Szerémi György: Levél Magyarország romlásáról

Szerémi György: Levél Magyarország romlásáról

Vertek a dobon, s ismét megindult a vajda, s vele voltak Perényi Péter, Móré László, Török Bálint és Batthyány Ferenc. Ezek a latrok csak mintegy fél akarattal voltak vele, inkább nevették őt, s maguk között mondták: íme, ez a Szapolyai János akar király lenni. [...]

S a püspökök bevezették a templom közepére, ahol fel volt állítva az avató szék, s beleültették ot. S a koronát, minthogy az esztergomi érseki szék akkor üres volt, mert ott maradt a mohácsi csatában Varga László, de helyébe már kijelölték azt a Várday Pált, ez és Perényi Péter ketten tartották kezükben. Perényi Péter nevetve nagy hangon mondta:

- Magyarok, itt a korona, amelyet én három évig nem láttam, mert ellopták. Vajon meg akarjátok-e koronázni Szapolyai Szepesi Jánost?

- Egy részük kiáltotta:

- Akarjuk!

- Werbőczy István igen buzgólkodott uráért, a vajdáért:

- Tudjátok, nemesek és nem nemesek — mivel a hét szabad városból mindegyiknek ott volt a bírája tanácsosaival hogy a vajda úr mennyit szolgált nektek, magyarok, s akartok-e hálásak lenni iránta?

- Akarunk - mondták.

És Werbőczy István még mondta:
- No, mutassa föl mindenki a kezét feje fölé! -
És csak részben, nem sok kezet látott fölemelkedni.

Ez volt Szent Márton hitvalló ünnepén, vasárnap. És föltették fejére az angyali koronát, nagy misét celebráltak, s szokásuk szerint fölszentelték. Én pedig néztem őt, mint ült díszben. Hirtelen kezdett az angyali korona csúszni Szapolyai János fején, s a püspökök kezükkel tartották rajta. Hogy elengedték, mindjárt ismét félrecsúszott. Mondták, hogy nem érdemli, mert vérrel fertőzte meg a kezét a kereszteseken, mert hitével megcsalta őket s Erdélyben a székelyeket. És látszatra igazat mondtak. Néhányan mondták, nem ezért, hanem mert kicsi a feje. [...]

Mindjárt elkezdték a Te Deum laudamus-t, s elvezették szállására a prépost házához. És mondja Perényi Péter:

- Én nem ülök addig az ebédhez, míg kezembe át nem adjátok az angyali koronát. - János király mindjárt elszomorodott, s akarva sem tudott bármit is felelni ellene. Már kedves testvéreim, itt elkezdődött János király ellen a fő árulás, hogy az új király csak régi tanácsosait, Basi Györgyöt és Horváth Bertalant hívta magához; Werbőczy István is így óhajtotta. Én pedig megértettem, mi fog történni vele s azzal a latorral, Perényi Péterrel, aki most fogolyként ül Ferdinándnál. Én megmondtam előre ő Királyi Felségének, hogy semmi esetre se adja oda az angyali koronát az ő kezébe, mert lator, érettség nélkül való és állhatatlan. Siettem a királyi felség ajtajához; nem eresztettek be a kapuőrök, hanem inkább megvertek szavakkal és ütlegekkel. Szembe jött velem Menyhért deák; mondta nekem:

- Mit akarsz, uram, György atya?

Mondtam neki:

- Menj  azonnal a királyhoz, s mondd neki, hogy ne adja át a koronát Perényi Péter kezébe, mert ebből olyan nagy baj lesz, amilyen még nem volt. - De mindjárt beleszólt Pöstyéni Gergely, ki Perényi Péter szíve volt, mert ifjúsága óta szolgája volt neki, Perényi Péternek és Imrének; s mások is, főleg Batthyány Ferenc; s fecsegők voltak egész életükben. És ezt mondták:

- Felséges király, semmit se törődj a koronával, mert már meg vagy koronázva, s senki mást nem lehet életedben megkoronázni királyi felséged ellenében.

János király átadta a koronát Perényi Péter kezébe, s azonfelül az erdélyi vajdaságot is, mert annak a Péternek az atyja, Perényi Imre nádor, míg élt, igen gyakran kérte János vajdát, hogy a fiamat, Perényi Pétert ajánlom nagyságod oltalmába. És ő mindjárt megígérte neki, s ennek, Péter atyjának halála után igen kedvezett Péternek, mert már régóta jövendölték, hogy János vajda semmiképpen nem múlhat ki anélkül, hogy király ne legyen. És a király azonfelül egy nagy díszes és aranyozott zászlót is adott neki, amely a palotában volt. És ki akarták vinni a zászlót a prépost palotájából. Hirtelen nagy szél támadt. Csoda történt, hogy amikor ki akarták vinni, a szél visszalökte. Bár a katonák erősen megfogták a zászlót, voltak szám szerint tizenketten, megint visszalökte a szél. Azután fájáról lehúzták a zászlót, s így békésen kivitték. [...]

