György és Wallenstein…

 1626 szeptemberének végén Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadai és a császári erők a híres Wallenstein generális vezetésével farkasszemet néztek egymással Drégelypalánknál. Az erdélyi fejedelem katonai célja az volt, hogy a németországi harcmezőn – ne feledjük a 30-éves háború zajlik javában ekkor – vereséget szenvedett, s Magyarország felé menekülő Habsburg-ellenes protestáns német hadakkal egyesüljön. Mansfeld generális protestáns birodalmi hadai azonban később érkeztek meg, mint az ellenfél – a Katolikus Liga csapatait vezető – Wallenstein.

Az erdélyi hadat Murtezza budai pasa török segélyhadai is támogatták (kihasználva az alkalmat erővel kívánták a szultánnak megszerezni Nógrád várát – sikertelenül). Míg Wallenstein császári hadai mellett jelentős számban jelen voltak a királyi Magyarország főnemeseinek bandériumai is, mint például a horvát bán, Zrínyi György csapatai is. Ekkor történt az a korban közismert eset, amelyet Ráttkay György írt meg, mintegy szóbeszédet. Tudniillik azt, hogy Zrínyi György a császári hadvezér csatát halogató magatartása miatt nagyon elégedetlen volt (megjegyezhetjük, hogy Bethlen Gábor fejedelem ugyancsak kerülte a nyílt összecsapást).

A harci cselekmények inkább csak kisebb portyázásokban és csetepatékban nyilvánultak meg. Ekkor történhetett, hogy Zrínyi katonáival maga is egy ilyen vállalkozásban vett részt, s az erdélyi fejedelmet segítő törökökkel csapott össze. Maga üldözőbe vett egy török főtisztet, akit elérve, azt a lováról lerántotta, és fejét vette, majd a török fejjel a fővezér, Wallenstein elé lovagolt, s a lába elé tette a levágott fejet. E szavakat mondta: „Így kell üldözni a császár ellenségeit, így lehet kivívni a győzelmet!” A császári generális azonban megvetően csak azt mondta, hogy látott már elég levágott török fejet. Zrínyi György azonban nem hagyta ennyiben: „Látni látott eleget, de maga biztosan egyet sem vágott le.”

Ráttkay szerint – s nyomán ezt osztotta a magyarországi közvélemény is – Wallenstein annyira elirigyelte Zrínyi György katonai vitézségét és dicsőségét, hogy nem sokkal az eset után vendégségbe hívta, s az ebéd alatt megmérgeztette a horvát bánt (mérgezett retekkel etette meg). A mérgezés egyáltalában nem bizonyos, az viszont igen, hogy Zrínyi György nem sokkal később – még az év folyamán – Pozsonyban meghalt. Sokkal valószínűbb, hogy a táborban szerzett valamely járványos betegség, vagy láz vitte el.

Nem állíthatjuk bizonyosan sem a fejszedés, sem a mérgezés tényét. Érdemes azonban megjegyezni – amint a fejszedés szokásáról már számos alkalommal szóltunk, hogy jóval később a felszabadító háborúk idejéből (is) feljegyezték, hogy az 1687-es hadjáratban, amelynek végeredményeként a szövetséges keresztény csapatok nagy győzelmet arattak a nagyvezér seregén, az ún. "második mohácsi csatában", Nagyharsánynál, a magyar huszárok mindig az élen jártak és diadalmasan harcoltak a török szpáhik ellen. "…a hadjárat egész ideje alatt az élen voltak, s időről időre Lotharingiai Károly herceghez lovagoltak és az ellenfeleik levágott fejét a herceg lábához tették."

Ugyancsak fontos megemlékeznünk arról, hogy a Zrínyi vitézségét elirigylő császári hadvezér és a mérgezés „legendájának” motívuma később is megismétlődött. A nagy hírnevű Petneházy Dávid ezreskapitány – kit a német generálisok valóságos oroszlánnak tartottak, legalábbis Cserei Mihály szerint – szintén mérgezés áldozata lett volna. Az ok ugyanaz, mint Zrínyi György esetében. A labanc érzelmű székely nemes úr, Cserei a végén így összegzi véleményét: „Ha magyar vagy s sokáig élni akarsz, okos ne légy, vitéz ne légy, s pénzed se legyen sok!”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

 Vö. Nataša Štefanec: IV. és V. Zrínyi György. In: Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. szerk. Benes Sándor és Hausner Gábor. Bp. 2007. 94.
Czigány István: Regularitás vagy gerillaháború. (Gondolatok a magyar hadügyi fejlődés kérdéséhez). In: A végvár és a végváriak sorsa (1699-1723). Studia Agriensia 11. Tudományos tanácskozás előadásai - Eger, 1989. Október 19-20. Szerk. Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger. 1991. 28.
lásd. Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Bp. 1986. 378.

Végvári ""élet-halálkép": Fejvétel egy XVII. század végi ábrázoláson - a háttérben Beckó vára.