3. Hunyadi János politikája

Volt azonban egy körülmény, ami Hunyadi birtokszerzéseit megkülönböztette a többi nagybirtokosok szerzeményeitől, ami az ő szertelen vagyona birtoklásának erkölcsi alapot adott: Hunyadinak a nagybirtokos és elsősorban a maga kötelességeiről vallott felfogása. A királyi uradalmaknak magánkézre adása maga után vonta az országos terhek, főkép a honvédelmi terhek áthárítását, a XIV. század vége óta kialakult magánhatalmak azonban ezektől a terhektől, birtokaikkal járó kötelezettségeiktől következetesen szabadulni igyekeztek. Köznemesek és nagybirtokos főurak egyaránt öncélnak tekintették a vagyonszerzést és annak megtartását. Következetesen szabadulni igyekeztek a birtokkal járó terhek viselésétől, s a legnagyobb veszedelem perceiben, sorsdöntő török támadások idején is arra irányult főgondjuk, hogy az ország védelmét teljesen a vagyonától, jövedelmeitől megfosztott királyra hárítsák át. Idegen fejedelmeket is azért hívtak a trónra, hogy ezek más országaikból szerzett erejükkel védelmezzék a hazát. Hunyadi evvel a szűkkeblű és kártékony felfogással szemben nemcsak hogy határozottan állást foglalt, de e kötelezettség teljesítését, minden jövedelmének a török elleni küzdelem szolgálatában való felhasználását erkölcsi kötelességének tartotta. Vagyona gyarapítására minden megengedett eszközt felhasznált, de amit megszerzett, nem saját céljaira, közcélokra igyekezett gyümölcsöztetni.

Az országos politika irányításából Hunyadi 1439 óta minden vonatkozásban kivette részét, élete főfeladatának mégis a török hatalom visszaszorítását, az ország déli határának biztosítását tekintette s e katonapolitikai programmjának legfőbb eszközét a magyar korona déli tartományainak visszaszerzésében, a katolikus hit uralmának oláh és szerb földön leendő biztosításában látta. A törökkel szemben Nikápoly óta folytatott defenzív politika útjáról letérve, a támadó hadjáratok és a balkáni expanzió nagylajosi gondolatának lett hordozójává. Gyors emelkedésében mindenesetre oroszlánrésze volt e politikának s épp ez magyarázza meg, hogy híveinek tábora elsősorban a töröktől évtizedek óta igen sokat szenvedett keleti és déli részek nemességéből került ki. De része volt emelkedésében az udvari arisztokrácia – „az idegenek” és a magyar katonafőurak, másrészről a hatalmuk gyarapításában kapzsi és elnyomó nagybirtokosok és a köznemesség közt kitört viszálynak is. Az Anjouk kihalta után kialakult birtokviszonyok következtében a nagybirtokoktól egyre inkább függésbe kerülő köznemesség, sőt a folyton rosszabb sorsba süllyedő jobbágyság is támaszát látta a törökverő hadvezérben, aki újonnan szerzett nagy vagyona birtokában magára vállalta a török elleni védekezés költségének legnagyobb részét s aki kemény fegyelmet tartott és sokat követelt ugyan katonáitól, de mindig emberségesen bánt híveivel és jobbágynépével. Emelkedésének főoka mégis az volt, hogy az idegen uralmat megelégelő főurak és nemesek benne látták a szabadkirályválasztó elvben kicsúcsosodó nemzetpolitikai irányzat vezérharcosát. Ez szerzett Hunyadinak oly tekintélyt és népszerűséget, aminő eleddig csak királyi vérnek jutott ez országban osztályrészül.

forrás: Hóman-Szakfű: Magyar történet II. kötet