4. Hunyadi János kora és a király koronázás

A magyar történet folyamán többször megtörtént, hogy király helyett az ország főurai és nemesei vitték hosszabb-rövidebb ideig a kormányt. IV. László kiskorúsága idején, az utolsó Árpád-házi király halála után, Nagy Lajos feleségének és leányának fogsága és a Zsigmond király ellen kelt lázadás idején maguk az országlakosok, illetőleg az egyházi és világi főméltóságok gyakorolták az uralkodói hatalmat és jogokat. Ezekben a királynélküli időkben alakult ki és erősödött meg az a közjogi felfogás, amelynek értelmében a közhatalom eredeti birtokosa, ősforrása maga a nemzet, az országlakosok, vagyis a teljesjogú szabadok, nemesek közössége, s a király, kit saját vagy őse személyében ez a nemesi közösség emelt trónra, csupán a nemzettől Szent Istvánkoronájára s ezen keresztül őreá átruházott hatáskörben birtokosa az uralkodói jogoknak és a teljes uralkodói hatalomnak. E közjogi tanítás első biztos nyomaival Kézai Simon mesternél találkoztunk s alig negyedszázad mulva, Károly Róbert trónraemelése idején már kialakulóban láttuk a szent korona szimbolikus közjogi jelentőségét is, előhírnökéül a XV. század derekán már teljesen kialakult és szabatosan körülírt szent korona-tannak.

A később Verbőczinél birtokjogi és törvénykezési vonatkozásaiban kodifikált szent korona-elméletnek evvel az első szabatos és világos kifejtésével az I. Ulászló koronázása alkalmával 1440 július 17-én hozott törvényerejű országgyűlési határozatról kiállított okiratban találkozunk. A rendek e törvényes határozatukkal először is érvénytelennek nyilvánították V. Lászlónak a szent koronával, de a többi megszentelt királyi jelvény – kard, jogar, országalma, apostoli kereszt – használata és a rendek hozzájárulása nélkül végrehajtott koronázását, mert – így mondja a koronázás után kibocsátott okirat – „a királyok koronázása mindig az országlakosok akaratától függ s a korona hatálya és ereje az ő helybenhagyásukban rejlik.” Mivel pedig Szent István koronája a jog és törvény sérelmével avatatlan kézbe került s ilyképen nem szolgálhatott a rendi akarat kifejezésére, a szent király székesfehérvári ereklyetartójáról leemelt koronára ruházták át „a régi korona minden tisztességét és hatályát, mindennemű jelentését, misztériumát és erejét,” hogy amazt, míg elő nem kerül s ha – ne adja Isten – többé sohasem kerülne haza, mindörökké helyettesítse. Nehogy pedig az elidegenített szent korona országos tekintélye miatt bárminő félreértés támadjon, a rendek az új koronával megkoronázott királyt e koronázás hatálya által „egyértelmű akarattal és határozattal megadományozták és felruházták” a teljes hatalommal, a kegyelmezés, birtokadományozás és megerősítés, tisztségadományozás, tisztviselőelmozdítás, az egyházi javadalomadományozás, a jutalmazás és igazságszolgáltatás jogával és mindazokkal a királyi felségjogokkal, melyek elődeit, a magyar királyokat a szokás vagy törvény értelmében megillették, „mintha csak a régi, de most elveszett koronával lett volna, a szokás szerint, megkoronázva.”

I. Ulászló megválasztása és trónraemelése, miként egykor Szent László királlyá kikiáltása, az „alkalmatosság” (idoneitás) egyházjogi eredetű elvének diadala volt az „örökletesség” (legitimitás) dinasztikus, vérségjogi elvén, de míg Szent Lászlónál ez az elv egyházjogi értelemben jelentkezett, Ulászló esetében már a nemzeti szempontból való alkalmatosságnak gondolata és a nemzeti közösség akaratának a királyi jogok adományozására is kiterjedő hatálya jutott kifejezésre. A koronázási törvényben először jutott teljesen világos körülíráshoz a nemzet szabadkirályválasztó jogát és a királyi hatalom átruházott természetét valló s ezúttal gyakorlati megvalósításra került rendi közfelfogás. Ez okiratban jelentkezett először teljes tisztaságában a szentkorona-tan, mely szerint a közhatalom ősforrása és tulajdonképeni birtokosa a nemzet, mely a maga hatalmát önként ruházta át a királyi hatalom közjogi jelvényeként tisztelt szentkoronára s ennek útján, ezen keresztül a koronával homlokán érintett királyra.

Ebben a közjogi felfogásban gyökerezett az ország rendei által I. Ulászló halála után életrehívott kormányzati rendszer, a királyt helyettesítő kormányzónak teljes uralkodói hatalommal való felruházása is. Hunyadi János mint a nemzeti szuverénitás történetileg kialakult s most gyakorlati megvalósuláshoz jutott elvének megtestesülése vette át magától a nemzettől hatalmát.

forrás