Amikor nincs ki a létszám

Amikor nincs ki a létszám…
Eger és Szigetvár relációjában.

Egy érdekesség… a katonai létszám drasztikus változásai a XVI. század derekán.

Takáts Sándor a korszak jeles, kitűnő – ugyanakkor nemzeti romantikus szemléletű – kutatójának adatait elfogadva érdemes felemlíteni, hogy jól láthatóak azok a hullámzásszerű változások egy-egy fontosabb végvár – itt jelesül Eger és Szigetvár relációjában beszélünk – fogadott katonaságának változásait dokumentálják.

E szerint az 1552-ben sikerrel és dicsőséggel megvédett Egerben 1557-ben – tehát öt esztendővel az ostrom után – már „csak” 400 huszár és 460 „darabont” – vagyis gyalogos – szolgált. Takáts nem tér ki rá, ki volt a király és ki a püspök zsoldjában.

Ugyancsak érdekes azon adat, mely a királyi Sziget katonai létszámának viszonyait mutatja: 1556-ban a budai pasa támadása után, 226 huszár és 575 gyalogos állt a király zsoldjában Szigetváron, de gróf Zrínyi Miklós – ekkor még mint horvát bán – külön fizetett és kiállított 300 lovast és 200 darabontot, ezenfelül Nádasdy Tamás még fizetett vagy ezer vitézt (!) – fele-fele arányban huszárokat és gyalogokat, sőt Tahy Ferencnek is volt itt vagy még 100 magyar huszárja… Ekkora létszámú erő – noha Szigetvár kiemelt szereppel bírt a védelmi rendszerben – nem állt egyszerre ekkor az erősségben, hacsak nem közvetlenül Khádim Ali budai pasa elvonulása után.

Annál is inkább mivel a következő esztendőről (1557) szóló zsoldjegyzék szerint, már csak 198 huszár és 659 gyalogos állt a szigeti kapitány pálcája alatt. Mi lehet ezeknek a drasztikus és gyors változásoknak a hátterében? Erre Takáts Sándor nem ad választ…

Egész pontosan sejteti, hogy a fizetetlenség az oka, és a „vitézlő nép” hacsak tehette igyekezett a magánföldesúri katonaság – ennek száma sem volt elhanyagolható – soraiba kerülni (a reménybeli jobb fizetés miatt). Kétségtelen a korabeli kamarai fizetési hozzáállást tekintve ez sem elhanyagolható tényező, de azt sem feledhetjük el, hogy az a régi szokás is élt még a magyar végeken, hogy a katonaközösség maga felé emelt tisztjével gyakorta együtt eltávozott, ha tehát egy választott tiszt más állomáshelyre ment, vele együtt egész csapata is ment, és ez gyakran kitehetett több száz embert is.

Kerecsényi László szigeti kapitánynak 1554. augusztus 12-én címzett parancs szerint neki, mint főtisztnek – közvetlen szolgálata alatt – 50 jó lovasa van, míg más tisztjei azonban több legénnyel bírnak… Így volt ez korábban is: Tahy Ferenc szigeti parancsnoksága idején a közvetlen irányítása alatt szintén csak félszáz katona állott, aztán később is, Dersffy Farkas ötven lovas legényével szemben, helyettes Budasith (vagy máshol Budasich, Budasics) János 150 huszárnak parancsnokolt. Mit jelentett ez? Minden vitéz a várat szolgálta és a főparancsnoknak engedelmeskedett, de ha – jelen esetben – Budasics menni indult, akkor vele indult 150 derék legénye is más szolgálatra… Véleményem szerint ez is ott rejlik az évente változó várőrségek drasztikus létszámváltozásai mögött.

Lásd. Instructio egregio Ladislao Kerechényi super praefectura seu castellanatu ac provisoratu arcis es oppidi Zigeth.
Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp. 1908. (reprint) 47-48.