A hadsereg

A magyar sereg csatadöntő fegyverneme a nehézpáncos lovasság volt, mely elsőprő erejű rohamával szemben a török könnyűlovasság nem állta meg a sarat. Miután Mátyás nehézfegyverzetű állandó zsoldosseregét feloszlatták, ennek a páncélos lovasságnak a jelentősége méginkább negnőtt. (...)

Miután a nehézpáncélos lovasság felszerelése igen drága volt, a hadsereg zömét a könnyűlovasság alkotta. Ez azonban természetszerűen következett a határvédelemnek abból a jellegzetességéből is, hogy viszonylag nagy területet kellett kis erőkkel védeni, a tömeget tehát gyorsasággal kellett pótolni. (...)

Idők folyamán természetesen a huszárság elmagyarosodott, sőt mint tudjuk, jellegzetesen magyar fegyvernemmé vált, a Jagelló-korban azonban sorai között a rác elemek aránya még igen nagy lehetett. A huszárok harci értéke - legyenek magyarok vagy rácok - igen magas volt, a nap mint nap megismétlődő határmenti csatározásokban a portyázó harc európai hírű mestereivé váltak (...) Suriano velencei követ szerint a magyar nehézlovasság rossz, de a könnyűlovasság a "világon a legjobb".

A magyar hadsereg ütőképeségét rendkívüli mértékben gyengítette, hogy kevés gyalogsága volt, s ami volt, annak a minősége sem közelítette meg a nyugati reguláris gyalogságét, de a janicsárságét sem. Jó részük íjjal volt felszerelve s csak az északi megyék telekkatonaságának és a városok által kiállított zsoldosoknak volt lőfegyverük. Európa csataterein ebben az időben már a lőfegyverrel és pikával vegyesen felszerelt gyalogság volt a döntő fegyvernem és annak sajátosságaihozalkalmazkodott a lovasság is, ráépült az egész taktika. (...)

A magyar hadszintér adottságait tekintve rendkívüli jelentősége volt a dunai hajóhadnak, a naszádosoknak. A vízi utak ellenőrzése, rajtuk az utánszállítás biztosítása, továbbá a szárazföldi hadsereg harcának támogatása volt a feladatuk. Az ország gazdasági életének rohamos romlását talán ennek  a fegyvernemnek a hanyatlásával lehet leginkább lemérni. Mátyás idjében a naszádosok létszáma még 10.000 körül volt, a Jagelló-kor utolsó éveiben csupán 1.000. Minden bizonnyal ennek megfelelően csökkent a hajók száma is, így ha Mátyás idején számuk 360 körül volt, akkor most aligha lehetett több ötvennél. Két típusa volt a dunai hajóhadnak: a gálya és a naszád. Az előbbi 40, az utóbbi 18 evezős volt. A gályákon ágyúk is voltak.

Tüzérsége is kevés volt a hadseregnek. A várak még úgy-ahogy el voltak látva ágyúkkal, a mezei hadsereg tüzérségét azonban részben a várakból pótolták, főleg pedig külföldről kölcsönözték.

Az élelemellátás megfelelően működött, legalábbis nem tudunk róla, hogy élelemhiány gátolta volna a hadműveleteket. Ez természetes is, hiszen az ország mezőgazdasági termelvényekben való gazdagsága, valamint a folyókon - főleg a Dunán -  való szállítás igen megkönnyítette az élelemszállítást.

Perjés Géza: Mohács