És már bőségesen esznek és isznak, ünnepelnek citerák, dobok, sípok mellett, mert a király bízott Perényi Péterben és Török Bálintban, mert emlegették János vajdáról, hogy jót tett nekik. Közben engem odahívtak ebédre, ahol a királyi felség udvari emberei és kamarásai szoktak étkezni, Boza Bence, Tömöri László, Csorba Ferenc, és így mások. Leültettek engem az asztaluk mellé. Nagy szomorúságomban sem nem iszom, sem nem eszem. Kezdtek engem nógatni, hogy egyem.

- Amit esztek s amit most ti isztok, bizony mondom nektek, hogy véres habbal fogjátok kiköpni. Ó, ti kába kamarások! Bizony, a királyi felségre piszkoltatok s ürítettétek ki a végbeleteket.

- Hogyan - mondta nekem Menyhárt deák -, miért mondod ezt, György uram?

- Azért mondom, mert János király hamarosan nagy üldözésnek lesz kitéve. Azt gondoltam, hogy ő okos, de nagyon félbolond volt, mert hirtelen kiadta kezéből a koronát Perényi Péter kezébe, és azonfelül az erdélyi vajdaságot is, s Török Bálintnak az ispánságot. És íme, jól tudjátok meg, hogy a király már kizárta magát Magyarországból.

- Mondta Menyhért: - Nem, uram, György atya; Perényi Péter azt mondja, hogy ha elcsíphetné Báthori Istvánt, felakasztaná.

- Én mondtam: - Az ember nem rághatja meg ujját fogával; Perényinek rokona Báthori István, viszont Perényi Péter rokona Báthori Istvánnak. - És fölkelve elmentem szállásomra, ahol két férfi volt, Basi György és Horváth Bertalan. Akkor ezek is a fájdalom nagy szomorúságával ültek az asztalnál, s sem nem ettek, sem nem ittak. S mondták nekem:

- Bizony, György atya, baj van, s a jövő rosszabb lesz, mint a múlt. - És így elkezdték serényen kifejteni János király elárulását; azáltal hogy hirtelen kiadta kezéből a koronát és az erdélyi vajdaságot s Török Bálintnak az ispáinságot, már kizárták János királyt. És Perényi Péter azonnal vígan elrohant Budára; nem várta meg a királyt végig. És Budáról nyomban Füzérvárra futott, s ott helyezte el a koronát biztos helyen. [...]

Közben híre járt, hogy Ferdinánd nagyon készül Magyarországba jönni, és betolakodni János király fölé. Igen sokszor nyilvánosan hallottuk, hogy a magyarok felső pártja gyakran ösztönzi Ferdinánd királyt, hogy vízen és szárazon szállon le Budára. Mikor megláttam Petrovytt Pétert és szembe kerültem vele:

- Lám, Péter uram, mit mondtam nektek Székesfehérvárott a koronázás napján, hogy a király rosszul állította az erdélyi vajdaságba Perényi Pétert, és adta kezébe a koronát, s Bálintnak a temesvári ispánságot.

-  Mondta nekem: - Tudod, György uram, hogy a király, míg vajda volt, megmentette Török Bálintot, amikor az országlakosok őt mint hűtlent száműzték Mohács mezején, s Erdélyben táplálta őt mint egy szegényt. És Péter bensejében esküt tett az oltári szentségre, rátéve mindkét kezét; nem tartotta tehát őt hozzánk hűtlennek és esküszegőnek. - Petrovytt Péter atyafia volt János királynak. Én megint mondtam neki:

- Az a ti titkos tanácskozástok nem tetszik a népek között, hanem jobban tetszik a parasztok között a nyilvános tanácskozás; olykor aggodalmuk be is következik. De én tanácsot adok nektek, hogy azonnal menj a királyhoz, és mondd meg neki, hogy rögtön hívassa magához Perényi Pétert. Hogyha megjött, mindjárt fogjátok le, és csikarjátok ki tőle a koronát, mert hallom, hogy ő egy ruhára öltött fekete gubában titkon Bécsben van rokonánál, Báthori Istvánnál, Ferdinánd királyál és Bálintnál. Emlékezzék nagyon jól urasá- god, mikor a koronázásról Budára mentünk, Török Bálint és Batthyány Ferenc körüljárta a Szent György-kápolnát, s egyik a másikat nagyon ösztönözte, s a következő éjjel mindketten meg szöktek a király tudta, engedélye nélkül. Ezt hallva a király nem tudta, hogy ez ugyan mi. Hívatta Pétert, vonakodott eljönni, hívatta Török Bálintot, vonakodott eljönni. Íme, uram, János király, ezek az ifjak hogyan állnak meg hitükön; az éretteket elhanyagoltad és hátravetetted, atyafiaidat, kiket gyermekkoruktól kegyeltél, megvetetted. [...]

