Országbárók

„Országbárók” (barones regni) mellé örökös bárók…

Avagy a magyar arisztokrácia bővülése a katonai érdemek alapján a XVI. században…

Érdemes felidéznünk – az előző bejegyzésekhez kapcsolódva –, hogy a mohácsi csatavesztést követő időszakban az új uralkodó dinasztia, a Habsburgok is – akárcsak elődeik – igyekeztek a hozzájuk hű arisztokrácia kiépítését megkezdeni. Ennek egyik szegmense éppen az volt, hogy az uralkodó azon férfiakat és családjaikat emelte fel a magyar arisztokrácia sorába.

Például:

1587. november 12-én Prágában állították ki és hagyta jóvá az uralkodó – I. Rudolf király (német-római császárként II. Rudolf) – Illésházy Istvánt az „örökös bárók” sorában – vagyis a magyar főnemesség soraiba – emelő okiratot. Itt Illésházy Istvánnak katonai szolgálatait méltatják a végeken Léván és Győrben, valamint katonai szolgálatát Erdődy Péter mellett, valamint az Udvar számára végzett hivatal viselését…

Később, 1607. november 5-én ugyancsak örökös bárói címet kapott felsővadászi Rákóczi Lajos hajdú főkapitány, akit a végvári harcokban viselt szolgálataiért, Kállón betöltött tisztjéért, valamint a 15-éves háború csatamezein vére hullatásáért emelt fel a király az arisztokrácia soraiba…

Érdemes itt segítségül hívnunk Pálffy Géza remek történeti összefoglalását arról, hogy 1526 és 1608 között miként is bővült ki a magyar arisztokrácia a katonai érdemek alapján – egy-két kivételtől eltekintve – itt ezeket emeljük ki és soroljuk fel:

Bedeghi Nyáry Ferenc – 1535. augusztus 16-án katonai érdemeiért, mint „udvari huszár kapitány” kapta meg a címet;

gersei Pethő János és testvérei Gáspár és Boldizsár – 1549. április 7-én egyrészt Habsburg Mária (az özvegy királyné – ti. II. Lajos özvegye) és udvari huszár kapitányi szolgálataikért; ruszkai Dobó István – 1553. május 26-án jól ismert katonai érdemeiért – Eger védelméért etc.;

kányaföldi Kerecsényi László – 1559. május 30-án katonai szolgálataiért a szlavóniai végeken és szigeti kapitánysága okán;

rátkai Ráttkay fivérek – Pál és Péter – szintén ugyanekkor – ugyancsak a szlavón végeken végzett szolgálataikért;

grádeczi Horváth-Štančić Márk – szintén ugyanekkor – a végeken való helytállásáért és különösen Szigetvár élén végzett szolgálataiért;

a ghymesi Forgáchok – Zsigmond, Simon, Pál és Imre – 1560. március 30-án szolgálataikért (bár ebben szerepet játszott a nagy befolyású testvér Ferenc is) a törökök és Szapolyai-párt elleni harcokban való szerepükért;

pakosi Paksy János – 1560. április 10-én katonai szolgálataiért Győrben, Veszprémben, Pápán és Komáromban;

csömöri Zay Ferenc – 1560. július 1-én katonai érdemeiért (Eger, Szolnok, Komárom) és diplomáciai küldetéseiért;

ruszkai Dobó Domokos – 1563. november 15-én katonai szolgálataiért Szatmárban és a Szent Korona Bécsbe kíséréséért;

nagylucsai Dóczy Miklós és Gábor – 1561. december 1-én az előbbi mint végvári lovastiszt, az utóbbi a királyi udvarban végzett szolgálataiért;

szerdahelyi Dersffy István – 1564. február 1-én udvari apródi, valamint katonai érdemeiért (Kassán János Zsigmond ellen, valamint a Bányavidéki Főkapitányságban a török ellen);

Draskovich Gáspár és fia, János – 1567. augusztus 3-án a Pozsonyban kiállított okirat szerint lovaskapitányi szolgálataikért a horvát-szlavón végvidéken;

