1588 - Rácjárás Szigetvár környékén

Egy rejtélyes ügy: Bürüs megrablása – „rácjárás”; martalócok fosztogatása a szigeti szandzsákban…

Egy újabb botrány „Sasvár bég” rovásán?

1588 kora őszén – egészen pontosan szeptember folyamán – a Porta rendelkezik a martalócok dúlásai miatti vizsgálatokról.

A martalócok – főként délszláv rácok (vagyis szerbek) – „saját” területen raboltak, vagyis a budai pasa, avagy annak kíséretéhez tartozó magas rangú tiszt birtokát fosztogatták, amikor kirabolták Bürüs falut…

Nem túl gyakori, de létező jelenségről volt szó. A javarészt martalócként alkalmazott délszlávok – csaknem mind szerbek – gyakran mentek ki magyar királyi területekre prédálni és az ellenséges – magyar – végvárak „hátországát” fosztogatni és terrorizálni. Ezen „rácjárások” – ahogyan ezt később főként a Rákóczi-szabadságharc idején mondták – valóságos rémjelenségei voltak a korszaknak. Ezek ellen léptek fel gyakran a magyar végvárak népei éppen olyan kegyetlenséggel és pusztítással, mikor ezen martalócok telepeit a rác falvakat – melyek a török Hódoltságban megszaporodtak – elpusztítani indultak. Ilyen akciókkal találkozhatunk mind a XVI., mind a XVII. században. Ez a végvári háborúskodás mindennapi hozadéka volt, azonban az már ritkábban fordult elő, de az is megtörtént, hogy ezen martalócok nem az ellenséges területet, hanem a török urak alá vetett falvakat fosztották ki. Erre láttunk már példát a Nagy Szulejmán-i időszak „ideális” kormányzata alatt is (amikor a mohácsi szandzsákot vagy éppen a pécsi bég uralma alá eső területek falvait – illetve Siklós környékét fosztogatták – a Dráván túlról átjött martalócok, a pozsegai bég hadi népéből).

Az állatok elhajtása és az emberek elrablása és a rabszolga-kereskedelem jó fizető üzlet volt. „Sokkal” később – újra csak ezzel a példával jövök elő – 1704 elején (a Rákóczi-szabadságharc idején) amikor a labanc rácok feldúlták Pécs városát (amely jóformán minden ellenállás nélkül esett áldozatukul) éppen egy császári tiszt visszaemlékezéseiből (emlékirataiból) tudjuk, hogy az elhajtott lakosságot – és azokat is kiket Baranyában összefogdostak – egyenest a Török Birodalomba terelték (értsd a balkáni tartományokba), ahol aztán eladták őket rabszolgának. Különösen nagy keletje volt a gyerekeknek és fiatal leányoknak, nőknek.

Az, hogy az 1580-as évek második felében (1587-ben) Bürüs falu megrablása és kifosztása mögött pontosan egy spontán akció – a fékezhetetlen rablási és prédálási hajlam állt-e avagy valami más?

Nehéz lenne most már pontosan megmondani. Annyi biztos, hogy a budai pasa egyik tisztje, név szerint Ibrahim kapudzsi-kethüdá tímárbirtoka volt Bürüs (Szigetvártól dél-délnyugati irány cc. 10 kilométernyi távolságra). Amikor a rác martalócok Bürüst kifosztották és a parasztok állatait elzsákmányolták, valamint jó néhány embert fogságba hurcoltak – közülük 16 embert maga a szigeti bég – ekkor „Sasvár”, vagyis török nevén Sehszüvár bég bocsátott árúba…

A történet folytatása nem ismert teljességében. Az biztos, hogy a szultán, III. Murád személyes parancsa ment ki Budára, valamint a siklósi és pécsi kádikhoz, hogy az ügyet a legalaposabban vizsgálják ki, és az elfogott „rájákat” – itt jelen esetben az elhurcolt bürüsi parasztokat azonnal engedjék szabadon és javaikat is szolgáltassák vissza.