Hogy végre megtudta, hogy Perényi Péter és Török Bálint nem akar megjelenni, átengedte magát szokása szerint a búsulásnak. Elhatározta magát, kiválasztotta Bánffy Jánost, kiválasztotta másodikul személy szerint András doktort, harmadikul Werbőczy Istvánt, hogy legyenek követei Ferdinánd királyhoz. A három közül kettőn akartak menni, de Werbőczy semmiképpen sem akart, mert tudta, hogy Báthori István kegyetlen és állhatatlan; hogy a követet nem szabad megölni, de ő megölne engem. - És János király levelet írt Ferdinándnak, s abban ez volt:

- Esedezem és könyörgök a mindenható Isten s az ő Atyja szeretetére, ne jöjj be ellenem Magyarországba, s betolakodó ne légy a magyarok angyali koronájának pitvarába, mert én vagyok Magyarország királya, akár jogosan, akár jogtalanul. És ezenfelül ne fogadd el árulóim tanácsait, hogy végül magad se essél kísértésbe tőlük, miképpen én, mert már példát vehetsz rólam. Minthogy én nem sokáig maradok meg a magyarok királyságában, mindjárt rászáll az angyali korona a te fiaidra. Én bizony ígérem neked, nem házasodom meg, hogy nemzzek a te gyermekeid ellen. Hogyha nem szűnsz meg ellenem jönni, akkor én tanúságot teszek a mindenható Isten s az ő Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy bármi ezentúl jönni fog rátok és fiaitokra, pusztulás, népek fosztogatása és vérontása, nem az én bűnöm lesz a mai naptól fogva sem. [...]

Már gyakran járta a hír János király udvarában Budán és a polgárok között is, hogy Perényi Péter Ferdinánd királynál volt egy fekete gubában, s sokan látták őt ott járni. Azután eljött Budára a királyhoz nagy hízelgéssel, mint Iskariót; felbátorodva szavaiban méz folyt a szájából, mégis epét hordott szívében. Én bizony azt véltem, hogy a felség foglyul ejtve vetteti őt a Csonka toronyba, de elmulasztotta megtenni. Mondtam én magamban: tót eb nem mérges, miként a magyarok szokták mondani közmondásaikban. És sok nemes, vármegyei ispán jött Péterhez, mert erdélyi vajda volt. Nagyon panaszkodtak és esedeztek neki azok, kik Bács vármegyéből voltak, akiknek birtokait a török császár elpusztította, és azokat, akiket tudtak, megöltek, mert Jován cár mondta nekik:

- Szegény magyarok, már nem szabad bírnotok ezt a földet, mert egy éjszaka megkötözve visznek el benneteket a martalócok Nándorfehérvárba. Nem tudjátok hát, mit kívántok. - És jól mondta a Fekete ember: - Ezt a földet és a Szerém-szigetet megmentem a törököktől.

Hogy nagy volt a tódulás Péterhez, nem János királyhoz, mert gyapjút piszkol a farkas a tétlen pásztor alá, mondták a nemesek:

- Vajda úr, ne hagyj el minket, árvákat, a mindenható Isten szerelmére. - Mondta nekik Péter vajda:

- A királlyal fogok előbb tárgyalni. - Bement a királyhoz. És János királyt nagyon vádolta, és mondta: Ellenséget rendeltél fölénk. Én, hitemre, ki fogom irtani azt a latrot, mivel még nem látott embert ez a petykó.

Én pedig egy káplánt szereztem neki, név szerint Verebéli Gáspárt, mert őnagysága kért engem, hogy küldjék neki egy káplánt. És átmentem Perényi Péter erdélyi vajdához, hogy vele szemtől szembe beszéljek és tanácsot ajánljak. Nem találtam őt, csak Gáspár káplánt. Megkérdeztem őt, mi vitája volt a királlyal. Mondta nekem :

- Bizony, György úr csodákat fogsz látni a vajda úrtól. - Én mondtam:

- Ó, ti balgák, ti azt gondoljátok, hogy olyanok vagytok, mint az oroszlánok. Bizony megfricskáznak benneteket azok a rácok. Hát nem tudjátok, hogy én írom az ő kérvényeiket? Én csak tudom, milyen katonái vannak a Fekete embernek; van alatta nádor és kincstárnok, Zubota vajda. Ugye hallottátok, hogy megverte Török Bálintot. Hallották ugye, hogy lefejezte nagyságos Csáky Lászlót, és földre terítette egész csapatát. És a te urad, Perényi Péter már esküszegő, hűtlen és állhatatlan János királlyal szemben. Mi talán nem tudjuk, hogy voltatok Ferdinánd királynál és elárultátok János királyt? Hogy ez a pap hallotta a szemébe mondott szavaimat - mindig is gőgös volt szívében -, mondta nekem szembe:

- A fejedre mondom, liazudsz! - Én újra megmondtam neki, hogy igazak a szavaim. Megragadtam őt a hajánál, és megvertem, ahogy csak tudtam, s ő is engem, ahogy csak tudott, de az Isten segítségével ő volt alul, és én felül. Ezt hallva János király, Perényi Péter vajda úr és az egész budai udvar, nevettek, hogy két pap párbajt vívott egymással, s György káplán győzött. Perényi Péter hópénzt kiáltatott ki, a lovasok-nak három forintot, a gyalogosoknak kettőt, át-adta nekik a nagy aranyos zászlót, amelyet a ki-rály adott neki Székesfehérvárott az erdélyi vaj-dasághoz. És emidőn sok hadinépe volt, megin-dult Jován cár ellen.

