1552 - Erdély veszedelme

„...semmiképpen sem lehetnek ott, még ha repülnének akkor sem."

Aki szárnyak nélkül, de még azzal sem repülhetne..., avagy Erdély veszedelme 1552-ben. Castaldo tanácstalansága és erőtlensége, zsoldoslázadás és dúlás valamint a román vajda támadása Erdély ellen...

1552 júliusának ezen napjaiban – mint arról már szóltunk – nem csupán Khádim Ali budai pasa hadjárata, s nem is „csupán” Kara Ahmed és Szokollu Mohamed vezírpasák támadása – ekkor éppen Temesvár ellen – zajlott, de a török vazallus román vajdák is Erdély megtámadására kaptak parancsot... A veszedelmet a „kincses tartomány”-ban azonban még fokozta, hogy a királyi erők főparancsnoka, Castaldo őrgróf – noha bárhogyan is igyekezett – sem Temesvárra megfelelő segítséget, de még saját – reá bízott – tartománya megvédésében is gyenge és erőtlen volt...

Gian-Baptista Castaldo maga írta a királynak, I. Ferdinándnak, hogy tudja mekkora veszedelemben van most Temesvár, s nem rég Losonczy István főkapitány kérte legalább 200 katonát küldene be, de erre nincs semmi módja: „...de semmiképpen sem lehetnek ott, még ha repülnének akkor sem." – s ebben igazat kell adnunk neki, látva miként álltak a dolgok ekkor Erdélyben. Hogy mi is okozta ezt az erőtlenséget? A korabeli hadszervezet – a céhes zsoldosi intézményrendszer ingatag volta és a nemesi fölkelés idejét múltsága, annak lassúsága és elégtelensége...etc. mind társultak Castaldo őrgróf vezetői alkalmatlanságával. Castaldo felett átcsaptak a hullámok s kiesett kezéből az irányítás gyeplője...

Már július 9-én – mikor Castaldo seregének javával a Barcaságba sietett – a fellázadt nyugati zsoldosok egy része, Helfenstein kapitányuk vezetésével beváltotta fenyegetését... Tudniillik azt, hogyha elmaradt fizetésüket meg nem kapják, akkor a reájuk bízott Kolozsvárt felégetik. A fizetés nem érkezett meg, Helfenstein kapitány pedig ágyúival lőni kezdte Kolozsvárt, s a város egy részét lángba is borították, majd nagy dúlás és fosztás mellett vonultak dél felé Torda irányába. Eközben Castaldo Brassó közelében csak nézhette, hogy a berendelt román-török-tatár hadak mint prédálják fel Székelyföldet és a Barcaságot, mert itteni katonáival is csaknem olyan volt a viszonya, mint Helfenstein fellázadt német zsoldosaival.

A nemesi felkelés is csak lassan gyűlt össze Erdélyben – s noha célja az volt, hogy Temesvárra segítséget vigyen, sem ezt, sem a román-török-tatár hadak rablásától nem tudta megvédeni Erdélyt, csupán egyetlen dologra koncentráltak az zsoldoslázadás megfékezésére. Castaldo a magyarok javával Kolozsvárra siettek, ahol a zsoldosok tobzódásának véget vetettek: 200 lázadót legyilkoltak, tizenegy-néhány főkolompos tisztet és zsoldost nyilvánosan kivégeztek, de ezzel a tűzfészek még nem szűnt meg. Helfenstein megmaradt lázadóival már messzebb járt: éppen Gyulafehérvárt gyújtotta fel (július 12-én).

Az erdélyi állapotok zűrzavaros voltára és a korabeli hadszervezet elégtelenségére jellemző mind az ami aztán később történt: a hónap közepe táján a román és török portyázó csapatok zsákmányukkal igyekeztek elhagyni a hágókon át Erdélyt. Összegyűlt a székelyek hada is ekkora, de az is inkább arra készült – a források tanúsága szerint –, hogy a nemesi felkelésre vagy a nyugati zsoldosokra menjen rá. Pedig amikor a királyi had – rendbe szedve magát – a rabló hadak után eredt – Ödönffy László vice-vajda és az Arco-fivérek (Felix és Giovanni) vezetésével, akkor hamarosan felbomlott a zsákmányukat mentők minden rendje: „gyors lépéssel követték a zsákmánnyal visszavonuló ellenséget, ez mégis, amint megérkezésükről tudomást szerzett, azt gondolva, hogy Castaldo és Báthori összes csapataival jelent meg, hanyatt-homlok futással már a hegyeken iparkodott átkelni."