Szentléleki Kasztellánffy Péter – 1569. október 11-én udvari szolgálataiért Miksa főherceg mellett és a szlavón végeken katonáskodásáért;

Lupoglavai Krusics János – 1570. január 8-án vitézi érdemeiért, melyet Csábrágon, Korponán és a Bányavidéki Főkapitányságban bizonyított;

Mágochy Gáspár 1572 előtt kapta a bárói címet főként mint régi gyulai kapitány (a vár már 1566 óta török kézen volt);

nagykemléki Alapy Gáspár az 1570-es években kapta a kitüntető címet, mint Kanizsa főkapitánya és később horvát bán (egyébként ő az 1566-os szigeti ostrom egyik túlélője volt);

Az erdődi Pálffyak – Miklós, Tamás, János és István – 1581. április 21-én Prágában emelték őket örökös báróságra, mind udvari, de főként katonai szolgálataikért a végeken;

Gregoriánczy István – 1581. október 11-én katonai és hivatali érdemeiért, mint horvát vice-bánt érdemesítették a címre;

kisasszonfalvai Istvánffy Miklós – 1582. január 19-én Pozsonyban emeltetett az örökös bárók sorába főként udvari szolgálataiért, ekkor lett haláláig nádori helytartó;

Illésházy István – 1587. november 12-én katonai és hivatali szolgálataiért, mint végvári tiszt Léván és Győrben;

felsővadászi Rákóczi Zsigmond – 1588. augusztus 28-án Prágában emelték az örökös bárók közé, hivatkozva katonai érdemeire, melyet végvári főtisztként Szendrőn és Egerben szolgált meg;

lokácsi Prépostváry Bálint – 1589. február 20-án végvári katonai – Kassa, Kálló stb. – szolgálataiért;

Thököly Sebestyén – 1593. augusztus 20-án történt felemelése meglehetős kivételt képez, mivel nem katonai, hanem gazdasági érdemeiért emelték a bárók soraiba (róla még hosszabban szólunk);

kisserényi Serényi Mihály – 1596. június 25-én végvári katonai tisztségeiért, melyeket Tokajban, Szatmárban, Kállón, Kassán, Szendrőn és Füleken töltött be;

ludbregi Thuróczy Benedek – 1599. április 1-én lovaskapitányi szolgálataiért a horvát-szlavón végvidéken;

bethlenfalvi Thurzó György – 1599. július 10-én Ernő főherceg mellett betöltött tisztségéért valamint a 15-éves háborúban katonai szolgálataiért;

briberi Melith Pál – 1603 előtt kapta meg a bárói címet lovaskapitányi szolgálataiért;

Konszky Mihály – 1603. május 10-én katonai érdemeiért, melyeket a horvát végeken bizonyított;

Csáky István – 1605 előtt kapta a báró címet – szintén különleges okból – Basta generális támogatásáért a 15-éves háború idején;;

A nagyapponyi Apponyi fivérek – Péter és Pál – 1606. június 28-án emelték fel őket katonai és diplomáciai szolgálataikért, melyet a 15-éves háború idején tettek a király és a haza javára;

giletinci Osztrosics András és István – ugyanekkor kapták bárói címűket és rangjukat, katonai és udvari tisztjeikben végzett szolgálataikért;

orbovai Jakusics András – 1606. június 21-én ugyancsak katonai vitézségéért és érdemeiért;
hethesi Pethe László és gyermekei – Márton, György, István, Anna és Judit – 1606. szeptember 24-én kiállított diplomájuk szerint azért az érdemért, melyet mint kassai vice-főkapitány szerzett;

bellényi Alaghy Ferenc – 1607. május 3-án Prágában adományozott báró rangját azokért a katonai érdemekért kapta, melyeket a 15-éves háború alatt vére hullásával és kardjával szerzett Fülek, Hatvan ostromában, a mezőkeresztesi ütközetben, Váradnál és végül azzal, hogy elszenvedte Bocskai híveinek üldözését és a lojális maradt a királyhoz;

felsővadászi Rákóczi Lajos – 1607. november 5-én kapta főrendi rangját és címét a 15-éves háborúban szerzett érdemeiért;