Azután a király nagyot nevetett rajtam, s mondta:

- Én édes György papom, hogy jártál Perényi Péter káplánjával? - No, hagyd csak, hogy jártam én, de látni fogja felséged, hogy mindjárt megverik azt a felfuvalkodottat és botort a rácok. Mondta a király:

- Mit tudsz te, György atya? Én mondtam neki ismét:

- Bizony tudom, király uram, mert Perényi Péter karjában tehetetlen, s azonfelül járatlan hadi fegyverzetben harcolni, a rácok pedig nagyon tapasztaltak, óvatosak, ravaszak és karjában erős nép.

Azután hallottuk, hogy Perényi Péter Gyulán kihirdette a háborút a Fekete ember ellen, szabad zsákmányra. Mondták, hogy nagy sokaságú hadinépe van, tizenkétezer, s hogy a papokat, a parókusokat és a deákokat is föltüzelte a háborúra. Hogy én ezt meghallottam:

- Ó, Istenem, nem kellett volna tennie, hogy az egyháziakat erővel háborúra izgatta, mert szennytelen kezeik emberi vérrel lesznek bekenve. Úgy járnak, mint a hét püspök Mohács mezején, akik hirtelen halállal vesztek el.

Midőn hadát áttette a Maroson, Szöllős mezővárosnál tábort ütött; nemesek és nem nemesek voltak a vajda úrral. A rácok megtudták, hogy csatát akar vívni velük. Jován cár mindjárt elküldte követét Perényi Péterhez gyorsan, s a cár követe átadta a választ a vajdának:

- Nagyságod miért gyűjtött annyi hadinépet ellenünk, rácok ellen? Nemde nekünk is, kik keresztények vagyunk, jobb, ha egyetértünk, s így megszabadítjuk a Szerém-szigetet a pogányok kezétől. - Azt gondolta, hogy a rácok már megijedtek tőle, s azt a választ adta a Fekete ember futárának, hogy Jován cár készüljön fel a harcra. A futár átadta az üzenetet urának és vajdájának, a vén Radicsnak, aki hadvezér volt, s mindjárt megütötték a dobot és trombitáltak, s a hadinép gyorsan felkészülve a harcra, megállott Perényi vajda hadinépe előtt. Azután Perényi Péter nem tudta olyan gyorsan rendezni csatasorát, mint a rácok; hadinépe rendezetlen volt. Látták a rácok, hogy nincsenek felkészülve a harcra. Ahol a kétezer magyar gyalogos állott, azokra támadtak, s nagy mészárlást és pusztítást vittek véghez, úgyhogy, mint mondják, a kétezer emberből nem maradt több ötven gyalogos férfinél. Azután a lovasokra törtek. Bizony sokat leterítettek azokból a nemesekből, akiket a királyi felség udvarából ismertem, mint például Kerei Pált és Ábránffy Györgyöt; és így más nemesek is sokan elestek. Úgy mondják, vajon elpusztultak-e annyian Mohácsnál.

Perényi Péter elfutott a lován, de nem tudta, hová fusson, mert azt a földet nem ismerte. Azután egy rác, Jaksith Márk nagyságos úrnak a szolgája igazította el Nagylak felé a révhez, bátran utána futottak a rác katonák, s keresték őt:

- Hol láttátok Perényi Pétert? - Egy lovat adott neki Mehmed bég ajándékba. Fehér ló volt, szeplős, ahogy én láttam. Nagyságos Jaksith Márk a várból a korláton át megismerte külsejéről, amint Perényi Péter a Maros folyó partján állt. Rögtön megparancsolta szolgáinak, hogy tutajon szállítsák át a Maros folyón. S mikor megérkezett a vajda Márk úrhoz Nagylakra, ott titokban egy héten át pihent. Mert a magyarok rác mágnásai maguk sem tudták elviselni, hogy a Fekete ember uralkodjék; inkább nevették őt, és azt mondogatták, hogy végül elfogy a magyarokkal szemben. Ezek után Perényi Péter, megcsúfolva és megveretve a rácoktól, hazasietett Füzérvárra. Azután szégyenét János királyra tolta. Mondtam később a királynak: - Ugye igazat mondtam, király uram? [...]

Megszokták az egyházi javakat buzgón elszedni a magyar mágnások, amint hogy szent-ségtörők is voltak mind az ilyenek. És így énekeltek a szerzetesek:

- Törd össze, uram, uram Isten, az egyház ellenségeit s az ő szektájukat; mindenfelől összegyűltek egyházunk ellenségei.

