1641 - Török hódoltató levelek

„… hagyom és parancsolom, ez levelemet látván,

hogy mindjárt bejöjjetek énhozzám,…”

Török hódoltató levelek

A kanizsai török közelsége és mindennapi jelenléte fokozott veszélyt jelentett és éberségre késztette a zalai falvak népét – s ha minderről elfeledkeztek volna, ami egyáltalán nem valószínű, akkor még ott voltak a magyar végházak népei és a dunántúli főkapitány, aki figyelmeztette őket erre.

Batthyány Ádám – ezen posztjáról – írta 1632-ben egy újabb – sokadik – török rablás után a pölöskei és (zala)egerszegi vidék falvaiba, hogy ha a török jelenlétét elmulasztják neki jelenteni bizony fejükkel fizetnek (általában a falu előjárója, a bíró lett felelősségre vonva), „karóba vonyás”-sal és egyéb kemény büntetéssel fenyegette meg őket.

A török pasák, bégek és tisztek ugyancsak nem fukarkodtak a fenyegetésekkel és mézes-mázas ígértekkel sem, ha a falvak hódoltatását és adóra kényszerítését akarták kieszközölni, persze ha a szavak nem hoztak eredményt, jött a retorzió: rablás, égetés, gyilkolás; terror. Mindez azt a célt szolgálta, amit az 1641-ben kelt török hódoltató levélben olvashatunk:
„tik vagytok a torkocsi bírák és polgárok, azt akarván tudtokra adnom ez levélben, Hosszúfalva (Vas vm), Kutas (Somogy), Szentmárton (Vas), Mártonfának (Vas) örökös ura, hagyom és parancsolom, ez levelemet látván, hogy mindjárt bejöjjetek énhozzám, mert előző uratok, az ki való Calok Hasszán aga megholt (…) azért mindjárt bejöjjetek egy-egy ember közületek (…). Minden jót végezzek az summátok felől, ha pedig helybe nem jöttök, lássátok azután, ha mi kárt vallotok, ti tudjátok! Ez levelünk magyar mását (azaz válaszát) várom. Anno 1641.”

„…általában egyszerre ígérgető és fenyegető hangúak, de nem ritka a csak méze-mázas szavú sem. A leendő török földesúr általában azzal érvelt, hogy a győzhetetlen török császár neki adta a falut, ezentúl ő az örökös ura a településnek, s ezért lakói menjenek hozzá, hogy az adó felől megalkudjanak vele; megfizessék a császár adóját (dzsizjét), a földesúrnak járó pénzt, a természetbeli szolgáltatásokat, szekerezést etc. Ígérte, hogy ha alázatos, fizető jobbágyként viselkednek, senkitől semmi bántódásuk nem lesz, sőt védelemben lesz részük, csak fegyvert ne tartsanak (…). Amennyiben a hódolásra kényszerült falu nem reagált a felszólításra, vagy adójával maradt el, leendő vagy már tényleges földesura a legvadabb fenyegetésekkel teli újabb írást küldött nekik; kilátásba helyezve a szörnyű pusztítást és büntetést – a karóba húzást, a lakosság megnyúzását, a háza felégetését, rablást, rabszíjra fűzést – mennyire komolyan gondolta, számtalan szerencsétlen sorsra jutott település, illetve polgár esete mutatja.”

vö. Batthyány cs. Levt. P 1313/249. cs. N 37., Batthyány Ádám fogalmazványa Hagymásy Jánoshoz, 1645. MOL Batthyány cs. Lvt., Batthyány Ádám leveleskönyve P 1315/4.cs. A. pag. 304-305.
MOL Batthyány cs. Lvt. P 1313/248. N 22., P 1313/248. 136 (5 db. hódoltató levél)
lásd. J. Újváry Zsuzsanna: „Csak az nevét viseljük a békességnek…” Oszmán hódoltatás és hódító levelek a Dunántúlon a XVII. században. In: Mindennapi élet a török árnyékában. Szerk. J. Újváry Zsuzsanna. Piliscsaba. 2008. 27.,
Illik Péter: Török dúlás a Dunántúlon. Török kártételek a nyugat-dunántúli hódoltsági peremvidéken a 17. század első felében. hn. én. 64-65.