Nagy Kálmán: MOHÁCS 1526. AUGUSZTUS 29.

Szent János napján, a mohácsi réten,
Lovak és lovagok, talpig nehéz vértben.
Főurak, főpapok, Tomorival élen,
Velük Lajos király, válogatott néppel,
Vonulnak előre, augusztusi fényben.

Szulejmán hadával megütközni jöttek,
Török túlerővel nem sokat törődtek.
Majsi dombok alatt, törökök a balszárnnyal
Várakozott.- Szpáhik, ágyúk janicsárral.
Seregüknek zöme, még nem ért a síkra,
A dombok közt vonult, málháját hurcolva.

Tomori ezt látva, a balszárnyra támadt,
Lovagok rohama áttörte a gátat,
Menekült a szpáhi, szétnyitotta szárnyát,
Így csapatainkat janicsárok várták.
Ám Tomori üzent, - hitt a győzelembe;
S a király megindult, az ágyukkal szembe.

Csak közben a szultán is leért a síkra,
Válogatott hadát küldte csatasorba,
Sőt a jobbszárnyuk is belépett a harcba,
Hogy másik szárnyunkat a halálba hajtsa.

Megtorpant rohamunk, - ágyúk vadul bőgtek,
A janicsár puskák sortüzeket lőttek.
Hőseink,s a szpáhik többször csaptak össze,
Ló lovat tiporta, - ember- embert ölte.

Lecsaptak a kardok, mint a fényes villám
Hullottak a fejek, de csak jött az iszlám
Sújtott a buzogány, szétzúzta a csontot
Ágyútűz és puska életeket ontott.

Sebzett a nyílvessző, lyukat fúrt a kopja,
Mindenütt csak a vér!- ömlött patakokba.
Aratott a halál, fogyott a hős bajnok,
A gyilkos küzdelem, másfél órát tartott!

Amikor vége lett, a mező megtelt vérrel,
Sebesült harcosok, fetrengő testével.
Tért nyert a túlerő, körbefogta őket,
Ki tudott menekült, a győztesek öltek.

Lajos is ott harcolt, ameddig tehette,
Néhány katonája, aztán kimentette,
Nem sokáig jutott, Csele patak várta,
Lováról lebukva a medrébe zárta.