-  És így imádkozzuk az imádságot: - Mindenható örök Isten, akinek kezében vannak a hatalmak, az összes szerzetesi jogok és Krisztus oltárának áldozata, tekints a szerzetesek szent cselekményeire segítségül, hogy a szentségtörőket, akik által ők tönkretétetnek, s akik az egyház kifosztásában örvendeznek, a te hatalmad jobbja összetörje a mi urunk, Krisztus által, ámen!

És így szerezte meg Perényi Imre, ugyanannak a Perényi Péternek az atyja a bátai apátságot, ahol a szentséges szentség megjelent sok évvel előtt. Becstelenséget terjesztett János apátról, és kizáratta, ki megszégyenítve ide-oda futkosott. És az ő halála után fia, Perényi Péter teljesen kiverte a szerzetes testvéreket; végül monostorukba, mintegy istállóba tette lovait, s a mi urunk, Jézus Krisztus vérét saját kezével megragadva várába, Siklósra vitte. Végül jött a pogányok császár, s kiverte azt a hittagadó latrot és szentségtörőt Siklós várából. [...]

És János királlyal voltak az urak; vitézei és számos hadinépe volt már János királynak. Vele volt az ifjú Balabán, Bosith Radics, Rodonya Voksa, Jaksith Marci, Farkas hadnagy, vagyis hetman, Ocharovitt Péter. Ezek csak rácok voltak, ezerháromszáz huszárral. A magyarok pedig számban kétezren voltak. Cibak Imre a maga csapataival, ott volt Vitéz Kállay, Dóczy János, Kápolnay Ferenc háromszáz huszárral, ott az Iskariót. [...]

Tíz nap múlva ellovagolt a király Sárospatakra. A várat az athinai tót, Simon deák őrizte, s mivel tót a tótnak engedelmeskedik, ez a várnagyhelyettes Patak várát átengedte János királynak. Ezelőtt ezek a várak János király úréi voltak vajdasága idején, és minden birtok, amiket bírt Pálóczi nagyságos úrnak magszakadása után. János király ezzel az egész birtokkal Perényi Pétert ajándékozta meg, öt várral ezt a lator Iskariótot, a nevezett Pétert. De mindig gyűlölte János királyt, mert ez ellopta és elrejtette titkon az angyali koronát Perényi Péter tudta nélkül; ketten őrizték ugyanis az angyali koronát Visegrád várában, s mindegyiküknek volt művészettel elkészített kulcsa.

Három oka volt János vajdának arra, hogy miért kell magához ragadnia az angyali koronát. Először, mert esküt tettek neki a magyarok, nagyok és kicsik a keresztesek idején, mivel akkor nagy kétségbeesésben voltak, hogy Lajos király halála után ő, János vajda lesz a király; így őt a saját tanácsa magában arra tanította, hogy előbb a koronát a maga számára kell megragadnia. Másodszor, hogy Lajos királyt hogyan irtsa ki a világból. Harmadszor, hogy minél könnyebben tudja magát megkoronáztatni szükség idején. [...]

Azután pedig, hogy János király hazajött Budára, nemsokára a törökök császárához futott Perényi Péter és Várday Pál esztergomi érsek; ezt a tisztséget János király ajándékozta neki, s végül hálátlan volt hozzá. Ez a ravaszság Simon és Júdás előünnepén volt. Várday Pál érsek Esztergomból elődeinek süvegjeiről a sekrestyéből leszedte a drágaköveket, s azokkal a kövekkel ajándékozta meg a törökök császárát. És Perényi Péter hasonlóképpen tett. [...]

Megjött a törökök császárától Pál érsek és Perényi Péter a császárnak azzal a válaszával, hogy hallgassanak János királyra az összes más magyar főurak is. Én pedig hitemre, Mohamed prófétára és minden szerencsémre ígérem, hogy amikor az istennek tetszik, visszaadom nektek az egész Szerém-sziget tartományt, a várakat, és a birtokokat, kivéve két várat, Nándorfehérvárt és Szabácsot, s azonfelül Boszniában ami várat csak elvettem László király idejében. És tegyetek nekem esküt, hogy hívek lesztek János királyhoz. - És letették mindketten személyesen, hogy ezután így szolgálnak János királynak, mint előbb, és hogy távol lesz tőlük, hogy úgy tegyenek, mint a fáraók. [...]

Ezután pedig már békén maradtunk Budán az egész télen át, táncolva, énekelve, vígan, négy hónapig. Perényi Péter úr Siklósra szaladt, és az érsek Esztergomba.

Amikor már elérkeztünk június hónapba, hír jött megint a németektől, hogy János király ellen akarnak jönni. Ez volt az Úr testének nyolcadán. János király azonnal Momen vajda után küldte futárát Nándorfehérvárba, hogy jöjjön a lehető leggyorsabban, mert megint elhajlott Ferdinánd pártjára Pál érsek és Perényi Péter, s jönnek a németek vízen és földön Budára ellenem, királyi méltóságom ellen. [...]

