1597 - Basta generális a magyar hajdúkról

„Sohasem láttam olyan bátor és ravasz gyalogosokat, mint a magyar hajdúk.”

Basta generális a magyar hajdúkról…

A 15-éves háborúban a magyarországi és az erdélyi csatatereken forgolódott neves, híres-hírhedt itáliai származású Giorgo Basta generális, akit nem vádolhatunk azzal, hogy a magyarok iránt barátsággal elfogult lett volna, hangsúlyozta, hogy vitézebb csapatai a török elleni harcban sohasem voltak, mint a magyar hajdúk. 1597-es hadjárat tapasztalatait összefoglalva azt írta, hogy a magyar hajdúk olyan bátorsággal verték vissza a törököt egy összecsapás alkalmával – kiemelve őket –, hogy olyan vitézséget „soha nem láttam még más nemzettől.”

Máskor azt szorgalmazta, hogy a kopjás csapatokat, mint a közszékelyeket, vagy a hajdúkat is mind lövőszerszámmal kellene felszerelni s így a lovassággal összehangolva kiválóan harcolhatnának a mezei ütközetekben. Basta tábornok maga szorgalmazta az uralkodónak írt leveleiben, hogy egy állandóan felállítandó magyar haderőre van szükség, mely nagyobb hatékonysággal küzdhetne a török ellen, mint az évről-évre Nyugat-Európából felfogadott zsoldos had.

Erdélynek és a 15-éves háborúnak példáján maradva, nemcsak Basta idegen zsoldosainak erőszakossága jelentett elviselhetetlen kínszenvedést, de a zsoldjában álló hajdúk kimondhatatlan kegyetlenkedését is. Amikor az erdélyi magyarok úgy könyörögtek kegyelemért, hogy ha másért nem, hát azonos vérükért, nyelvükért és vallásukért irgalmazzanak, akkor ezek a kegyetlen hadfiak ekképpen vágtak vissza: "…ti hajas törökök vagytok, s törökkel béreltek. Ebek vagytok ti, nem szánunk – Isten minket így segéljen – levágni, úgy mint a törököt; az Istentől pedig mi semmit sem félünk – Deus ignoscat – mert a Tiszántúlon hagytuk."

Egyébként – s ezt nem mentségként, de a történeti hűség kedvéért írom –, hogy a zűrzavaros állapotokra jellemző – s itt főként a korabeli háborúk (vagy úgy általában a háború) természetéből adódó „ököljog”-ra, valamint a Habsburg Birodalom anyagi tartalékainak teljes kimerülésére és ebből következően a katonaság ellátásának súlyos hiányosságaira gondolok -, hogy Basta, mint a királyi hadak főparancsnoka, hiába is akarta, nem is tudta megfékezni katonaságának erőszakosságát. Erről egyébként több korabeli magyar forrás – pl. Szamosközy István is – megemlékezik.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

vö. Scriptores rerum hungaricarum veteres ac genuini. Bécs. 1746. I. 610., 693.

Lásd. Basta György hadvezér levelezése és irata. ford. és szerk. Veress Endre. Bp. 1913. I. 16.

Lásd. NAGY László: Bocskai István a hadak élén. Bp. 1981. 204.
Nagy Szabó Ferenc memorialéjából. In: Erdély öröksége III. Tűzpróba. Bp. én. (reprint) 20.

Basta korának ismert hadtudományi írója, a háborúnak „teoretikusa” is volt, az európai harctereken eltöltött tapasztalatait két jelentősebb munkában is összefoglalta, melyeket másfélszáz éven át működése után is többször kiadtak. A költő és hadvezér Zrínyi Miklós maga is olvasta e munkákat és jól ismerte, használta Basta gyakorlati tapasztalatait. Basta két jelentős hadtudományi munkája olasz nyelven jelent meg: „Il mastro de campo generale”, illetve az „Il Governo della cavalleria Leggiera.”