Korhely históriák 2.

Hódolat Bacchusnak! Korhely históriák…

„…az romlandó állapotnak sok habjai között…”

Világi szablya és „lelki kard”

Az idős Batthyány Ádám gróf merész portyáiról egy „gutaütés” és naplóbejegyzései kapcsán.

Batthyány Ádám „Az 1640-es évektől sokat betegeskedett, naplóföljegyzései között gyakran előfordult, hogy ’rosszul voltam’, igaz, hogy ez általában az előző napi ’ittonk is’ bejegyzést követte. A kettő közötti kapcsolatot néha maga is elismerte: ’rosszol voltam az italtól.’ Minden bizonnyal a túlzott borfogyasztásának volt köszönhető 1654. október 21-én a fehérvári portya során kapott agyvérzése is. A fiatal erdélyi fejedelem, II. Rákóczi György is így kommentálta 1655 januárjában a Batthyány betegségéről szóló hírt: ’Isten gyógyítsa meg őkegyelmét, Isten oltalmazzon, hogy őkegyelmét kövessük boritalbúl, úgy bizony az ország gondviselésére nem érkeznénk. Mindennap iszik őkegyelme.’ Pár évvel később, már Batthyány Ádám halála után, 1664-ben Bethlen Miklós is azért sietett el Rohoncról, mert félt ’a részegségtől, mellyel azelőtt a Batthyány udvar híres volt.’

A betegség és a rosszullétek azonban nem fogták vissza Batthyány Ádám munka kedvét, és abban sem akadályozták, hogy továbbra is nagyszabású portyákat vezessen a hódoltsági területekre. (…)

…Batthyány 1656 októberében ’Buda alá’ ment sikerrel csatára. 1657. január 23. és 26. között Nádasdy és Batthyány katonái együtt ’akarván egy fordulást avagy próbát tenni Kaposvár felé’, egészen a Balatontól 100 kilométerre fekvő Mozsgóig (Dombora) jutottak ’olyan szerencsével, hogy 150 rácot rabul ejtettek, több mint százat lekaszaboltak, hét falut fölgyújtottak, és majdnem 400 tehenet elhajtottak, miközben az övéik közül nem több, mint négy személy veszett el.’ Batthyány és Nádasdy azonban csak Keszthelyig követték őket. Április 30-án – miközben II- Rákóczi György erdélyi hadai Lengyelországban jártak – egy újból keresztény hitre tért pribék (’mameluk’) 300 törököt vitt csapdába Tata és Komárom között, és a magyar csapatok Batthyány személyes jelenlétében ’oly módon fogadták őket, hogy csupán a mamelukot és 32 embert, többnyire előkelő törököket ejtettek fogságba, a többieket egyetlen keresztény katona elvesztése nélkül lekaszabolták.’

A nagy oszmánellenes háborút - melynek ideje végül 1663-ban jött el – Batthyány Ádám már nem élhette meg. Betegsége – amelynek miben létét nem ismerjük – 1658-ban egyre súlyosabb lett, annyira, hogy február 20-án végrendeletét is megfogalmazta. Ebben nem csak birtokai sorsáról rendelkezett, hanem általános erkölcsi útmutatást is adott örököseinek.

’Jóllehet mi is ifjúságunk és elménk értésünknek idejétől fogván azon fáradoztunk, hogy ennek a romlandó állapotnak sok habjai között minden igyekezetünket Isten nevének dícséretére (…) hazánknak s minden rendbéli jóakaró atyámfiainak előmenetelekre rendelvén…’

Ennek megfelelően Batthyány Ádám életének utolsó éveiben is egyre nagyobb teret töltött ki a lelki dolgokkal való foglalkozás. Erre utal 1654-ben összeállított imakönyve, a Lelki kard, rohonci ’oltáros kamrája’ és a németújvári várban végzett ’devotizálásai.”

Lásd. Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr udvara a XVII. század közepén. Győr, 2012. 468-470.