Eközben híre járt, hogy Perényi Péter és Pál esztergomi érsek ismét Ferdinándhoz pártolt. Pedig hitet tettek a császár sátrában Rákoson, hogy soha többé nem hagyják el János királyt. Hogy már megtudták, hogy János bizton uralkodik, akkor a balgák feltüzelték Ferdinándot, hogy ágyúival készüljön fel a támadásra Buda ellen, mert a törökök császárát megverték Arábiábán Sophi fiai, már nem bír nagy hadinépet összeszedni, János király nem székel Budán, a budai és a pesti polgárok felségeddel tartanak, felséged kész helyre jön, és három óráig sem fogják magukat fárasztani; felséged hadvezérének pedig sok hadinépe van ellenük, és felséged hadinépe mindjárt bevonulhat. - Ferdinánd király hitt nekik, akik nem ismerték a törökök természetét és ravaszságát, akik fortélyosak. És kezdett Ferdinánd király készülni Buda felé. [...]

A király betegségbe esett ott Erdélyben. [...] Azok ketten pedig, Perényi Péter és György barát kölcsönösen nagy barátságot tartottak. Titokban ketten elhatározták, hogy küldetnek neki egy fizikus doktort gyomrának kitisztítására, mert János király nem bírt emészteni. Perényi egy olasz fizikust ajánlott a királynak, hogy küldesse el magának Ferdinánd követeivel a jó orvosdoktort Erdélybe, ahol a király betegeskedett. És ajánlotta Perényi önmagát is kedveskedő szavakkal a királynak. Jöttek Ferdinánd királytól a követek János királyhoz Erdélybe, s Perényi Péter elküldette az olasz fizikust Ferdinánd követeivel. Ezzel a fizikussal, ajándékaival és sok ígéretével Perényi Péter megtanácskozta, hogy mit kell tennie János királlyal, miképpen kell meggyógyítania őt.

Amikor meghallotta György remete, hogy Perényi Péter gondoskodott János király meg- gyógyításáról, mindjárt derűs arccal sietett a királyhoz, és mondta:

- Kegyelmes király uram, már megyek követségbe a törökök császárához Konstantinápoly városába. - És elindult az útra, s mikor megérkezett Hátszeg tartományba, Hunyad várában ismét betegnek tettette magát, mert tudta, hogy ha bemegy Törökországba, meg fogja bánni. Azt is tudta, hogy az olasz fizikus a királlyal el fogja felejteni a kunokról beveendő számadást, s a király a beírt lapokat a félreeső helyre fogja vinni; és hogy Bebek Imre úr bizonyos jó ételekkel táplálja őt.

Már hogy a király napról napra kezdett felkelni ágyából, s a palotában időzött, amikor megjelent az olasz orvos Perényi Péter levelével. A király elolvastatta Péter levelét Bebek Imrével, s az eléggé ajánlgatta magát írásban a királyi felségnek. Mondta neki Bebek Imre, hogy ne bízza magát teljesen az olaszra, mert jövevény. Ezért, jóságos királyom, ne higgy minden léleknek.

Hogy a követek a királynál megjelentek, ez gyorsan adatta elő küldetésüket gyengélkedése miatt, hogy ott ne kutassanak. A király háborúban volt, sátrakkal a fogarasi vár alatt. Majláth jól irányította magát minden félelem nélkül, mert katonái nagyon kedveztek neki. Végül a király elfogadta az italt gyomra tisztítására. Hogy megízlelte, mindjárt földre esett, s a szegény király mondja: - Fogjatok meg, és tartsatok, mert ez az én utolsó ételem és italom. [...]

Midőn ezeket meghallotta a felső rész, a dőrék örültek, hogy az Isten akaratából szerezte meg magának a halált. Perényi Péter csakhamar felizgatta Ferdinánd királyt, mert már másodszor vették el az angyali koronát kezéből, ki önmagát kívánta megkoronázni, hogy lenne Péter király. [...]

Hogy a németek meghallották, hogy a császár jön Buda védelmére, Perényi Pétert mindjárt elküldték a kincstárnok szerzeteshez. Péter gyorsan belépett a szerzeteshez, s mondta neki, Werbőczy Istvánnak és más mágnásoknak. Ezeket mondta:

- Meglátjátok, magyar mágnás urak, hogy ez az út lesz Buda várának és a városnak vége, s a török császár az országlakó nemesektől és nem nemesektől örökös beszedője lesz aranynak és ezüstnek, végül a gyermekeknek is. Azért lássátok jól, tanácsom szerint jobb a németekkel egy ideig, mint a törökökkel mindhalálig kitartani. [...]

Mikor az 1542. évet írták, Perényi Péter már negyedszer izgatta fel Ferdinánd királyt hiúságának tanácsival, s okozott Ferdinánd királynak hiábavaló költségeket, mert semmi hasznot sem nyertek maguknak a gonoszság mammonjából. Ferdinánd király támasztott is nagy háborút, úgyhogy előző háborúi ahhoz képest semmik sem voltak, mint ez utolsó. [...]