Az ügyben számos rejtély van. A dolog nyitja talán magának az akkori szigeti bégnek a személyében keresendő. Aki nem volt más, mint a korszak nevezetes híres-hírhedt főtisztje: Sehszüvár bég – magyarban eltorzult alakjában „Sasvár” vagy „Sásvár” (maga is gyakran használta így a nevét a magyar nyelvű leveleiben). A kutatások tükrében állítható, hogy ezen „Sasvár” bég valószínűleg magyar volt, jobbágyi sorból származott és került török szolgálatba. Talán nem is különös – ennek ismeretében –, hogy „új török”-ként bizonyítani akart: kegyetlenül fosztogatta a magyar vidéket, és veszettül harcolt a magyar végvárak népével (különösen az egriekkel, tokajiakkal, szatmáriakkal, kállóiakkal stb.), amely érthető, ha tudjuk – amelyről már beszéltünk –, hogy miféle kegyetlen büntetés várta volna a magyarok kezében pribékségéért.

„Sasvár” nagy ambíciókat táplált. Már Szolnokon is szolgált, mint az erősség bégje, igyekezett elnyerni a temesvári pasa címet – sikertelenül. Aztán Bosznia beglerbégje is volt előzőleg. 1587 márciusában került a török Szigetvár élére – noha ekkor már a budai pasaságot szerette volna elnyerni. És talán ebben keresendő a bürüsi rablás nyitja…

„Sasvár” – Sehszüvár bég ténykedését – akár merre járt és szolgálta (?) a szultánt – mindig botrányok kísérték, mindenünnen panaszok érkeztek ügyei miatt – rablás, jogtalanság, erőszak… Amikor Boszniából – éppen az ellene érkezett panaszok miatt leváltották – távozott (ez valamikor 1586 első felében) és Budára került – itt „kajmakámmá” tették, noha tudjuk igen alacsony jövedelemmel. „Sasvár” budai beglerbég szeretett volna lenni – s ezért folyamatosan intrikált, végül eltávolították Budáról és a szigetvári szandzsák élére került. Itt lehet megfogni azt a szálat, hogy egy budai török tiszt Szigetvár melletti birtokait rabolták ki valami martalóc hadak… Meglehet, hogy valamely vélt vagy valós sérelem állt a bürüsi rablás miatt?

S itt az újabb kérdés. A martalócokról már beszéltünk. Most azonban azt is tudnunk kell, hogy a szigeti zsoldlisták szerint az 1570-es évek elején ugyan voltak martalócok Szigetben, de már csak agájuk kapott zsoldot – a rác legénység nem, őket rablásra engedték. Későbbi zsoldlisták azonban azt mutatják, hogy a martalócok tisztestül eltűntek a kincstári fizetési lajstromokból – erősen vélhető, hogy az 1580-as években kivonták őket a szigeti várból és más palánkokba irányították őket. A bürüsi rablást tehát nem írhatjuk a szigeti martalócok számlájára, mert ilyenek a mondott időben a várban nem állomásoztak. Lehettek viszont valamely palánk prédáért küzdő rácai, avagy valamely „szabadcsapatok” – haramiák, valamely „harambasi” parancsnoksága alatt, akiket „Sasvár” bég megfogadott, hogy egykori budai ellenlábasán „bosszút álljon.” Ez azonban csak feltételezés. Nem bizonyos. Az viszont igen, hogy a panaszok miatt az üggyel a szultáni tanács is foglalkozott – és láttuk a mondott időben rendelkezett. Nem sokkal később Budáról – egy bizonyos Kurd aga érkezett vitézeivel – aki „Sasvárt” fogolyként vitte a pasa elé, s bár Juszuf pasa szerette volna megmenteni a béget a szultáni haragtól. Erre maga „Sasvár” sem látott sok esélyt – végrendelkezett és vagyonát a beglerbégségre hagyta. Később mégis feloldozást nyert – meglehet felemás módon; életét nem sokára befejezte (lehet, hogy megmérgezték).

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

Lásd. Ács Pál: Sásvár bég históriája. Historia cladis Turcicae ad Nadudvar, 1580. In: Hadtörténeti Közlemények, 2002

Dávid Géza: Török közigazgatás a városban. In: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. szerk. Bősze Sándor – Ravazdi László – Szita László. Szigetvár. 2006. 125.