Mikor ezt Perényi Péter látta, hogy semmire sem mennek a németek Buda vára alatt, nemsokára éjjel titkon bement Budára Mehmed béghez, mert őt, Mehmed béget, már régebben esküvel rávette Péter, s nagy ajándékokat adott át Perényi Péter neki két váráért, azért, hogy neki, a szegénynek legyenek támogatói, ne bántsák várait, hanem menjenek tovább, amikor a törökök császára arra van útjában. Csak azért a két várért kedvezett a pogányoknak, nem a keresztények romlása miatt, hanem inkább a keresztények erősítése miatt, s hogy végül azok birtokában megmaradhasson örökre gyermekeivel. [...]

Azután a török lovasok bajvívást gyakoroltak a magyarokkal egymás közt, mint a sólymok; s mindig a magyarok győztek. Az isten úgy adott nekik győzelmet, hogy még egy török vajdát is legyőztek a magyarok. Ez a vajda azt mondta, hogy ha ez a háború nem volna lassú, bizony a legnagyobb diadallal birtokukba vehették volna Buda városát. És azalatt, hogy a hercegek közel a pesti fal alatt ütöttek tábort, az egyik herceget egy bástyáról puskával meglőve eltalálták a sátrában, s csakhamar kimúlt a világból. Spanyolország hercege volt; derekasan buzgólkodott a krisztusi hit mellett.

Hogy holtan összeesett, csakhamar összeomlott a keresztények háborúja. Csendes rémülettel hallgattak a hadinépek mindkét részről. Hogy ezt megtudta egy fogoly török, mondja:

- Bizony, Perényi Péter nagyságos úr az oka, mert éjjel eljött Mehmed bég basához, miután mindkét részen egymás közt egyik a másikat hittel kötötte le. Amidőn ezeket hallották a hercegek, csodálkoztak, hogy ekkora árulást követhetett el Perényi az egész kereszténység ellen. Rosszul cselekedett tehát Perényi Péter. Ők nem tudták, hogy a két vár miatt kedvezett a töröknek. Hogy már látták, hogy egy herceg közülük elesett, s Perényi Péter személyét maguk között gyanúsnak tartották, megindították a tábort Buda városa alól Vác felé. [...]

Amikor megtudták, hogy Perényi Péternek szövetsége volt a törökkel, a németek hercegei titokban tanácsot tartottak maguk közt Perényi Péterről. Majd futárt küldöttek Ferdinánd királyhoz, hogy Perényi Péter, aki főkapitány volt, magyar csapatainak külön jelet adott, és amidőn a törökök ilyen jelet megláttak, ezek mindjárt kitértek a harc elől. Azt mondják, hogy valamilyen szövetdarabot hordtak.

A futár eljött Ferdinánd királytól, megparancsolva egyenként a hercegeknek, hogy egyáltalán ne kíméljék Perényi Pétert, hanem vezessék foglyul Bécsbe. Mikor elolvasták Ferdinánd király parancslevelét, mindjárt kétszáz páncélos felkészült, mintegy a csatára, s közülük az egyik herceg hirtelen beárnyékolta sátrát, ő is megtudta, hogy el akarják fogni, mert megmondták neki. És megparancsolta lovászának, hogy tüstént vezessék elő gyors lovát nyomban. Elhozták neki, de már akkor körülvette őt sátrában a németek kétszáz páncélosa. És már megfogva beleültették egy sajkába, a naszádosok elhajóztatták őt a Duna vizén Esztergomba, ott őt őrizet alá helyezték, s a következő napon Esztergom várából így vezették Szent Mihály főangyal ünnepére Bécsbe.

Péter könyörgött Ferdinánd királynak, hogy szolgáltasson igazságot. Hogy ezt meghallotta Ferdinánd király, szívesen beleegyezett, s mondta:

- Aki kívánja az igazságot, az szereti az Istent. - A király meghagyta, hogy tűzzenek ki napot, amelyen ott legyenek az előkelők, a hercegek és a magyarok. És mikor elérkezett a kitűzött nap, mindjárt megparancsolta a bíráknak, hogy bírói tárgyalást rendeljenek el. A törvény-széken Péter kezdte előadni válaszát Ferdinánd király ellen:

- Jól emlékezzék vissza főméltóságú Felséged, hogy általam koronáztattál meg a magyarok királyává; hogy várakat és megerősített városokat birtokolsz Magyarországon és vidékeket jövedelmükkel együtt, így Esztergom várát városával együtt, Székesfehérvárt hasonlóképpen vidékével együtt és Pécs városát vármegyéjével együtt. Nekem egyáltalán nem több, csak két váram, Siklós vára és a második Valpó vára miatt kellett a törökökkel békességet bírnom, mert én a törökökkel szomszédságot tartok; mert ha nevezett váramat vagy váraimat elfoglalva kezében birtokolja, bizony Bécset, félek, gyakran meglátogatják majd. Ezért most nagy tekintélyem van előttük, kedveznek nekem, és nekem is kedveznem kell nekik. Én láttam, hogy a német hadinép semmit sem ér el az egész kereszténység számára, s ők csak várták, hogy a törökök basája visszaadja Buda városát várával együtt. Pedig jól irányítottam őket, a keresztények seregét a harcra, mikor a kijelölt nap és óra volt. Hogy hirtelen körülvettem Pest városát, mindjárt bemehettek volna, de lassúak, aggá- lyoskodóak voltak. Ha szavaimban, feleleteimben kételkednék felséged, itt van egy török vajda; a törökök hadinépének parancsnokául állították őt. - És a török vajda igazolta Perényi Péter szavait a király és a bírák előtt.

Hogy ezeket hallotta Ferdinánd király, nyilatkozott a bírák előtt: - íme, megvallotta és nem tagadta árulását az egész kereszténység ellen. Ezért, Péter, nem az én foglyom vagy, hanem az egész kereszténységé. Jaj nekem, Péter, hogy te félrevezettél engem, s rávettél esztelen tanácsoddal, hogy miattad kifosztottam Csehországot, kifosztottam Sziléziát, kifosztottam egész Morvaországot és kifosztottam egész Ausztriát. Mindez az adóknak igen sok és gyakori behajtásából előttetek, bírák, ismeretes. Egymillió márkát adtam ki János király ellen, s a cselek sok álnokságával engem mindig rosszra vettél rá.

- Mondja Péter:

- Ha én rávettem felségedet, vajon kényszeríthettem volna-e erőszakommal? Azokban a napokban ifjú volt, én ifjúval tanácskoztam, és tanácsoltam felségednek, hogy ne legyünk pogányok kormánya alatt örökké. - Most boldog lenne Magyarország és boldog Németország - ezeket mondta Ferdinánd király hogyha elfogadtam volna János király tanácsát. - És viszont mondja Péter:

- Valóban, felséged engem gyakran biztosított, hogy a németekkel kiveri a törököket a tengeren túlra. Mi magyarok ezt hallottuk és örvendeztünk. Ezért, amint csak tudtam, magyar és rác vitézeket vezettem és iparkodtam őket felségedhez pártoltatni, hogy kormányozhasson felséged. Hogyha én rossz és esztelen tanácsot adtam, hogy toljunk be téged János király fölé, ne fogadta volna el felséged esztelen tanácsomat. - így végül az egyik a másiknak rakta a szeme elé a maga kárait és esztelen tanácsait. Pétert Budának a törökök császára által történt elpusztítása után rokona, Báthori István és Tamás veszprémi püspök pártoltatta ár, mert Péter sohasem árulta volna el János királyt. Napról napra mindig viszályt támasztott köztük. A németek nem látták Magyarország naponkénti pusztulását, hanem egyenes utat készítettek a törökök császárának Bécs felé, s a törökök Bécs fölé nagyon sokszor ellátogattak. A magyarok tehát nem vétkesek a keresztények pusztulásának ebben az okában. Hogyha nem segítették volna a németek a magyarokat, akkor békében lettek volna, s most mindkét részről szerencsések lennének.

Magából a tényből akar mindenkit tanítani ez a tekintély: - Bármit tégy, okosan cselekedj, és célratörően! - János királynak okosabb feje volt, mint Ferdinándnak, mint fent meg van írva, mert Ferdinánd király a botor Perényi Péterrel napról napra zavart akart kelteni, s akarva, nem akarva a hunok inkább akartak a törökökkel barátkozni, mint a németekkel. Amilyen ravasz volt az egyik köztük, olyan volt a másik is, vagyis Perényi Péter és Ferdinánd király. Sokszor írta János király Ferdinándnak, hogy ő nem elegendő a harcra a törökök hadinépe ellen, mert a törökök fortélyosak, s rajtuk kívül egy nép sem oly harcias, mint ők, bár e nép természeténél fogva elasszonyosodott. Amint meg van írva Ézsaiás 2: Elasszonyosodottak fognak uralkodni rajtuk.

Négy oka volt tehát annak, hogy ekkor nem tudták elfoglalni Buda várát. Az első ok, hogy egy herceg meghalt a törökök ágyúitól; a második ok, hogy Perényi Péter ismertető jelet adott, s a törökök védelmét megnyerte; a harmadik ok az volt, hogy meghallották az izmaeliták hadinépének beözönlését Buda védelmére; a negyedik ok az volt, hogy a hadinép nem volt harcias a mi Urunk Jézus Krisztus neve alatt; nem a szentséges pápa hozzájárulásából, hanem az ő engedélye nélkül indultak a háborúba. Ebből kifolyólag nem volt tehát igazságos a háború; széthúzva és ostoba ésszel jöttek s mentek vissza Németországba, s a magyarok Magyarországban maradtak.

Ezért, kedves testvérek, a keresztények kölcsönösen bűnösek Németország és Magyarország elpusztításának okában. Az első elpusztításában az ok Ferdinánd király, viszont Magyarország elpusztításában Perényi Péter; ezért mindketten vállalják botorságukat.

Erdélyi László és Juhász László fordítása

forrás: Sztárai Mihály: História perényi ferenc kiszabadulásáról